Aranyéremre hajtó együttesek csatája

Vágólapra másolva!
2010.02.16. 13:24
null
Feczesin Róbert (jobbra) alig várja, hogy ismét tétmérkőzésen lépjen pályára (Fotó: Németh Ferenc - archív)
Noha a Ligakupa Magyarországon csak a harmadik számú sorozatnak számít, a DVSC-TEVA támadója, Feczesin Róbert, illetve a Videoton csatára, Lencse László is szívből örül, hogy kedden végre tétmérkőzésen futballozhat. Pikantériát ad a párharcnak, hogy a két csapat egyaránt az aranyérmet célozza meg a bajnokságban és a Ligakupában is.  

Senkinek se legyenek kétségei: a párharc annak ellenére presztízsharc lesz a javából, hogy Herczeg András, illetve Mezey György – várhatóan – nem azt a csapatot küldi pályára, mint amelyet majd a bajnokság 27. fordulójában, a két együttes debreceni fellépésén állít csatasorba.

Meglehet, Feczesin Róbert a Vidi elleni tavaszi bajnoki rangadón is ott lesz a DVSC kezdő tizenegyében, a keddi összecsapást viszont bizonyosan nem hagyja ki

„Nem tagadom, örültem, amikor meghallottam a nevem a Videoton ellen készülő keret kihirdetésekor – mondta a hétfői gyakorlás előtt Feczesin Róbert. – Alighanem mindenki tudja, sérülés miatt szinte a teljes őszt ki kellett hagynom, ám a felkészülési időszakot végigdolgoztam, és most az a legfontosabb, hogy minél több időt tölthessek a pályán. A sors érdekes játéka, hogy a legnagyobb riválisunkkal kezdjük az idényt, és ez még akkor is igaz, ha az ellenfelünknél éppúgy lesznek hiányzók, mint nálunk. Jobban örültem volna, ha a találkozót füvön, jó talajon rendezik, ám tudomásul kell venni: ebben az időszakban a műfű kevésbé sérülésveszélyes, mint a jeges, havas vagy éppen latyakos pálya. A körülményektől függetlenül jó meccset remélek, no és azt, hogy győzelemmel rajtolunk a sorozatban."

A két csapat őszi bajnokija emlékezetes kilencven percet hozott: a Videoton hazai környezetben Lipták Zoltán, Polonkai Attila és Marko Andics találatával 3–0-ra verte meg vetélytársát. A székesfehérváriak labdarúgójának, Lencse Lászlónak akkor esélye sem volt hálóba találni, ám nem azért, mert a Loki védői „levették" volna a pályáról, hanem mert akkortájt még az MTK Budapest állományának tagja volt.

„Bombaerős, aranyéremre hajtó gárdához igazoltam, és cseppet sem feszélyez, hogy meg kell küzdenem a kezdő tizenegybe kerülésért – érvelt a Videoton játékereje mellett Lencse László. – Az csak a fejlődésemet szolgálja, ha sok a rivális, az pedig egészen természetes, hogy senkinek sincs bérelt helye, az edzéseken kell megharcolni a csapattagságért. Egyet nyugodtan állíthatok: egyetlen korábbi együttesemnél sem volt annyi jó csatár, mint a mostani klubomban! A Loki elleni meccs jó erőfelmérő lesz; nem tagadom, már vártam, hogy a felkészülés után tétmeccseken is bizonyíthassak. A Videoton eljutott arra a szintre, hogy ahol pályára lép, ott győzni akar: értelemszerűen Debrecenben sem a döntetlen elérése a cél. A bajnoki rajton eltiltás miatt nem futballozhatok, ám szerencsére a Ligakupában bizonyíthatom, hogy tudok segíteni a csapatnak céljai megvalósításában."

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATNAK.

 LIGAKUPA, KÖZÉPDÖNTŐ
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Bp. Honvéd–Nyíregyháza
Bozsik-stadion, műfüves pálya 14.00
DVSC-TEVA–Videoton
Oláh Gábor utca, műfüves pálya 18.00 (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik