Budapest Honvéd: még él a bizalom Bódog Tamás iránt

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 07:34
null
Lehet, az utolsó esélyt kapta meg Bódog Tamás, akinek ezen a héten a győztes taktikán kell törnie a fejét (Fotó: Török Attila)
Noha a labdarúgó NB I utolsó helyén áll a Budapest Honvéd, nincs edzőváltás, az MTK Budapest elleni mérkőzésen is Bódog Tamás ülhet a kispadon.

 

A Budapest Honvéd honlapján kedd délelőtt megjelent a „Hazai meccs, idegenben” című cikk. Ha valaki rákattintott, egy percbe sem telt, hogy megtudja, a klub különböző csapatai hol és mikor játszanak ezen a héten. A felnőttegyüttes például vasárnap délután 15.15 órakor fogadja az MTK-t az Újpest otthonát jelentő Szusza Ferenc Stadionban – a cím értelemszerűen erre a mérkőzésre vonatkozott.

Az írásból nem derül ki, így mi tesszük hozzá, hogy a „hazai” csapat kispadján – jelen állás szerint – Bódog Tamás foglal majd helyet. Ezt azért érdemes leszögezni, mert a Puskás Akadémiától elszenvedett vasárnapi vereség után már híre ment: nem biztos, hogy a szakember kitölti a nyáron kötött, egy plusz egy évre szóló megállapodását. Ha vetünk egy pillantást a tabellára, nyomban érhetővé válik, miért vetődhetett fel némelyekben az edzőváltás gondolata – a Honvéd a 12., vagyis az utolsó helyén áll.

Márpedig az idényrajt előtt nem ezt ígérték Kispesten! Ha nem is a bajnoki cím elhódítása volt a cél, abban reménykedett vezető, sport­igazgató, edző, játékos és szurkoló, hogy a piros-feketék felzárkóznak az FTC és a Fehérvár mögé, még jobb esetben megszorítják ezt a két csapatot. Bizakodásra volt is ok, mert a nevek alapján jól erősített a Honvéd, Bódog Tamás személyében elszánt és sikerre éhes trénert szerződtetett, ráadásul az anyagi háttér köztudottan rendezett.

Ehhez képest úgy sereghajtó a Kispest, hogy az eddigi 12 fordulóból nyolcat töltött a képzeletbeli vonal alatt. Lehet(ne) ezt azzal magyarázni, hogy a nyári erősítések közül csak Tamás Krisztián volt játékban, Balogh Norbertnek, Baráth Botondnak és Zsótér Donátnak hetekre, sőt hónapokra volt szüksége ahhoz, hogy utolérje magát, míg Eppel Márton csak október 20-án csatlakozott a kerethez. Mentségként esetleg felhozható az is, hogy a koronavírus-járvány megtizedelte a kispestieket, hiszen 17 labdarúgó kapta el a vírust – noha többségük ma már újra bevethető, van, akire még most sem számíthat a szakmai stáb.

Ugyanakkor az utolsó helyre nincs és nem is lehet magyarázat és mentség a Honvédnál! A vasárnapi találkozón látottak is arról árulkodnak, hogy a feszültség az úr, egymással veszekedő, olykor tanácstalan, hitehagyott játékosok viselték a piros-fekete dresszt. A harmatgyenge szereplésben nyilván megvan a futballisták felelőssége is, de a vezetőedzőé, hovatovább a sportigazgatóként az első csapatért is felelős Urbányi Istváné is. Nem csoda, hogy a hét elején összeült a „válságstáb”, de értesülésünk szerint egyelőre minden marad a régiben. Más szóval, még él a bizalom Bódog Tamás iránt – és mások iránt is.

A vasárnapi mérkőzés sorsdöntő lehet. Mindamellett a hétvégén alakulhatnak úgy az eredmények, hogy ha a Honvéd nyer, a 14. fordulót már a 8. helyről várná. Csupán a miheztartás végett: olyan „magasan” ebben az idényben még nem járt...

NB I, 2020–2021, 13. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 4., PÉNTEK
20.15: Budafoki MTE–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
DECEMBER 5., SZOMBAT
14.45: Zalaegerszegi TE FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
17.00: Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport+)Miskolc, DVTK Stadion
19.30: Puskás Akadémia–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)Felcsút,Pancho Aréna
DECEMBER 6., VASÁRNAP
15.15: Budapest Honvéd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.30: Paksi FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Paks, Paksi FC Stadion
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC108221– 4+1726
2. Mol Fehérvár1164127–14+1322
3. Kisvárda1162316–14 +220
4. Puskás Akadémia126617–21 –418
5. Paksi FC1253423–20 +318
6. MTK Budapest1253418–16 +218
7. Budafoki MTE1042413–16 –314
8. Zalaegerszegi TE1132618–22 –411
9. Mezőkövesd1232710–16 –611
10. Újpest FC1132612–25–1311
11. Diósgyőri VTK1131715–19 –410
12. Budapest Honvéd1123614–17 –3 9

Az 5. fordulóból elhalasztottKisvárda–Mol FehérvárésBudafoki MTE–Ferencvárosmeccset 2021. január 27-én játsszák. A 10. fordulóból elhalasztottBudafoki MTE–Bp. Honvédés a 11. fordulóból elhalasztottÚjpest FC–Zalaegerszegi TE FCtalálkozót december 23-án rendezik. A 2. fordulóból elhalasztottFerencváros–Diósgyőri VTKmérkőzés új időpontja még nem ismert.

ADiósgyőr–Újpest(10. forduló) mérkőzés három pontját játék nélkül, 3–0-s gólkülönbséggel a DVTK kapta meg, mert az Újpest a koronavírus-fertőzések miatt nem tudott kiállni a meccsre (a diósgyőriek nem mentek bele a halasztásba).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik