Az Eger edzője: Még 300 forint, és ásványvízre is futotta volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.05. 09:05
null
Kispesten lufikat osztogatott az oroszlán (Fotó: Fuszek Gábor)
Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője szerint a kispestieknek saját kezükben van a sorsuk, már ami az Európa-liga indulást illet, a riválisok ugyanis még játszanak egymással. Kovac Zoltán, a DVTK megbízott vezetőedzője azt, hogy Rudolf Gergely a cserék között sem szerepelt, míg Tisza Tibor a kispadról szállt be úgy értékelte, hogy a Real Madrid kispadján ott ült Karim Benzema és Kaká is. Egerben, ha lett volna még háromszáz forint, ásványvízre is futotta volna... Egy csokorban a szombati mérkőzések utáni edzői értékelések.

BP. HONVÉD–LOMBARD PÁPA 2–0

„Harcos meccs volt. Olyan volt, amilyenre számítottunk, mert tudtuk, a Pápa az életéért küzd. Mi viszont a nemzetközi kupaindulást jelentő helyezésért harcolunk, és ha nem nyerünk, elbúcsúzhattunk volna az álmainktól. Nagy akarással kezdtünk, nekünk is voltak helyzeteink. Elszántan futballoztunk, megérdemeltük a sikert" – kezdte mérkőzés utáni értékelését Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője.

Az olasz szakember légiósok helyett saját nevelésű fiatalokat cserélt be. Kérdés, hogy ők már előrébb tartanak?

„Ezt így nem lehet kijelenteni. Kicsit kényszerpályán mozgunk, hiszen a klub szándéka az, hogy fiatalokat foglalkoztassunk, mert nem tudunk magyar vagy külföldi labdarúgókat vásárolni. Nem vagyunk olyan anyagi helyzetben, mint az élcsapatok. Sok tehetséges játékosunk van, akik a jövőben is lehetőséget kapnak, de a beépítésük hosszú időt vesz igénybe. Az élvonal színvonalához még hozzá kell szokniuk.

A kispestiek győzelmükkel megelőzték a Debrecent. Csakugyan meglesz az Európa-liga-indulást érő helyek valamelyike?

„A kezünkben van a sorsunk. A vetélytársaink még játszanak egymással, lehet, keresztbe verik egymást. Hozzánk még jön az ETO, amely reméljük, akkor már bajnok lesz. Csodával érne fel ugyanakkor, ha sikerülne kilépnünk a nemzetközi porondra."

A Lombard vezetőedzője, Zsivóczky Gyula szerint másképp is alakulhatott volna a találkozó.

„A legnagyobb ziccert mi hagytuk ki a második percben. Minden másként alakult volna, ha az bemegy. Aztán volt a tizenegyes az első félidő végén. Van, aki azt mondja, hogy vitás eset. Vissza kell még néznem. Persze a játékvezető ettől még megadta. A második félidőtől pedig nem azt kaptam, amit vártam. Több támadást kértem a játékosoktól, mert annál, amit most láttunk, sokkal több van a csapatomban. Bízom benne, hogy nyerünk még meccset a tavasszal, és kiharcoljunk a bennmaradást.

De csakugyan a kiesés réme fenyegeti a Pápát?

„Nem zárható ki ez sem. Nem tudom, a forduló után mennyi előnyünk lesz az üldözők előtt, de játszunk még az Egerrel, és lesz egy sorsdöntő mérkőzésünk a Siófokkal. Keressük azt a játékost, aki gólt tud szerezni. Korábban volt egy, de ő most nincs jó formában. Ennek ellenére is bízom a csapatban."

 

DIÓSGYŐRI VTK–DVSC-TEVA 3–3

„Nagyon jó együttes ellen szereztünk pontot, a Debrecennek különösen a támadói kitűnők. Azt gondolom, több volt ebben a mérkőzésben, ugyanis remek helyzeteket dolgoztunk ki, ám a kihasználás sajnos kívánnivalót hagyott maga után" – mondta Kovac Zoltán, a DVTK megbízott vezetőedzője.

Érdekesség, hogy Rudolf Gergely a cserék között sem szerepelt, míg Tisza Tibor a kispadról szállt be.

