Benczés: Joggal irigykedhetnek ránk

Vágólapra másolva!
2013.08.16. 10:13
null
Tischler Patrik igazolása eddig jó húzásnak tűnik a felcsútiak részéről (Fotó: Mirkó István)
Noha története első élvonalbeli fellépésén pontot szerzett a Puskás Akadémia (1–1-es döntetlen a Lombard otthonában), a következő két meccsét elbukta (az Újpest 2–1-re, a Paks 4–1-re nyert az újonc ellen), így három fordulót követően csak tizennegyedik a bajnokságban. A gyenge bajnoki kezdés ellenére sokan irigylik a felcsúti klubot, mondván, idehaza kevés egylet engedheti meg magának azt, amit a Puskás Akadémia.

 

Például azt, hogy a Nyugati csoport bajnoka az élvonalban minőséget képviselő labdarúgókat (mint Lubos Hajdúch és Tischler Patrik) vásárol ki a szerződéséből, de meg tud egyezni olyan futballistával (Francisco Gallardo) is, akivel korábbi klubja, a DVTK képtelen volt. Amikor mindezt Benczés Miklós vezetőedzőnek szegezzük, nem kezd szabadkozni, sőt…

„Magyarországon nem jellemző, hogy egy felkerülő csapat ilyen szintű játékosokat szerződtet, így joggal lehetnek irigyek azok, akik ezt felróják nekünk – mondta Benczés Miklós. – De vegyük sorra a neveket: Lubos Hajdúch megsérült, vagyis nem érdemes miatta irigykedni, Szekeres Adrián eleve sérülten érkezett, ráadásul az sem mellékes körülmény, hogy csak kölcsönbe. Francisco Gallardo megszerzésében döntő szempont volt, hogy korábban már dolgoztunk együtt, és bár sokat remélek tőle, az átigazolása előtt már két hete nem edzett csapattal. Az kétségtelenül igaz, hogy Tischler Patrik meghálálta a vezetők bizalmát, ugyanis harmadik meccsén már a második gólját is megszerezte. A legnagyobb nehézség, hogy különböző okok miatt nekünk a bajnokság közben kell csapatot építenünk, bizonyos posztokra még mindig keresünk játékosokat.”

Benczés Miklós beszélt arról is, hogy míg a bajnoki rajton, Pápán rosszul kezdett csapata, az Újpest ellen már jobb felfogásban futballozott, Pakson pedig hatvan percen keresztül (Vaszicsku Gergő kiállításáig) elfogadhatóan. A szakember nem titkolja, szeretnének még igazolni, így meg sem lepődik, amikor azt találjuk mondani, a következő érkező a debreceni Czvitkovics Péter lehet. Amint arról a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt: miután kihagyta a DVSC-Teva első két bajnokiját, a debreceni középpályás az újonchoz szerződhet.

„A sérült Szakály Dénes posztjára, valamint a támadósorba is szeretnénk még igazolni – folytatta Benczés Miklós. – Nem titok, Czvitkovics Pétert el tudnám képzelni Felcsúton, hisz aki a bajnok Debrecenben vezéregyéniség volt, az minden bizonnyal nekünk is segítségünkre lehet. Olyan játékosokra van szükség, akik mentálisan nagyon erősek, akik ugyanolyan kihívásnak tekintik a bennmaradás kiharcolását, mint az aranyérem megszerzését.”

Amikor pedig megkérdezzük, lát-e esélyt a tízszeres válogatott Czvitkovics megszerzésére, nem lepődünk meg a válaszon. „Látok. El sem tudja képzelni, hogy mennyi labdarúgó szeretne a Puskás Akadémiához tartozni.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Barcsay Márk (Videoton FC),Bertus Lajos (Kecskeméti TE), Francisco Gallardo (spanyol, szabadon igazolható, legutóbb DVTK) Hahn János (MVM Paks), Lubos Hajdúch (szlovák, Kaposvári Rákóczi), Károly Bálint (Videoton FC), Mikola László (Videoton FC), Molnár Tibor (Videoton FC),Uros Nikolics (szerb, Videoton FC – kölcsönbe), Papp Marcell (Videoton FC), Szelei Donát (Videoton FC),Tamás Márk (Videoton FC),Tischler Patrik (MTK Budapest), Tóth László (Videoton FC),Vachtler Csaba (Videoton FC), Vallejos Dominique (Videoton FC), Mamadou Wagué (francia, szabadon igazolható, legutóbb DVSC), Szekeres Adrián (Videoton FC – kölcsönbe)
Távozik/távozhat:Czirjék Zoltán (Videoton FC, kölcsönből vissza),Chukwucheben „Morris” Enete (nigériai, Videoton FC), Kleinheisler László (Videoton FC – kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan Siófok), Papp Szilárd (Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan Siófok), Soós János (Békéscsaba Előre)
Kiszemeltek: Czvitkovics Péter (DVSC-Teva)

 

NB I, 4. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 16., péntek
19.00 Kaposvári Rákóczi–Újpest (Sport1)
Szabó Zsolt
Augusztus 17., szombat
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano (Sport1)
Andó-Szabó Sándor
19.00 Mezőkövesd-Zsóry–Lombard Pápa Kassai Viktor
19.00 Pécsi MFC–Győri ETO (Sport1)
Vad II István
21.00 Ferencváros–MTK Budapest (M2)
Farkas Ádám
Augusztus 18., vasárnap
16.30 Bp. Honvéd–Puskás Akadémia FC (M1) Erdős József
18.30 Videoton–MVM Paks (Sport2)
Solymosi Péter
20.30 Haladás–Debreceni VSC-Teva (Sport2)
Fábián Mihály
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik