A Vasas kétszer is feltörte a győri reteszt, és nyert

Vágólapra másolva!
2010.08.13. 22:44
null
Kétszer örülhetett gólnak a Vasas az ETO ellen, és ez elég volt a győzelemhez (fotó: Németh Ferenc)
Tizenkilenc veretlenül megvívott bajnoki után véget ért a Győri ETO jó sorozata, Pintér Attila együttese 2–1-s vereséget szenvedett az Illovszky-stadionban a Vasastól. A piros-kékek már a 3. percben vezettek Ferenczi István büntetőjével, majd Karim Benunesz növelte az előnyt, és ugyan Tokody Tibor a hajrában szépített, a hazaiak megérdemelten nyertek.

 

A nap második NB I-es találkozóján is hamar megrezdült a háló és a ZTE–Pápa mérkőzés Darko Pavicsevics-góljával ellentétben Ferenczi István találata szerepelni is fog a góllövőlistán, ugyanis az első mérkőzéssel ellentétben itt rendben lefolyt a találkozó.

Lázok János jobb oldali szöglete után Vladimir Djordjevics ütött bele a labdába, egyértelmű volt a tizenegyes. A labda mögé az említett Ferenczi állt oda, aki a balra vetődő Szasa Sztevanovics mellett magabiztosan helyezett a jobb alsó sarokba. 1–0

A folytatásban a hátrányban lévő Győri ETO-nak kellett volna többet kezdeményezni, de ez nem mindig sikerült. A piros-kékek – elsősorban Lázok révén – több távoli lövéssel és több sarokrúgással próbáltak veszélyesek lenni, miközben a kisalföldiek csak kósza támadásokat vezettek.

Lázok akár kettőre is növelhette volna az előnyt, de Karim Benunesz szólója végén a rövid saroknál passzolni nem tudott, lövése pedig elakadt Sztevanovicsban.

Pintér Attila próbálta felrázni csapatát a szünetben, és legfőbb eszközéhez, a cseréhez nyúlt, ki is használta mind a hármat az 54. percig, az ETO ugyan kezdeményezőbb lett, de nagy helyzetet nem tudott kialakítani, miközben a Vasas kontrázhatott.

A 61. percben Karim Benunesz még eltékozolt egy lehetőséget, miután túl sokat cselezett, egy perccel később azonban Katona Máté remek labdaszerzése és előkészítése után kapásból Sztevanovics mellett a kapuba jobb oldalába lőtt. 2–0

Néhány perccel később Ferenczi akár végleg el is dönthette volna a találkozót, Fehér Zoltán viszont 15 méterre a kaputól utolérte a félpályán kiugró csatárt, és gyönyörűen szerelte.

Az ETO azonban annak ellenére nem kerülhette el a végzetét, hogy Tokody Tibor közeli góljával a 88. percben szépített egy védelmi hiba után: 19 mérkőzés után ismét kikapott a magyar bajnokságban a Pintér-csapat. Érdekesség, hogy azon a bizonyos Ferencváros elleni összecsapáson Ferenczi István akkor is tevékeny részese volt az ETO legyőzésének: góljával nyert az Albert-stadionban a Fradi 1–0-ra.

VASAS–GYŐR 2–1
(A Sport Tv felvétele)

 

 

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/03,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik