A Honvéd képtelen otthon megverni a Vasast

Vágólapra másolva!
2010.11.26. 21:01
null
A Bozsik-stadionban csak elvétve került előtérbe a labdarúgás szebbik arca (fotó: Németh Ferenc)
Nem hozott gólt a Budapest Honvéd és a Vasas mérkőzése a labdarúgó NB I 16. fordulójában. A kevés helyzetet hozó találkozón Polényi Gábor kapufája, illetve Végh Zoltán bravúrja jelentette a legfontosabb feljegyeznivalót, ami azt jelenti, hogy a Honvéd immár sorozatban a hatodik bajnoki szezonban képtelen nyerni hazai pályán az angyalföldiek ellen.

 

Némi eufemizmussal élve a találkozó küzdőjellege domborodott ki az első játékrészben. Ha gonoszabban akarunk fogalmazni, akkor azt írhatjuk, hogy Polényi Gábor lövését számítva kevés érdemi történést lehetett feljegyezni az első 45 percben.

A védő a 16. percben szánta el magát a távoli próbálkozásra, és a labda a keresztlécről pattant ki. A Vasas azonban sem előtte, sem utána nem jelentett komoly veszélyt Kemenes Szabolcs kapujára, habár mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a hazai csapatnak.

A Honvédban leginkább Hidi Patrik próbált meg veszélyeztetni, ám első próbálkozásánál az oldalhálóban landolt a labda, míg a másodiknál Végh Zoltánnak nem okozott gondot lehajolni a játékszerért.

Mondhatni, érződött, hogy a vereséget szerette volna mindenáron elkerülni a két csapat, ami a felek formáját vizsgálva nem is volt meglepő: a Vasas mind a hat novemberi mérkőzését (három bajnoki, két Ligakupa-, egy MK-találkozó) elveszítette korábban, míg a Honvéd két kudarccal végződött találkozó és egy edzőváltás után próbált meg javítani.

Sok változás a fordulást követően sem következett be a játék képében, a széleken azonban mindkét együttes többször került az ellenfél védelme mögé. A Honvéd többször szorította be a Vasast, de a piros-kékek védői rendre kifejelték a magasan beívelt labdákat, Karim Rouani és Polényi Gábor ütközésénél pedig Szabó Zsolt játékvezető nem látott szabálytalanságot.

A hajrában, Hajdú Norbert lövése után a Honvéd közel állt ahhoz, hogy megtörje öt éve tartó hazai veretlenségét a Vasas ellen, de Végh Zoltán nagy bravúrral hárított a bal felső sarok elől. Így mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott egy olyan mérkőzésen, amelyen a felek számára az lehet a legnagyobb pozitívum, hogy elkerülték a vereséget.

HONVÉD–VASAS 0–0
 
   

A Duna Tv felvétele

 LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Vasas 0–0

 

 AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 15 10 3 2 31–16 +15  33
2. ZTE FC 15 9 2 4 29–21 +8  29
3. Ferencvárosi TC 15 9 1 5 27–20 +7  28
4. DVSC-TEVA 16 8 4 4 30–22 +8  28
5. Kaposvári Rákóczi 15 8 2 5 24–19 +5  26
6. Paksi FC 15 7 4 4 25–20 +5  25
7. Lombard Pápa Termál FC 16 7 2 7 26–28 –2  23
8. Budapest Honvéd 16 6 4 6 19–18 +1  22
9. Újpest FC 15 5 4 6 25–20 +5  19
10. MTK Budapest 15 5 4 6 19–22 –3  19
11. Kecskeméti TE-ERECO 15 6 9 27–35 –8  18
12. Vasas 16 5 2 9 23–32 –9  17
13. Győri ETO FC 15 4 5 6 17–19 –2  17
14. BFC Siófok 15 4 5 6 14–19 –5  17
15. Szombathelyi Haladás 15 3 4 8 19–23 –4  13
16. Szolnoki MÁV FC 15 2 2 11 10–31 –21  8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik