Az utolsó felvonás: Juhász 7339 nap után búcsúzik

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 07:22
null
Juhász Roland 293 NB I-es meccsel a háta mögött fejezheti be a karrierjét (Fotó: Dömötör Csaba)
A már bajnok ferencvárosiak ellen búcsúzik Juhász Roland, aki még egyszer, utoljára győzni akar (az utolsó fordulóban, Zalaegerszegen ugyanis már nem lép pályára).

 

A LEGFŐBB SZÁMOK

6 millió eurót ért Juhász Roland játékjoga pályafutása csúcspontján, 27 esztendősen, amikor a belga Anderlechtet erősítette

 

7 bajnoki aranyérmet őriz odahaza, az Anderlechttel négyszer, a Vidivel kétszer, az MTK-val pedig egyszer lett első

 

95 alkalommal viselte a címeres mezt, a válogatottól 2016. november 15-én, a svédek elleni barátságos meccsen (0–2) köszönt el

 

292 NB I-es meccsen lépett pályára eddig, 34 gólt szerzett – a legtöbb gólig, összesen ötig a 2014–2015-ös idényben jutott

Összesen 7339 nap. Ennyi idő telik el Juhász Roland első és utolsó NB I-es mérkőzése között. A 37. életévét július 1-jén betöltő hátvéd még tizenhét sem volt, amikor az MTK játékosaként bemutatkozott az élvonalban – 2000. május 20-án, a Diósgyőr ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen. S most, húsz év elmúltával arra készül, hogy a Mol Fehérvár FC csapatkapitányaként utoljára lépjen pályára. Merthogy elérkezett a búcsú napja: Juhász Roland a Ferencváros elleni mérkőzésen játssza pályafutása utolsó tétmeccsét.

„Legördül a függöny – sóhajtott fel a védő. – Biztos, hogy furcsa lesz. Egy hete, amikor a Debrecent fogadtuk, tudtam, hogy az az utolsó előtti mérkőzésem, de utána még vigasztalhattam magam azzal, hogy lesz még egy. A keddi meccs után viszont már nem lesz több. Kavarognak bennem az érzelmek, egyik csodálatos emlék jön elő a másik után. Olykor el is érzékenyülök. Hálás vagyok a klubomnak, mert látom, mindent megtesz, hogy felejthetetlenné tegye a búcsúmat. Immár rajtam, illetve a társaimon a sor, nekünk kell mindent elkövetnünk annak érdekében, hogy legyőzzük a Fradit! Örülök, hogy ellenük játszom utoljára, bár gyanítom, ők nem lesznek tekintettel rá. Persze ne is legyenek! Azt szeretném, hogy vívjunk egy utolsó nagy csatát. A Ferencváros bajnokként érkezik hozzánk, de nincs kétségem afelől, hogy presztízskérdést csinál a meccsből. Mint ahogyan mi is: meg akarjuk mutatni, hogy a két csapat közötti tizennégy pontos különbség nem valós. Én már csak azért is nyerni akarok, mert Viníciusnak ez lesz az utolsó hazai meccse, mindent megteszek, hogy ő is győztesen vonulhasson le a pályáról.”

Juhász Roland egyszer már megtapasztalhatta, milyen nehéz becsukni egy ajtót: tizenkét éves szakasz ért véget a pályafutásában, amikor 2016 novemberében elköszönt a válogatottól.

„Az sem volt egyszerű – ismerte el a hátvéd. – Érzelmekkel teli pillanatokat éltem át akkor is, amikor utoljára volt rajtam a címeres mez. A mostani annyiban lesz más, hogy egy még hosszabb fejezet zárul le, hiszen tízéves korom óta mondhatom magam igazolt labdarúgónak. Az elmúlt huszonhét esztendőből hét és felet töltöttem a Vidiben, olyan gyorsan eltelt ez az idő, hogy azt elmondani nem tudom. Némelyek azt gondolták, levezetni jövök haza, de úgy érzem, sikerült az ellenkezőjét bebizonyítanom. Rengeteget kaptam a klubtól, remélem, sokan úgy vélik, vissza is adtam valamit. Amit szerettem volna elérni a csapattal, el is értem: bajnoki címeket nyertünk, Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhettünk, miközben az Európa-liga csoportkörében is megmérethettük magunkat. Nem vitás, életem egyik legjobb döntése volt, hogy Székesfehérvárra szerződtem. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a pályán fejezhetem be a játékot, ráadásul szurkolók előtt. Még nem tudom pontosan, mit hoz a jövő, , de nem titok, örömmel maradnék a fehérvári klub kötelékében. Ez azonban még a jövő zenéje, most semmi más nem érdekel, mint hogy a Fradi elleni meccs után győztesen hagyhassam el a pályát. Nyerni akarok – még egyszer, utoljára.”

Nem lehet félvállról venni

Az utóbbi években rendszerint a Ferencváros és a Mol Fehérvár versengett az aranyéremért, így a két együttes egymás elleni párharcra presztízsmeccsé nemesedett. Ezúttal némileg más a helyzet, elvégre a vendégek bajnokként érkeznek a Mol Aréna Sóstóba, míg Joan Carrillo együttese biztosan a második helyen végez.

„Két profi együttes lép pályára, úgyhogy a motivációval egyik oldalon sem lesz gond – nyilatkozta lapunknak Miha Blazic, a Ferencváros szlovén hátvédje. – Amíg nincs vége a bajnokságnak, nem dőlhetünk hátra, ráadásul, ha fehérváriak hazai pályán esetleg nekünk esnek, mi pedig leeresztve állunk a meccshez, csúnya véget érhet a kilencven perc. Talán nem lesz annyira intenzív és feszültséggel teli a találkozó, mintha most dőlne el az aranyérem sorsa, ugyanakkor a hazai csapat vélhetően meg akarja mutatni, hogy a tabella nem mutat reális képet, nincs tizennégy pontos különbség a két együttes között. Fel kell vennünk a kesztyűt, a Ferencváros mezében egyébként is minden meccsen a legtöbbet kell nyújtani.”

(B.A.B.)

32. FORDULÓ
Június 23., kedd
18.55: Mol Fehérvár FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.05:
Újpest FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Június 24., szerda
16.55:
Mezőkövesd–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.00:
Bp. Honvéd–Kaposvári Rákóczi (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.00: Kisvárda–Puskás Akadémia (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
21.05: Paksi FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik