A Honvéd tudta: bedarálni könnyebb a Fradit, mint túlfutballozni

CSAPATSTATISZTIKÁK

Hogy miért mondtuk azt, a kispestiek nem próbálták túlfutballozni a Ferencvárost? Mert minden csapatmutató egy jól kidolgozott és jól megvalósított defenzív szisztéma győzedelmeskedését mutatja. A Ferencvárosnál sokkal többet volt a labda (26:15 labdatartási idő a 16:12-vel szemben, 61.8–38.2 százalék labdabirtoklási arány), a vendégek több lövést eresztettek meg (16:12), sokkal többet (335:171) és pontosabban (78 százalék:65 százalék) passzoltak, ráadásul még a párharcokat is minimálisan jobb arányban nyerték meg (51:49).

Csak semmire sem mentek vele.

A Honvéd mindössze két nagy statisztikai mutatóban volt jobb (a gólok és a kaput eltaláló lövések számában), ettől függetlenül nem lehetett azt érezni a meccsen, hogy az a ferencvárosi elképzelések szerint alakult. A meglehetősen tompának tűnő vendégcsapat képtelen volt tiszta helyzetet kialakítani – talán egyszer, Jenner egy jobb oldali akciójánál sikerült teljesen megbontani a kispesti védősort, ott meg a beadásról maradt le mindenki –, ráadásul az FTC legveszélyesebb emberei kivétel nélkül gyenge napot fogtak ki, vagy legalábbis semmi extrát nem tudtak hozzáadni a játékhoz. Marco Rossinak alighanem tökéletesen megfelelt, amit látott: a Ferencváros még csak veszélyes helyzetekre sem tudta váltani mezőnyfölényét, míg a Honvéd – amely nagy odaadással és áldozatos védőmunkával hárította el a vendégakciókat – Davide Lanzafame révén elöl tudhatott egy állandó veszélyforrást, aki váratlan megoldásaival sok munkát adott a ferencvárosiaknak.

BÖDE HIÁBA ŐRLŐDÖTT

A góllövőlistát vezető Böde Dániel majdhogynem leírhatja a veszteséglistán ezt a meccset: a Honvéd erős felépítésű belső védői fel tudták venni a harcot vele a földön és a levegőben is, a labdatartási feladat kivitelezésében sem volt a csúcson, ráadásul – ha még nem lett volna elég baja... – támogatást sem kapott eleget, a „kiszolgáló egység” is eltűnt a mezőnyben. Böde csupán a párharcainak negyven százalékát nyerte meg, elveszített tizenhat labdát, és csak egyszer szerezte vissza azt. Csupán egy lövésig jutott, azt is blokkolták – a Honvéd védői tökéletesen kivették a játékból. Ráadásul Bödének most szabálytalanságokat sem sikerült kiharcolnia, mindössze kétszer faultolták a mérkőzésen a Fradi támadóját. Böde az összes fő statisztikai mutatójában negatív tavaszi egyéni csúcsot „hozott” vagy állított be – és sokatmondó, hogy a jóval több faktor alapján kiszámolt InStat Index alapján a teljes NB I-es szezont figyelembe véve most játszott a leggyengébben.

Ha nem lett volna elég Böde „leradírozása”, a kispestiek a szintén fontos veszélyforrásnak – egyben a legjobb előkészítőnek – számító Julian Jennert is meg tudták fogni. Jenner passz-százaléka (68) sem volt az igazi, elveszített tíz labdát, és nem szerzett vissza egyet sem, lövései pedig (egy, a lécre eső labdát kivéve) most nem voltak igazán jók. Leonardónak szintén nem volt jó napja: se lövés, se jó átadások (passzainak 63 százaléka ment jó helyre), a párharcszázalék is épphogy túllépi az ötven százalékot, ráadásul a húsz labdavesztés önmagában „bedöntötte volna” a támadójátékot. A Ferencváros három legfontosabb, támadó feladattal megbízott játékosa összesen negyvenhat labdát szórt el!

Természetesen a labdaeladási mutató önmagában még nem fokmérő, csak akkor, ha nincs mivel kompenzálni: a kispestiek olasz támadója, Davide Lanzafame szintén rengeteg labdát (20) veszített, de ezt aktivitásával, lövéseivel, vállalkozókedvével ellensúlyozni tudta – nem véletlenül lett neki a legmagasabb a teljesítményindexe az egész mezőnyben.

„A Fradiban nem nagyon küzdött senki, mi igen”

Nézzük meg a Fradi-támadók „párjait”, a Honvéd kiválóan teljesítő védőit! A kispestiek kőkemény középhátvédje, Souleymane Tandia remek munkát mutatott be, Lanzafame után a legtöbb párharcot nyerte meg csapatából (ráadásul jobb százalékkal), jól (igaz, kevés kockázatot vállalva) passzolt, és jeleskedett a labdaszerzésekben is, csakúgy, mint a mellette játszó Alekszandar Ignjatovics – ketten együtt 23 labdát szereztek vissza. A Ferencvárosból a stabilan jó teljesítményt nyújtó Muhamed Besic takarított magas hatásfokkal: megnyerte párharcai hetvenhárom százalékát, huszonhárom labdát szerzett, ráadásul még távoli lövésekkel is kísérletezett. Más kérdés, hogy ezek a kísérletek (szabadrúgások) most sem akadtak be, ráadásul Besic labdavesztési mutatója (9) nagyon magas egy középhátvédtől. A bosnyák védő rossz értelemben is hajlamos váratlant húzni, és kockázatvállalása egy ízben kedden is majdnem visszaütött. Összehasonlításul: Besic veszítette el a két csapat védekező feladattal megbízott játékosai közül a legtöbbször a labdát.

NEM KELL A NYÍLT SISAK

Marco Rossi jól látta, hogy a Ferencvárost meg sem kell próbálni túlfutballozni, teljesen nyílt sisakos játékban nagyon kevesen érvényesülnek a mezőnyben Ricardo Moniz csapata ellen. Moniz edzősége alatt mindössze ötször nem szerzett gólt a Ferencváros, és a zöld-fehérek támadójátéka rendre a nagyon harcos, erős fizikumú védőkkel rendelkező ellenfelek ellen mond csődöt. Közös ezekben a meccsekben, hogy egyik sem hoz szép futballt – a tegnapin és az őszi Ferencváros–Honvédon kívül vehetjük példának a Siófok–Ferencváros (0–0), a Kaposvár–Ferencváros (1–0), vagy a Haladás–Ferencváros (0–0) találkozókat is –, az FTC labdabirtoklási fölényt tud kiharcolni, ám az meddőnek bizonyul.

Teljes biztonsággal alkalmazható sikerrecept nincs, de egy olyan csapat, mely fizikálisan fel tudja venni a versenyt a Fradival – külön hangsúly Böde és első számú előkészítője, Jenner semlegesítésén –, valamint kőkemény (és a szükséges taktikai szabálytalanságokat is bevállaló), darálós stílust vesz fel, az elég jó esélyekkel léphet pályára. Az FTC nem tudott tiszta helyzeteket kialakítani kedden, a kispestiek óriási munkát végző belső védői (Ignjatovics és Tandia) eredményesen harcoltak Bödével, a kreatív támadó középpályásokat sikerült kontroll alatt tartani – a vendégek nagy fegyverei sorra „csöndesedtek el", a távoli lövések meg most nem akadtak be (bezzeg az Újpest ellen!). Mivel Moniz nem tudott igazán minőségit cserélni – mindössze kétszer váltott, Csukics helyére Oroszt, Sváb helyére (centernek!) Kleint küldte be –, a támadó egység tompán és eredménytelenül próbálkozott. Kevés volt az ötlet, most Böde fejjátékát és centerképességeit sem sikerült kihasználni, ráadásul megfelelően frissíteni sem sikerült – a meccs végig a Honvéd kontrollja alatt zajlott, a kispesti vezető gól pedig végképp a hazaiak kezébe adta az irányítást. Marco Rossi csapata nagyon kemény volt, nagyon harcos és jóval „élesebb": ennek következményeképp a Ferencváros 2012. november 18. óta először maradt pont nélkül az élvonalban.

A mérkőzés összefoglalója