„Azt mindig egy mérkőzés körülményei döntik el, hogy az edző milyen összeállításban küldi pályára csapatát. A Real Madrid kispadján ott ült Karim Benzema és Kaká is, arra várva, hogy bizonyíthasson. Egy edzőnek mindig döntenie kell, és természetesen ez nem megy könnyen. Ami Rudolf Gergely illeti, ő az utolsó edzésen nyaksérülést szenvedett, ezért nem számolhattunk vele"

De vajon mi volt az oka annak, hogy a kispadon összesen négy diósgyőri labdarúgó foglalt helyet?

„Nekem a diósgyőri utánpótlásért is felelősséget kell viselnem. Az U19-es csapatunk vasárnap rendkívül fontos mérkőzést játszik a bentmaradásért, így azon a találkozón mindenkire szükség lesz. Odaültethettem volna néhány fiatalt a kispadra, de ezúttal az ésszerűség döntött."

A debrecenieket irányító Kondás Elemér nem gondolta volna, hogy három egyes vezetésről sem tud nyerni csapata?

„Viszont mindig úgy vagyok ezzel, hogy amíg a játékvezető le nem fújja a mérkőzést, addig bármi előfordulhat. Kézben tartottuk a meccset, sajnálom, hogy csak egy pontot vihetünk haza. Meggyőződésem, hogy a megítélt tizenegyes után következett be a fordulat. Tisza Tibor ugyanis a tizenhatosunkról kifelé vezette a labdát, nem éreztem túlzottan veszélyesnek azt a szituációt. A labdarúgásban előfordulnak hibák, velünk is megtörtént, de ezen már kár rágódni.

Lehet, hogy ez volt az Eger utolsó mérkőzése az élvonalban (Fotó: Grnák László)
Lehet, hogy ez volt az Eger utolsó mérkőzése az élvonalban (Fotó: Grnák László)

EGRI FC–PÉCSI MFC 2–3

A nehéz (értsd: kilátástalan...) helyzetben lévő Eger vezetőedzője, Mészáros Ferenc szakmailag nem nagyon tudta értékelni a találkozót.

„Szakmailag sehogy, mert nem lehet ilyen előzmények után. Ez a meccs nem is a futballszakmáról szólt számunkra. Annak örülök, hogy Zvara Dávid után Kasza Dániel személyében ismét újoncot avathattunk az élvonalban, és szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik segítettek eljönni erre a meccsre, hogy ki tudtunk állni. Ha lett volna nálunk még háromszáz forint, ásványvizet is vettünk volna a srácoknak...

Az utolsó félmondat sokat elárul az egri futballról. Ara, hogy hogyan lehet egyáltalán edzői munkát végezni, Mészáros tömör választ adott.

„Így..."

A körülményekhez képest tisztességgel küzdött az Eger.

„Nemcsak most, máskor is. Megbeszéltük, ha kimegyünk a pályára, mindent megteszünk, nem adjuk fel. Nem vagyok érzelgős típus, de nem volt könnyű megélni nekünk ezeket a napokat, ezt a mérkőzést. Tényleg becsülettel harcoltak a srácok. Az illetékesek azt ígérték, hétfőn összeülnek, beszélnek a jövőnkről, keddre konkrétumokat mondanak. Mi a játékosokkal kedden találkozunk legközelebb, messzebb nem nézünk, mert nem nézhetünk."

Könnyen lehet, hogy ez volt az Eger utolsó meccse az élvonalban.

Lőrincz Emil pécsi vezetőedző szerint nem is a mérkőzés volt igazán nehéz.

„Nehéz volt, de nem is annyira a meccs, mint a felkészülés. Így, hogy bizonytalan volt a helyzet, nem lehetett tudni, lesz-e mérkőzés egyáltalán, nem könnyű készülni, nem is tudott mindenki úgy felpörögni a feladatra, mint más esetben. Ennek ellenére a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. A játék képe azt mutatta, hogy a mi akaratunk érvényesül, saját magunknak több, az Egernek két helyzetet alakítottunk ki, igazából a mi felelőtlenségünk következménye volt, hogy ellenfelünk vezetést szerzett."

A szünet után azonban egyoldalúvá vált a játék.

„Akkor volt némi szerkezeti átalakítás, és futószalagon dolgoztuk ki a lehetőségeket, sajnos egyet kivéve nem értékesítettük őket. Persze a lényeg, hogy a célunkat elértük, három pontot szereztünk."

 

SIÓFOK–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–1

Vajon él-e még a siófoki remény. Pár fordulóval ezelőtt a Balaton-partiak biztos kiesőnek tűntek, s bár a helyzet most sem rózsás, a Kaposvár elleni győzelem után már „csak" öt ponttal vannak a Lombard mögött.

„A csapat átérezte a mérkőzés fontosságát, játékosaim a nem túl magas színvonalú mérkőzésen is a szívüket-lelkület kitették a pályára. Sőt kijelenthetem, a kispadnál úgy éreztem, jobban akartuk a győzelmet. Az első gólunk kifejezetten szép volt, lám, egy ilyen kiscsapat is szerezhet ilyen pompás gólt. Féltem, hogy megbüntet bennünket a futball. Volt néhány kihagyott ziccerünk, s megfordult a fejemben, hogy a Kaposvár, amely eddig dupla annyi pontot szerzett, mint mi, ki is egyenlíthet a végén. A szerencse azért mellénk állt, gondolok itt a kapufára. Ami biztató, mentálisan erős a társaság, bár hozzáteszem, kollégáimmal e tekintetben is nagy hangsúlyt fektetünk a játékosok felkészítésére" – mondta Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója.

De vajon hány százalék esélyt lát a bentmaradásra?

„Nem gondolkodom százalékokban. Négy mérkőzés van hátra, tizenkét pontot kell szerezni. Lehet, hogy végül nem szerzünk, de mindent meg kell tennünk érte. Ha ezt látom, akkor nem leszek csalódott. Nagy dolog, hogy Siófokon semmilyen anyagi probléma nincs. Meglátjuk, mi lesz."

A kaposvári Prukner László szerint a Siófok jobban akarta a győzelmet.

„A fordulópontokból jobban kellett volna kijönnünk. Hátul amatőr hibákat követtünk el. Ha egy játékosban nincs benne, hogy minden mérkőzésen száz százalékot kell nyújtania, csak ilyen hektikus szereplésre leszünk képesek. Szörnyű, hogy a Siófok jobban akarta a győzelmet, mint mi. Nem szoktam bántani a játékosokat, de ma nem profik módjára futballoztak. Olyan hibákat követtek el, amilyeneket a megye kettőben látni, de a kocsmáros még ott sem fizet utánuk.

Lesznek bármilyen következményei a vereségnek?

„Horváth Tamás régóta sérült, Addo Dankwah-t és Bojan Pavlovicsot meccs közben kellett lecserélnem, szóval meg van kötve a kezem. Szigorú büntetéssel járó produkció volt az Eger ellen nyújtott teljesítmény, és ilyen lesz a mai is. Lesz tehát retorzió, ám mert kevesen vagyunk, nem hisztiznünk kell, hanem ismét győzni."

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 25 15 7 3 50–28 +22 52
2. Videoton FC 26 14 6 6 43–18 +25 48
3. MTK Budapest 26 13 6 7 39–26 +13 45
4. Budapest Honvéd 26 12 6 8 40–33 +7 42
5. DVSC-Teva 26 12 4 10 40–28 +12 40
6. Ferencváros 25 10 9 6 41–30 +11 39
7. KTE-Phoenix Mecano 26 10 8 8 36–34 +2 38
8. Újpest FC 25 9 8 8 34–34 0 35
9. MVM Paks 25 8 11 6 38–30 +8 35
10. Haladás 26 8 10 8 30–25 +5 34
11. Diósgyőri VTK 26 8 9 9 26–34 –8 33
12. Kaposvári Rákóczi 26 9 5 12 30–33 –3 32
13. Pécsi MFC 26 8 7 11 29–39 –10 31
14. Lombard Pápa FC 26 6 6 14 18–41 –23 24
15. Siófok 26 5 4 17 28–57 –29 19
16. Egri FC 26 3 6 17 21–53 –32 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik