Az FTC-n botrányos meccseken túljutva, a Győr ellen lett bajnok a Bohn SC

A Nemzeti Sport örvendezve várta az 1931–1932. évi amatőr bajnokság hajráját: „Az FTC a szétválasztás óta még soha nem játszott országos amatőr bajnoki mérkőzést, a győri ETO és a Dorogi AC még soha nem jutott el ilyen messze, míg a Bohn SC több sikertelen kísérlet után most akar maradandó eredményt felmutatni” – írta az elődöntők előtt. Egyébként különösen a „kis Fradi” sikere volt hangos, hiszen az előző három idény országos bajnokát, a Törekvést utasította maga mögé a BLASZ első osztályában.

Az elődöntőben Békéscsabára utazott a csapat, a Bohn SC vendégeként. „Minden volt, csak szép futball és döntés nem” – foglalta össze a lényeget a Nemzeti Sport a meccsről, amely a hosszabbítás 8. percében félbeszakadt – sötétedés miatt. Ahhoz persze történnie kellett egynek-másnak, hogy a 17 órakor kezdődő mérkőzés sötétedés miatt szakadjon félbe (napnyugta: 20.40 óra).

Történt is sok minden.

Több mint ezer, hangtölcsérekkel felfegyverkezett FTC-drukker jelenlétében túlfűtött hangulatban kezdődött a mérkőzés, s már a 20. percben (1:0) állt a bál. Az FTC kapuja előtt Sternberget négy csabai játékos közrefogta, Sternberg ütést kapott és elterült. Izsák „Zsazsa”, a Fradi edzője berohant, ám Sternberg alig állt talpra, újra összeesett. Izsák citrommal próbálkozott, ám hirtelen két rendőr ragadta meg „Zsazsát”, hátracsavarták a karját, lökdösték, „cipelték, mint valami tetten ért méregkeverőt”. Nagy Marcell MLSZ-pénztárosnak kellett közbeavatkoznia, hogy elengedjék. Lássuk, hogyan látta ő a második félidő botrányát (67. perc, az állás: 2:2):

„Ekkor Deák, az FTC hátvédje és Uhrin összefutott. Én nem láttam, de azt állítják, hogy Deák megütötte Uhrint. Az össze is esett. Ebben a pillanatban a bíró felé egy civil rohant be a pályára. A civil később azt vallotta, hogy meg is ütötte a bírót, a bíró szerint azonban nem történt ütés. Amikor a civil berohant, rögtön többen is a pályán termettek, s az egyik harcsabajuszú rendőrőrmester úgy látszik, megfeledkezett magáról, mert ütlegelni kezdte az FTC játékosát. Ekkor már láttam, hogy nagy baj van, s felszólítottam az FTC csapatvezetőjét, hogy a megtámadott csapat vonuljon le. Ezután mint szövetségi vezető megkérdeztem a rendőrtanácsostól, hogy garantálja-e a rendet s felelősséget vállal-e, hogy hasonló események a továbbiakban nem történnek. A rendőrtanácsos felelősséget vállalt. A közben eltelt 23 perc alatt amúgy is lenyugodtak a kedélyek, tovább folyhatott a játék, amelyet azután a hosszabbítás közepette a sötétség miatt félbe kellett szakítani.”

Jöhetett az újrajátszás az Üllői úton. A Bohn SC 2:0-ra nyert, de ez a meccs is olyan volt, amely „nem sok dicsőséget hozott az amatőr futballra”. A feszültség tapintható volt, köszönhetően az előzmények mellett a csabaiaknak, akik ezt üzenték a Fradinak a Magyar Alföld című lapban: „Az FTC-nek pedig azt ajánlhatjuk, hogy futball helyett kultiválja inkább a favágást, erre predesztinálják a képességei. (…) A magyar sport nem véthetett olyan nagyot, hogy az Isten, olyan bajnokkal verje meg, mint az FTC.”
A játékosok úgy-ahogy helytálltak, ezúttal Rubint Lajos bíróval volt gond, pedig mindkét fél őt kérte a sípolásra. A 23. percben Sipos (Bohn SC) elfutott, a kapuba lőtt, a játékvezető gólt ítélt, majd visszavonta – jóval később. Második nagy hibája az volt Rubintnak, hogy a partjelzőjét megsértő csabai játékost nem állította ki, hanem csak egy csendes, „Ne tessék többet ilyet mondani…!” feddéssel intézte el. Hozzájött mindehhez, hogy Zsarnóczay János BLASZ-vezér a szünetben bement a bíróhoz és keményen felelősségre vonta a működése miatt.

Az igazi botrány a végén tört ki: „Éppen a bíró jön. Le akar lépni, amint többen leköpik. A bíró mérges lesz. Megfordul. Ott áll az FTC egyik vezetője. Odavágja:
– Ez is maga miatt történt!
– Piszok gazember — hangzik vissza. Erre támad csak nagy kiabálás:
– Felpofozom.
Összemennek. Rendőr és szövetségi ellenőr alig tud szétválasztani.”

Az elborult Fradi-vezető Tibold Károly szakosztályvezető volt, akit Mailinger Béla Fradi-elnök tett helyre: „Nem a bíró vesztette el a mérkőzést, hanem a csapatunk. Annak is a csatársora.”

A másik ágon az ETO jutott be a fináléba, a Dorogot győzte le 5:3-ra. „ A győriek győzelme néhány pillanattól eltekintve nem volt vitás. Jó fedezetsora és gólképességben feljavult csatársorukkal tarthatatlanul nyerték a mérkőzést” – írta a Nemzeti Sport, majd arról is beszámolt, hogy a csapat és vezetői megnézték az Üllői úti megismételt elődöntőt, a végén pedig hozzátette, hogy ők a döntő esélyesei, nagy szó azonban, hogy a Bohn SC hazai pályán játszik.

Ami elegendő volt a hosszabbí­­t­ásban kivívott 3:2-es sikerhez. Igaz, a győriek játszották a szebb futballt, de győzött a küzdőképesség, a jobb erőnlét. Nyoma sem volt az FTC elleni elődöntőn tapasztalt feszültségnek. Sőt. „A cigány húzza a szünetben, mint rendesen. A hangulat azonban ennek ellenére lanyha” – olvasható a tudósításban, s az is, hogy a pályán hiába volt nagy az iram, „volt annyi önuralma minden győri játékosnak, hogy elesett ellenfelét felsegítette, udvariasan támogatta. A példa pedig hatott a BSC-re is. S bár a nagy küzdelem sérülést is hozott, kemény, de megengedett összecsapásoktól is tarka volt, mégis elmondhatjuk, hogy a százhúsz percig tartó öldöklő tusa utolsó két percében esett csak ki az akkor már vesztes csapat igazi énjéből, akkor csúszott ki a csabaiak időhúzása láttán egy-két keményebb mozdulat. De az illúzió teljes egészében megmaradt. S az ember nemcsak érezte, de hitte is, hogy ebben a mérkőzésben nem volt győztes és legyőzött. Ennek a játéknak egyetlen győztese a diadalmas futball volt!”

Ugyanakkor igazi ünneplés csak a pályán és a pálya környékén volt, a tudósító ugyanis így zárja a beszámolóját: „Azt a képet, amit az esti díjkiosztás mutatott a szálló termében, nem merem az olvasó elé vetíteni. A nagy, megható szeretet és öröm tengerével körülölelve is döbbenetesen ható, kegyetlenül magyar kép volt. Mai életünk szörnyű megmutatója. Ennek a keretnek belsejéből is hiányzottak a nyugati kerület ama vezetői, akik végignézték a mérkőzést, s hiányzott belőle a mélység, aminek pedig a nagyszerű játék után ott kellett volna vetítődni az ünneplő seregben. A két csapat, a két tábor itt nem tudott annyira udvarias és fegyelmezett lenni, mint a pályán. Hamar szét is oszlott.”