Átigazolások: a Brexit utáni pontszámítás „áldozata” lett Ádám Martin

Vágólapra másolva!
2022.06.17. 08:28
null
Ádám Martin Angliába szerződése elé bürokratikus akadályok gördültek (Fotó: Árvai Károly)
„A jövőm? Ami biztos, hogy Angliába sajnos nem szerződhetek, mert nincsenek meg azok az átigazoláshoz szükséges számaim, amelyek a Brexit után kellenek.” A Paks támadója, Ádám Martin az Anglia elleni győzelem után az M4 Sport kamerái előtt beszélt az egyelőre kérdőjeles folytatásról, valamint arról, hiába volt érdeklődés iránta a Championshipből, nem szerződhet az angol másodosztályba. De mit is jelentenek ezek a pontok?

Ahogy azt a Nemzeti Sport podcastjében június elején Papp Gábor, a futballista menedzsere elmondta, az angol szövetség a Brexit (az EU-ból való kilépés) után szigorúbb feltételekhez kötötte az EU-ból érkező futballisták szerződtetését.

A pontokat több szempont alapján kapják a labdarúgók, az egyik például, hogy hány nemzetközi, illetve válogatott mérkőzést játszottak, és milyen erősséget képviselő csapat színeiben. A másik, hogy hány bajnoki mérkőzésen kaptak szerepet, milyen erősségű bajnokságban, valamint hogy a labdarúgót eladásra kínáló klub meddig jutott az utóbbi években az európai kupasorozatokban, milyen minőséget képviselő ligában szerepel, és ott hányadik helyen végzett.

Tekintve, hogy Ádám Martin eddig csak a magyar bajnokságban játszott, és egyelőre hat válogatott meccs­nél jár, mindössze két-három pontja van, márpedig a munkavállalási engedély megszerzéséhez tizenöt szükséges.

Egy példa: ha valaki a FIFA-világranglista első ötven országának valamelyikében szerepel, és az elmúlt 24 hónapban rendezett válogatott meccsek 70 százalékán pályára lépett, automatikusan sikerrel veszi az akadályt, a Paks támadója a hat meccsével viszont pontot sem kap ebben a kategóriában. A szövetség szerint a hazai tehetségek megvédése érdekében hozták létre a szabályozást, ezzel is kényszerítve az akadémiákat, hogy minőségi futballistákat képezzenek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik