Böde volt az egyetlen; elképesztő 50-es a DVTK-nál!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 15:39
null
Böde volt az egyetlen… (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 9. fordulójában a szurkolók nem lehettek elégedettek az első félidőkkel. A hat találkozó közül csak a Ferencváros–Békéscsaba meccsen született gól az első félidőben. A második játékrészek azonban annál izgalmasabbakra sikeredtek, különösen a DVTK–Puskás Akadémia. A hazaiak nem először vannak túl drámai végjátékon… Legek, érdekességek a hétvégéről!

A MAI MENÜ
♦ ÉRDEMES MEGVÁRNI A DVTK-MECCSEK HAJRÁJÁT!
„HÁTRÁNYSZABÁLY”, MINŐSÉGI IGAZOLÁSOK, „HAZAHÚZOTT” A SZÍVE – ÚJPESTI ÖSSZEOMLÁS
EGYÉB LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK:
A HÉTVÉGE SOROZATAI
AZ ELMARADT ERŐSÍTÉS
A HÉTVÉGE EMBERE
A HÉTVÉGE CSAPATA ÉS EDZŐI HÚZÁSA

ÉRDEMES MEGVÁRNI A DVTK-MECCSEK HAJRÁJÁT!

Mindössze tíz gól esett a mögöttünk hagyott fordulóban, és csupán a ferencvárosi Böde Dánielnek sikerült még az első félidőben a kapuba találni, a másik kilenc gól a szünet után született. Sőt, ezek közül hat az utolsó negyedórában: a debreceni Kulcsár Tamás, a fehérvári Gyurcsó Ádám és Kovács István, a PAFC két játékosa, Pekár László és Zsótér Donát, valamint a diósgyőri Egerszegi Tamás is eredményes volt a hajrában.

Leginkább az feltűnő, hogy a DVTK mérkőzésein nagyon sok gól az utolsó negyedórában és a ráadás perceiben esik. Kezdődött a Videoton diósgyőri fellépésével, a fehérváriak a 93. (Filipe Oliveira) és a 95. percben (Pátkai Máté) találtak a hazai kapuba. Az MTK–DVTK összecsapáson Kanta József a 90. percben szerzett gólt, a Diósgyőr–Újpest mérkőzésen Bognár István a 92. percben egyenlített szabadrúgásból, majd Tamás Márk a 94. percben fejelte a piros-fehérek győztes találatát.

Békéscsabán a diósgyőriek csereként beálló védője, Drazsen Okuka a 87. percben egyenlített, míg a hétvégi fordulóban, a DVTK–PAFC meccsen– ahogy fentebb említettük – három gól is az utolsó negyedórában esett. (Okuka sorozatban második találkozóján szerzett gólt, míg a korábbi öt NB I-es szezonjában sosem lőtt egy gólnál többet, összesen 135 meccsen hat találatnál jár.)

A forduló NS-válogatottja
Király G. (Haladás) – Nego (Videoton), Vinícius (Videoton), Fehér Zs. (Békéscsaba), Ramírez (Ferencváros) – Nagy Á. (Ferencváros) – Okuka (Diósgyőr), Oliveira (Videoton), Bognár I. (Diósgyőr), Gyurcsó (Videoton) – Böde (Ferencváros)

Ebben a szezonban a DVTK bajnokijain eddig kilenc gól született a hajrában, ebből négyet a diósgyőriek szereztek, ötöt ők kaptak. Már-már hagyomány, hogy a piros-fehérek meccsein sok gól esik a hajrában. Az előző (2014–2015-ös) szezonban a DVTK találkozóin összesen 23 találatot láthattak a nézők a 75. perc után (14 szerzett, 9 kapott gól), míg a 2013–2014-es kiírásban DVTK-mérkőzések ugyanezen szakaszában 18 gól esett (11/7). Vagyis a 2013-as szezon eleje óta 50 gól született a DVTK meccsein a mérkőzések utolsó negyedórájában.

Nem ajánlott tehát percekkel a lefújás előtt otthagyni a diósgyőri csapat meccseit, mert lemaradhat egy-két gólról a túlságosan siető szurkoló. De ugyanezt állapíthatjuk meg az Újpestről is, amely az eddigi kilenc fordulóban két gólt szerzett és hatot kapott a hajrában…

„HÁTRÁNYSZABÁLY”, MINŐSÉGI IGAZOLÁSOK, „HAZAHÚZOTT” A SZÍVE – ÚJPESTI ÖSSZEOMLÁS

Nincs könnyű helyzetben Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője, csapata a Videoton elleni meccs hajrájában látványosan összeesett, és csak a fehérvári támadókon, valamint Balajcza Szabolcson múlt, hogy nem szaladt bele óriási pofonban, öt-hat gólos vereségbe.

Suljic (balra) vigasztalja Herist, 
de már nem újpestiként (Fotó: Szabó Miklós)
Suljic (balra) vigasztalja Herist, de már nem újpestiként (Fotó: Szabó Miklós)

Ha nem is törvényszerű volt ez a zakó, azt azért el kell ismerni: nem volt könnyű feldolgozniuk az újpestieknek azt, ami az előző két fordulóban történt velük. A DVTK és az FTC elleni találkozón is hosszú időn át vezettek, sokáig jól is futballoztak, ám a hajrában beszedett gólokkal kikaptak – ezt nem egyszerű megemészteni. Látszott a lilákon, hogy a két vereség nagyon „megfogta” őket, ám még így sem voltak esélytelenek a fehérvári összecsapáson – egészen addig, amíg a hazaiak büntetőből gólt nem szereztek…

Mindig érdekes, ha egy játékos nevelőegyesülete ellen lép pályára. Akad, aki jól teljesít (Böde Dániel például néhány hete vezető gólt szerzett a Paks ellen az Üllői úton), a székesfehérvári születésű, a Videotonban nevelkedő Mohl Dávidnak viszont kellemetlen emlékei maradhatnak a szombati találkozóról, az újpesti védő hozta össze ugyanis azt a buta tizenegyest (fölöslegesen kezezett), amely, pontosabban az abból kapott gól elindította a lejtőn a lila-fehéreket. Ehhez jött még Jonathan Heris kiállítása – onnantól pedig már hengerelt a Videoton.

A belga védő piros lapjával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az előnyszabály alkalmazásából olykor rosszul is kijöhet egy csapat. A„Heris–kis Kokó afférnál” ugyanis előbb Kovács István szabálytalankodott, hátulról húzta-vonta a belga védőt, még bele is kapaszkodott, ám a labda az újpestinél maradt – így a játékvezető előnyszabályt ítélt –, majd Heris lefordult Kovácsról, és közben a hátralendülő kezével fejbe vágta a fehérvári középpályást. Utólag könnyű okosnak lenni, de ha a bíró nem alkalmaz előnyszabályt, lefújja a megelőző szabálytalanságot, nem jutunk el a kiállításig.

Az Újpest sorozatban harmadik vereségét szenvedte el –hasonlóra legutóbb 2014 tavaszán volt példa –, ebben a szezonban eddig csak a két újoncot, a Vasast és a Békéscsabát sikerült legyőznie, és a hatmeccses nyeretlen sorozata után visszaesett a 8. helyre, csupán egy pontra van a kiesést jelentő 11. pozíciótól.

Bár a klub vezetői részéről elhangzott, hogy a nyáron csak olyan játékosokat szerződtetett az Újpest, akik minőségi labdarúgók és erősítést jelentenek, a lila-fehérek szimpatizánsai szomorúan állapították meg, hogy a szombati meccsen látott két újpesti minőségi igazolás, Asmir Suljic és Loic Nego már a rivális Videotonban futballozik…

EGYÉB LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK:

A HÉTVÉGE SOROZATAI. A Ferencváros labdarúgócsapata sorozatban a 29. bajnokiján maradt veretlen és egymás után a 12. bajnoki sikerét könyvelte el a Békéscsaba 1–0-s legyőzésével. Böde Dániel pedig már a nyolcadik NB I-es meccsén volt eredményes sorozatban, és 11 találattal vezeti a góllövőlistát.

A Honvéddal ikszelő Haladás az 1. fordulóban, a Fraditól elszenvedett vereség óta nem kapott ki, a nyolcmeccses veretlenség közben négyszer győzött Mészöly Géza csapata, a legutóbbi két bajnokiján viszont egyaránt ikszelt.

A Vasas legutóbbi négy bajnokiján egyaránt egy-egy gól született, viszont a négy meccsből csak egyet, a 8. fordulós kispesti találkozót tudta megnyerni a múlt héten a Debrecentől vereséget szenvedő angyalföldi alakulat. (A legutóbbi három Vasas-bajnoki egyébként egyformán 0–1-es eredménnyel zárult: Vasas–MTK 0–1, Honvéd–Vasas 0–1, Vasas–Debrecen 0–1).

AZ ELMARADT ERŐSÍTÉS. A DVSC-Teva Kulcsár Tamás góljával verte meg a Vasast. A támadó nyáron még az angyalföldiek kiszemeltjei között is szerepelt. A debreceniek azonban megtartották, és a bizalmat győztes góllal hálálta meg. Kulcsár Tamás egy hónap híján napra pontosan egy évvel ezelőtt volt eredményes legutóbb az NB I-ben: 2014. október 19-én két gólt szerzett a Videoton ellen idegenben.

A HÉTVÉGE EMBERE. A Haladás kapusa, Király Gábor a Honvéd ellen büntetőt hárított, amivel döntő érdemeket szerzett csapat pontszerzésében. A tizenegyest elhibázó Vernes Richárd elismerte, a kapus megzavarta a mozgásával, ezért rontott. Király emellett egy kapustól ritkán látható csukafejessel is észrevétette magát a meccsen.

Király védése 1:50-től látható a videóban

A HÉTVÉGE CSAPATA ÉS EDZŐI HÚZÁSA. A szezont gyengén kezdő Videoton ebben az idényben második alkalommal szerzett egynél több gólt, hármat pedig először. Az Újpest elleni 3–0-s győzelem lendületet adhat a fehérváriaknak a folytatás előtt. A Videoton futballistái a meccs után kiemelték, a győzelemben nagy szerepet játszott Pető Tamás megbízott vezetőedző csatár nélküli taktikája, aminek következtében a támadó középpályásoknak – akik közül Gyurcsó kétszer és Kovács István is betalált – nagyobb területe volt.

LABDARÚGÓ NB I, 9. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
JátékvezetőNézőszám

Szeptember 19., szombat

18.00 DVTK–Puskás Akadémia 32 Kassai Viktor
3071
18.00 Paks–MTK 00
Erdős József
1141
18.00 Ferencváros–Békéscsaba 10
Szőts Gergely
8824
18.00 Vasas–DVSC-Teva 01
Pintér Csaba
2850
18.00 Haladás–Honvéd 00 Farkas Ádám
3439
20.30 Videoton–Újpest 30 Solymosi Péter
2589
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik