Bódog Tamás: Néhányan elhitték, hogy tényleg tudnak futballozni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.01. 11:33
null
Bódog Tamás szerint a kiesés ellen fog küzdeni a csapata (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I 24. fordulójának mestermérlegei közül az Újpest–Ferencváros derbiével már jelentkeztünk, most pedig jöjjön a másik öt mérkőzés edzői értékelése. Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője kritikus volt saját csapatával szemben, Horváth Ferenc, a Balmazújváros trénere elmondta, mi hiányzott a Vasas ellen.

 

DVTK–BUDAPEST HONVÉD 1–1

BÓDOG Tamás, a DVTK szakmai igazgatója: – A korán elhibázott tizenegyes nem vetette vissza a csapatot, a vezetést is megszereztük, s mivel semmi baljós előjelet nem láttam, a szünetben megdicsértem a játékosokat. Talán ez volt a baj, mert néhány elhitték, hogy tényleg tudnak futballozni. A második félidőben ugyanis a gyors egyenlítés után megzavarodtunk, belementünk az adok-kapokba, és több olyan szakasza is volt a meccsnek, amikor nem mi irányítottunk. Úgy tűnik, marad számunkra a kiesés elleni harc. Most úgy tűnik. Áltathatnánk magunkat azzal, hogy fejlődünk, de az eredmények nem ezt mutatják. Magam sem értem, hogy amikor negyvenöt perc még hátravan a meccsből, miért zavarodunk össze, és miért nem merünk beleállni a párharcokba. Nem érdemes kifogásokat keresni, ezek a tények. Abban bíztam, hogy tavasszal már élvezhetjük a hazai pálya előnyét, ehhez képest rendre több száz kilométert kell utaznunk. Hiába gyönyörű a stadion, ha nem játszhatunk benne. Olyan, mintha a gyerekeimnek becsomagolnám a karácsonyi ajándékot, oda raknám a fa alá, de végül nem kapnák meg.

SUPKA ATTILA, a Budapest Honvéd vezetőedzője: – Az első félidőben nem koncentráltunk eléggé, aminek megfizettük az árát. A bal oldali védekezésünk nem működött, a széleket sem tudtuk lezárni, így a DVTK több helyzetet is kialakított. Emiatt már az első gól után változtattunk, utána stabilabban védekeztünk, már kevesebbszer bontották meg a védelmünket. Az első félidő hajrájában egyenlíthettünk volna, de elismerem, a mérkőzés első felében az ellenfél eldönthette volna a meccset. A szünetben megbeszéltük, mely területeken kell változtatni, a játékosaim pedig mindent megtettek, hogy a taktikai utasításokat végrehajtsák. A hazaiak magas játékosait a szabadrúgásoknál és a szögleteknél is jól semlegesítettük, és ha kicsit pontosabban futballozunk, ha jobban kihasználjuk az előrehúzódó szélső védők miatt megnyíló területeket, a három pontot is megszerezhettük volna.

MEZŐKÖVESD–PAKS 2–3

TÓTH László, a Mezőkövesd szakmai igazgatója: – Valóban nem ezt vártam. Tudtuk, hogy fontos találkozó lesz, sajnos a tavaszias időben vereséget szenvedtünk. Ennek egy magyarázata van: Csertői Aurél és csapata, amely saját fegyverünket fordította ellenünk, és remekül kombinálva nyert. Egyetlen pillanatig sem adtuk fel, igaz, a helyzetek kialakításával ezúttal adósak maradtunk. Természetesen a folytatásban javítani akarunk, mert a bentmaradás kiharcolásáról nem mondunk le. A vendégeknek volt egy nagyon jó bő húsz percük, ez idő alatt két gólt is tudtak szerezni. Ugyanakkor a hátrányunk ellenére talpon maradtunk, és bizonyítani fogjuk, hogy az első osztályban a helyünk.

CSERTŐI Aurél, a Paks vezetőedzője: – Tudtuk, hogy nehéz kilencven perc előtt állunk, és az is volt. A Mezőkövesd korábban mindig remekül futballozott ellenünk, most az első félidőben azonban nem engedtük, hogy kibontakozzon. Támadásban is jól teljesítettünk, a lehetőségeinket pedig ügyesen használtuk ki. Kétgólos vezetésünk birtokában el lehetett volna dönteni a meccset, örülök, hogy a végén nálunk maradt a három pont. Jól futballoztunk. Megérdemeltük a győzelmet, és noha a végén mi is kaptunk két gólt, ez már nem osztott, nem szorzott. Dicsérnem kell csapatomat, ugyanis a játékosok ezúttal kitettek magukért.

BALMAZÚJVÁROS–VASAS 1–1

HORVÁTH Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, mindkét csapat nagy erőket mozgósított a győzelem érdekében. Megérdemeltük volna, hogy megszerezzük a három pontot, hiszen több helyzetünk volt az ellenfelünknél. Akár feladhatnánk egy hirdetést, hogy aki élete gólját akarja szerezni, az jöjjön Balmazújvárosba, hiszen itt jó a levegő, és ellenünk megtehetik. Egyébként kivédhetetlen helyzet volt, a Vasas középpályása nagyon jól eltalálta a labdát. Mondjuk, hogy az első gól után rúgjunk másodikat (hangzott a válasz a mi hiányzott kérdésre – a szerk.). Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy az az egy-két centiméter, ami nagyon sok férfiembernek...

Michael OENNING, a Vasas vezetőedzője: – A Balmazújváros szimpatikus csapat, játssza a futballt, sokat tesz azért, hogy nyerjen. Nyílt csatát hozott a mérkőzés, és igen, örülök az egy pontnak. A hiba hozzátartozik a játékhoz. Való igaz, kétszer is lett volna lehetősége megoldani a helyzetet, nem tette, gólt kaptunk, de utána stabilan játszott, két komoly mentése is akadt a kapunk előtt. Ez a sportemberi nagyságát mutatja (Felix Burmeisterét – a szerk.). Természetesen mindig nyerni szeretnénk, de látni kell, hogy mindkét csapat kevés gólt szerez a bajnokságban, ezúttal a Balmazújváros és mi is egyszer találtunk be, ez csak egy pontra volt elegendő.

HALADÁS–DVSC 1–1

Michal HIPP, a Haladás vezetőedzője: – Rettenetesen csalódott vagyok az eredmény miatt, ugyanakkor büszkeséget érzek, ahogy a csapat a második félidőben fokozni tudta a tempót, harcias volt, és egy nagyon jó ellenfelet a kapujához szegezett. A kapott gól után sem estünk össze, már a szünet előtt volt három jó lehetőségünk, a második félidőben pedig nem is tudom, mennyi. Nem akarom magam állandóan ismételni, hogy a helyzetkihasználásunk nem megfelelő, így hiába a jó teljesítmény, nem tudtunk győzni most sem. Sokat készültünk erre a mérkőzésre, tudtuk, mi a tét. Az egyenlítés után nagyon bíztunk a győzelemben, cserékkel frissítettünk, és mezőnyfölénybe is kerültünk. Képtelenek voltunk újabb gólt szerezni, már az jutott eszembe, haragszik ránk a futball... A hozzáállás, a lelkesedés, az akaraterő tekintetében egyetlen rossz szavam sem lehet senkire, arra lehet támaszkodni, optimista vagyok, becsületesen dolgozunk tovább, és hiszem, hogy ennek meglesz az eredménye.

HERCZEG András, a Debrecen vezetőedzője: – Teljes mértékben! Izgalmas, nagy iramú összecsapást láthattak a nézők. Az első félidőben jobban játszottunk, megfelelően tudtuk a labdát birtokolni, ám a szünet után a Haladás nagyon ránk jött, sokat kapkodtunk, már nem tudtuk megtartani a labdát. Győzni szerettünk volna, de ha arra gondolunk, hogy a Ferencváros, a Videoton és a Vasas vesztesen távozott innen, meg kell becsülnünk ezt az egy pontot. Még akkor is, ha a mérkőzés végén két nagy lehetőségünk is volt a győztes találat megszerzésére, de el kell ismerni, a második félidő inkább a Haladásról szólt. Óriási akarattal küzdöttek a játékosok, ha a passzpontosságon tudunk javítani, akkor jönnek majd a győzelmek. Az elmúlt két hazai meccsen a teljesítményünk rendben volt, most kiderült, hogy mekkora tartás van ebben a csapatban, nem lehetünk elégedetlenek az itt elért döntetlennel.

PUSKÁS AKADÉMIA–VIDEOTON 0–0

PINTÉR Attila, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Elégedett vagyok! Mindkét csapat határozott céllal lépett pályára, és mi helytálltunk a Videoton ellen, amely a legjobb kerettel rendelkező csapat az élvonalban. Addig, amíg én vagyok a Puskás Akadémia edzője, minden csapat ellen a győzelem reményében játszunk. Tudtam, hogy az ellenfél leginkább a széleken vezeti támadásait, és bár az első félidőben többször is hibáztunk, a folytatásban pontosabban futballoztunk, gyakrabban szereztünk labdát, és az ellentámadásokból helyzeteket alakítottunk ki. Talán ezen a mérkőzésen is bizonyítottuk, hogy többet érdemeltünk volna, ugyanis a kilencvenhatodik percben is volt lehetőségünk a mérkőzés megnyerésére, de ezzel nem éltünk.

Marko NIKOLICS, a Videoton vezetőedzője: – Nem mentség, de az aktuális ellenfelünk talán most játszott először három belső védővel, amely ellen valóban nehezen találtuk a megoldást. A hosszú indítások nem jellemzőek a játékunkra, ezt két hete és most is bizonyítottuk, ugyanis a legtöbbet passzoló csapat vagyunk, de a statisztikákra nem alapozhatunk. Ráadásul nehéz sorozat előtt állunk, de ezzel majd csak a hétközi edzéseken foglalkozunk. Most sokkal jobban izgat, hogy a defenzíven futballozó ellenféllel nem bírtunk, sőt a második félidőben a Puskás Akadémiának is volt két-három helyzete, igaz, csak azt követően, hogy nagyobb területeket hagytunk, mert nekünk nagyobb erőket kellett mozgósítani a győzelemért. Ezek azok a mérkőzések, amikor egy gyors góllal megkönnyíthetnénk a helyzetünket, mert a vezetés birtokában az ellenfél támadásra lenne kényszerítve, és több helyzetet dolgozhatnánk ki.

Az Újpest–Ferencváros (0–0) edzői nyilatkozatait ide kattintva olvashatják el.

NB I, 2017–2018, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 31., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–Paks 2–3
Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Diósgyőr–Bp. Honvéd 1–1 Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
Újpest–Ferencváros 0–0 Budapest, Szusza Ferenc StadionIványi Zoltán
Puskás Akadémia–Videoton 0–0Felcsút, Pancho ArénaSzabó Zsolt
Balmazújváros–Vasas 1–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Berke Balázs
Haladás–Debrecen 1–1
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
TABELLA • TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 24 15 6 3 52–22 +30 51
2. Videoton FC 23 14 6 3 48–24 +24 48
3. Paksi FC 24 9 8 7 35–34 +1 35
4. Újpest FC 24 8 10 6 31–29 +2 34
5. Debreceni VSC 24 9 6 9 38–31 +7 33
6. Budapest Honvéd 23 9 5 9 37–39 –2 32
7. Diósgyőri VTK 24 8 6 10 38–39 –1 30
8. Vasas FC 24 7 5 12 29–45 –16 26
9. Puskás Akadémia FC 24 6 8 10 28–37 –9 26
10. Mezőkövesd Zsóry FC 24 6 8 10 30–44 –14 26
11. Szombathelyi Haladás 24 7 3 14 25–39 –14 24
12. Balmazújváros 24 5 9 10 27–35 –8 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik