Buliszoba, edzőterem, szauna - itt lakik a magyar sztárfocista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 10:22
null
Halmosi Péter, felesége, Eszter, illetve második gyermekük, Medox (Fotó: Unger Tamás/<a href="http://vaol.hu/haladas" target="_blank">vaol.hu/haladas.hu</a>)
A Haladás labdarúgócsapatának 35-szörös válogatott futballistája, Halmosi Péter a szombathelyi csapat hivatalos honlapján megmutatta, hol lakik, hogyan él családjával – bepillantást engedett a hétköznapjaiba.

A „Buliszobája is van a szombathelyi sztárfocistának” című összeállításból kiderül, hogy a 160 négyzetméteres ház már akkor elkészült, amikor Halmosi még Debrecenben futballozott (2003 és 2007 között). A labdarúgó és felesége, Eszter azonban csak négy éve élnek az Oladi dombon található házban, amióta hazaköltöztek Angliából. Mint ismeretes, a több poszton is bevethető középpályás 2007-től 2010-ig futballozott a szigetországban, játszott a másodosztályú Plymouth-nál és az élvonalbeli Hull Citynél.

A HÁZIMUNKÁRÓL ÉS A KONYHÁRÓL
Halmosi beismeri, a háztartási munkában nem tör babérokra: „Nem motivál a főzés, de nincs is rá szükség, mert Eszti nagyon jól főz. Úgy gondolom, vannak férfi és vannak női dolgok. A férfi dolgokat megcsinálom, például a kerti traktorral nyomom, füvet nyírok. A pázsitomat sokan irigylik, ehhez értek.”
A konyha kapcsán az is elhangzik, hogy szeretik az izgalmas ételeket, a kínai, thai és görög finomságokat.

„A feleségem tervezett ám mindent” – mutatott körbe a népszerű futballista a meleg narancssárgára festett, fehér bútorokkal berendezett, tágas nappaliban. Bár évekig éltek Angliában, az ottani építészetet komornak tartják, inkább a déli országok meleg színei, mediterrán hangulata inspirálták a házaspárt – derül ki a Haladás hivatalos honlapján megjelent riportból.

„Eszter ötlete volt a sarki tornyocska is, amely egy kicsit mézeskalács házikóssá teszi az épületet. Belülről étkező, amelyet a nappalival együtt reggeltől estig körbejár a napfény. Jól érzik itt magukat a növények, meg mi is” – tette hozzá a szombathelyiek csapatkapitánya.

Halmosiék ma már két gyermekkel, a második osztályos Dézivel és a másfél éves Medox-szal lakják be a házat. A házigazda a riportban szobáról szobára vezet, kiemeli a gyerekszobák hangulatát, az íves ablakokat, a szinte gótikus formájú nyílászárókat.

Szokatlanabb funkciójú helyiség Eszter edzőterme futópaddal, kis finn szaunával, a sarokban Péter ereklye-gyűjteményével – folytatódik a riport. – A kupák, érmek, emléktárgyak mellett egy hatalmas fiókot töltenek meg a különböző kluboknál viselt, nagy becsben tartott mezek. Tavaly a pár a megvett szomszédos telken buliszobát alakított ki, annak a falára kerülnek majd az értékes mezek.

Halmosi a cikk végén a kertben sétálva a környék varázsáról is beszélt:

„Ezt a csendet nem pótolja semmi. Ellátni innen a Hali-pályáig, a székesegyházig. Igaz, hogy egy ócska földút vezet csak a házhoz, de ez az itt lakók nyugalmának záloga. Alattunk a Rigóvölgy, csupa kiskert, ide nem épít senki. Szinte olyan, mintha falun élnénk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik