A Honvéd tudta: bedarálni könnyebb a Fradit, mint túlfutballozni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 14:13
null
Felszántották a pályát: a kispestiek nagy küzdelemben győzték le a Fradit (Fotó: Szabó Miklós)
2–0, 1–0. A 2012–13-as labdarúgó NB I-ben elsőként a Bp. Honvéd tudta legyőzni oda-vissza a Ferencvárost, ráadásul a Marco Rossi irányításával a Fradi játékát valósággal megfojtó kispestiek voltak az elsők abban a tekintetben is, hogy kétszer le tudták nullázni Ricardo Moniz legénységét. Mivel Moniz edzősége alatt az FTC mindössze ötödször maradt rúgott gól nélkül NB I-es mérkőzésen, kimondható, hogy az ebből két meccsért „felelős" kispestiek érzik, hogy mit kell játszani a zöld-fehérek ellen. A Honvéd úgy tartotta kézben végig a mérkőzést, hogy szinte minden statisztikai mutató Ferencváros-fölényt mutatott. Nem számított: a kispestiek nem túlfutballozni akarták ellenfelüket, hanem megszerezni a három pontot – tervüket teljes siker koronázta.

CSAPATSTATISZTIKÁK

Hogy miért mondtuk azt, a kispestiek nem próbálták túlfutballozni a Ferencvárost? Mert minden csapatmutató egy jól kidolgozott és jól megvalósított defenzív szisztéma győzedelmeskedését mutatja. A Ferencvárosnál sokkal többet volt a labda (26:15 labdatartási idő a 16:12-vel szemben, 61.8–38.2 százalék labdabirtoklási arány), a vendégek több lövést eresztettek meg (16:12), sokkal többet (335:171) és pontosabban (78 százalék:65 százalék) passzoltak, ráadásul még a párharcokat is minimálisan jobb arányban nyerték meg (51:49).

EMLÉKEZTETŐ

LABDARÚGÓ NB I,20. (ELHALASZTOTT) FORDULÓ

BP HONVÉD–FERENCVÁROS 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion. Vezette: Iványi (Albert, Berettyán)
BP. HONVÉD:
Kemenes – Lovric, Ignjatovics, Tandia, Zsivanovics – Nagy G., D. Diarra (Hidi, 72.), Vécsei – Tchami (Bobál, 79.), Martínez, Lanzafame (Holender, 85.)
FERENCVÁROS:
Jova – Somália, Gyömbér, Besic, Sváb (Klein, 85.) – Józsi, Csukics (Orosz, 62.) – Jenner, Leonardo, Aborah – Böde
Gőlszerző: Tchami (56.)
ÉLŐ, ONLINE TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA

Csak semmire sem mentek vele.

A Honvéd mindössze két nagy statisztikai mutatóban volt jobb (a gólok és a kaput eltaláló lövések számában), ettől függetlenül nem lehetett azt érezni a meccsen, hogy az a ferencvárosi elképzelések szerint alakult. A meglehetősen tompának tűnő vendégcsapat képtelen volt tiszta helyzetet kialakítani – talán egyszer, Jenner egy jobb oldali akciójánál sikerült teljesen megbontani a kispesti védősort, ott meg a beadásról maradt le mindenki –, ráadásul az FTC legveszélyesebb emberei kivétel nélkül gyenge napot fogtak ki, vagy legalábbis semmi extrát nem tudtak hozzáadni a játékhoz. Marco Rossinak alighanem tökéletesen megfelelt, amit látott: a Ferencváros még csak veszélyes helyzetekre sem tudta váltani mezőnyfölényét, míg a Honvéd – amely nagy odaadással és áldozatos védőmunkával hárította el a vendégakciókat – Davide Lanzafame révén elöl tudhatott egy állandó veszélyforrást, aki váratlan megoldásaival sok munkát adott a ferencvárosiaknak.

BÖDE HIÁBA ŐRLŐDÖTT

A góllövőlistát vezető Böde Dániel majdhogynem leírhatja a veszteséglistán ezt a meccset: a Honvéd erős felépítésű belső védői fel tudták venni a harcot vele a földön és a levegőben is, a labdatartási feladat kivitelezésében sem volt a csúcson, ráadásul – ha még nem lett volna elég baja... – támogatást sem kapott eleget, a „kiszolgáló egység” is eltűnt a mezőnyben. Böde csupán a párharcainak negyven százalékát nyerte meg, elveszített tizenhat labdát, és csak egyszer szerezte vissza azt. Csupán egy lövésig jutott, azt is blokkolták – a Honvéd védői tökéletesen kivették a játékból. Ráadásul Bödének most szabálytalanságokat sem sikerült kiharcolnia, mindössze kétszer faultolták a mérkőzésen a Fradi támadóját. Böde az összes fő statisztikai mutatójában negatív tavaszi egyéni csúcsot „hozott” vagy állított be – és sokatmondó, hogy a jóval több faktor alapján kiszámolt InStat Index alapján a teljes NB I-es szezont figyelembe véve most játszott a leggyengébben.

BÖDE FŐ STATISZTIKAI MUTATÓI A TAVASZI IDÉNYBEN
BÖDE DÁNIEL Lombard Újpest Eger Haladás Siófok Honvéd
Gól 1 0 2 0 3 0
Lövés (összes) 2 2 5 1 6 1
Lövés (kapura) 1 0 2 1 4 0
Nyert párharcok (%) 48 55 57 66 55 40
Teljesítményindex 330 159 425 172 604 126
Félkövérrel: negatív saját csúcs avagy negatív saját csúcsbeállítás a tavasszal

Ha nem lett volna elég Böde „leradírozása”, a kispestiek a szintén fontos veszélyforrásnak – egyben a legjobb előkészítőnek – számító Julian Jennert is meg tudták fogni. Jenner passz-százaléka (68) sem volt az igazi, elveszített tíz labdát, és nem szerzett vissza egyet sem, lövései pedig (egy, a lécre eső labdát kivéve) most nem voltak igazán jók. Leonardónak szintén nem volt jó napja: se lövés, se jó átadások (passzainak 63 százaléka ment jó helyre), a párharcszázalék is épphogy túllépi az ötven százalékot, ráadásul a húsz labdavesztés önmagában „bedöntötte volna” a támadójátékot. A Ferencváros három legfontosabb, támadó feladattal megbízott játékosa összesen negyvenhat labdát szórt el!

Természetesen a labdaeladási mutató önmagában még nem fokmérő, csak akkor, ha nincs mivel kompenzálni: a kispestiek olasz támadója, Davide Lanzafame szintén rengeteg labdát (20) veszített, de ezt aktivitásával, lövéseivel, vállalkozókedvével ellensúlyozni tudta – nem véletlenül lett neki a legmagasabb a teljesítményindexe az egész mezőnyben.

„A Fradiban nem nagyon küzdött senki, mi igen”

Nézzük meg a Fradi-támadók „párjait”, a Honvéd kiválóan teljesítő védőit! A kispestiek kőkemény középhátvédje, Souleymane Tandia remek munkát mutatott be, Lanzafame után a legtöbb párharcot nyerte meg csapatából (ráadásul jobb százalékkal), jól (igaz, kevés kockázatot vállalva) passzolt, és jeleskedett a labdaszerzésekben is, csakúgy, mint a mellette játszó Alekszandar Ignjatovics – ketten együtt 23 labdát szereztek vissza. A Ferencvárosból a stabilan jó teljesítményt nyújtó Muhamed Besic takarított magas hatásfokkal: megnyerte párharcai hetvenhárom százalékát, huszonhárom labdát szerzett, ráadásul még távoli lövésekkel is kísérletezett. Más kérdés, hogy ezek a kísérletek (szabadrúgások) most sem akadtak be, ráadásul Besic labdavesztési mutatója (9) nagyon magas egy középhátvédtől. A bosnyák védő rossz értelemben is hajlamos váratlant húzni, és kockázatvállalása egy ízben kedden is majdnem visszaütött. Összehasonlításul: Besic veszítette el a két csapat védekező feladattal megbízott játékosai közül a legtöbbször a labdát.

SZEMTŐL SZEMBE
A KISPESTI VÉDŐK Zsivanovics Tandia Ignjatovics Lovric
Nyertes párharc 9 (56 %) 15 (63 %) 8 (62 %) 9 (64 %)
Labdavesztés 5 1 3 5
Labda visszaszerzése 6 9 14 4
Teljesítményindex 193 211 170 172
A FERENCVÁROSI TÁMADÓK Aborah Leonardo Jenner Böde
Nyertes párharc 12 (44 %) 11 (52 %) 5 (56 %) 12 (40 %)
Labdavesztés 12 20 10 16
Labda visszaszerzése 2 1 0 1
Teljesítményindex 157 110 182 126

NEM KELL A NYÍLT SISAK

AZ FTC SZERZETT GÓL NÉLKÜLI BAJNOKIJAI A SZEZONBAN
PMFC 0–0 (i)*
Honvéd 0–2 (o)
Siófok 0–0 (i)
Kaposvár 0–1 (i)
Haladás 0–0 (i)
Honvéd 0–1 (i)
*: Détári Lajos volt a szakvezető

Marco Rossi jól látta, hogy a Ferencvárost meg sem kell próbálni túlfutballozni, teljesen nyílt sisakos játékban nagyon kevesen érvényesülnek a mezőnyben Ricardo Moniz csapata ellen. Moniz edzősége alatt mindössze ötször nem szerzett gólt a Ferencváros, és a zöld-fehérek támadójátéka rendre a nagyon harcos, erős fizikumú védőkkel rendelkező ellenfelek ellen mond csődöt. Közös ezekben a meccsekben, hogy egyik sem hoz szép futballt – a tegnapin és az őszi Ferencváros–Honvédon kívül vehetjük példának a Siófok–Ferencváros (0–0), a Kaposvár–Ferencváros (1–0), vagy a Haladás–Ferencváros (0–0) találkozókat is –, az FTC labdabirtoklási fölényt tud kiharcolni, ám az meddőnek bizonyul.

Teljes biztonsággal alkalmazható sikerrecept nincs, de egy olyan csapat, mely fizikálisan fel tudja venni a versenyt a Fradival – külön hangsúly Böde és első számú előkészítője, Jenner semlegesítésén –, valamint kőkemény (és a szükséges taktikai szabálytalanságokat is bevállaló), darálós stílust vesz fel, az elég jó esélyekkel léphet pályára. Az FTC nem tudott tiszta helyzeteket kialakítani kedden, a kispestiek óriási munkát végző belső védői (Ignjatovics és Tandia) eredményesen harcoltak Bödével, a kreatív támadó középpályásokat sikerült kontroll alatt tartani – a vendégek nagy fegyverei sorra „csöndesedtek el", a távoli lövések meg most nem akadtak be (bezzeg az Újpest ellen!). Mivel Moniz nem tudott igazán minőségit cserélni – mindössze kétszer váltott, Csukics helyére Oroszt, Sváb helyére (centernek!) Kleint küldte be –, a támadó egység tompán és eredménytelenül próbálkozott. Kevés volt az ötlet, most Böde fejjátékát és centerképességeit sem sikerült kihasználni, ráadásul megfelelően frissíteni sem sikerült – a meccs végig a Honvéd kontrollja alatt zajlott, a kispesti vezető gól pedig végképp a hazaiak kezébe adta az irányítást. Marco Rossi csapata nagyon kemény volt, nagyon harcos és jóval „élesebb": ennek következményeképp a Ferencváros 2012. november 18. óta először maradt pont nélkül az élvonalban.

A mérkőzés összefoglalója

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC 22 15 6 1 44–18 +26 51
2. MTK Budapest 22 12 5 5 35–21 +14 41
3. Videoton FC 23 11 6 6 38–18 +20 39
4. Ferencváros 23 10 8 5 39–27 +12 38
5. Debreceni VSC-Teva 23 11 3 9 33–23 +10 36
6. Budapest Honvéd 23 10 5 8 35–33 +2 35
7. MVM Paks 23 7 11 5 34–25 +9 32
8. Diósgyőri VTK 23 8 7 8 21–27 –6 31
9. KTE-Phoenix Mecano 22 8 6 8 27–30 –3 30
10. Haladás 23 7 9 7 26–21 +5 30
11. Kaposvári Rákóczi 23 8 5 10 26–28 –2 29
12. Újpest FC 22 7 7 8 28–31 –3 28
13. Pécsi MFC 23 7 7 9 24–30 –6 28
14. Lombard Pápa FC 23 6 5 12 17–37 –20 23
15. Siófok 23 3 4 16 23–51 –28 13
16. Egri FC 23 2 6 15 17–47 –30 12
NB I, 20. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-KÖZVETÍTÉSEK
Időpont
MérkőzésJátékvezető
Április 9., kedd
16.00
Egri FC–MVM Paks 2–2
Erdős József
16.00
Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi 02
Vad II István
Április 10., szerda
16.00
Szombathelyi Haladás–Videoton FC 0–1
Solymosi Péter
18.00
Lombard Pápa–DVSC-TEVA 1–0 Oláh Gábor
Április 16., kedd
16.00
Siófok–Diósgyőri VTK 3–0Bognár Tamás
20.30
Bp. Honvéd–Ferencváros1–0Iványi Zoltán
Április 23., kedd
18.00
KTE Phoenix Mecano–Győri ETO FC (Tv: Sport1)
Április 30., kedd
18.00
Újpest FC–MTK Budapest (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik