A fradista Törőcsik két újpestivel együtt lett társgólkirály

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2014.06.12. 10:51
null
Az U21-eseknél a Videoton győzött (Fotó: <a href="http://feol.hu/" target="_blank">feol.hu</a>)<br />
Nemcsak a felnőtt bajnokságok értek véget hazánkban az elmúlt hetekben, hanem a korosztályos együttesek számára kiírtak is. Összefoglaló cikkünkben az I. osztályú utánpótlás-bajnokságok végeredményeit szedtük össze, illetve néhány, a góltermelésben kiemelkedőt nyújtó fiatal játékost is bemutatunk.

 

Alaposan megreformálta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hazai utánpótlás-bajnokságokat a 2013–2014-es idénytől kezdve. Kissé meglepőnek tűnhet, de épp azelőtt szűnt meg az U19-es, vagyis a 19 éven aluliak számára kiírt kiemelt bajnokság, amikor Magyarország 2014 nyarán Európa-bajnokságnak ad otthon ebben a korosztályban. A tavaly még az MTK győzelmét hozó bajnokságot az U21-es váltotta fel – hasonlóan, mint egy évvel ezelőtt Angliában is, ott a tartalékbajnokságot formálták át U21-essé. További változás, hogy 2013 őszétől kezdve megszűnt az U13-asoknak kiírt liga, így a 2001. december 31. után született ifjú labdarúgóink nem vehettek részt bajnoki lebonyolítású versenyrendszerben az elmúlt idényben.

Összeállításunkban három részben foglalkozunk országunk kiemelt utánpótlás labdarúgó-bajnokságaival, így az U21-es, az U17-es, az U18-as, az U16-os, az U15-ös és az U14-es korcsoportok mögöttünk hagyott szezonjával. Külön adalékként pedig górcső alá vesszük a kategóriák egyes gólkirályait, illetve azokat, akik találataikkal kiemelkedtek a mezőnyből. Persze tudjuk, a futball csapatjáték, így a kapusoktól kezdve a védőkön, a középpályásokon, a szélsőkön át a csatárokig mindenkinek fontos szerepe van. Napjaink legnépszerűbb sportágát viszont – mint sok másikat – gólra játsszák, így most a legkiemelkedőbb gólvágókra fordítottuk a figyelmet.

PISONT ISTVÁN A SZÍNVONALLAL ELÉGEDETT, A RITMUSSAL NEM

Pisont István korosztályos szövetségi edzőt arról kérdeztük, nem jelenthet-e hátrányt a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságra készülő válogatottnak az U19-es bajnokság átalakítása, illetve arról, milyennek találja a hazai bajnokságok ritmusát és színvonalát.

„Nem gondolom, hogy hátránya származna a válogatottunknak ebből – felelte Pisont István szövetségi edző a Nemzeti Sport Online kérdésére. – A klubok többsége megtalálta annak módját, hogy tehetséges játékosai a lehető legmagasabb szinten szerepeljenek, ne csak a saját korosztályuk bajnokságában. A játékosok fejlődését mindenképpen segíti, hogy az NB II-ben, az NB III-ban, az U21-ben vagy egyre több esetben az NB I-ben pallérozódhatnak. Az U21-ben például a tizenhét-tizennyolc éves játékosok idősebb, erősebb ellenfelek ellen futballozhattak – igaz, fordítva nézve a húsz-huszonegy éveseknek meg néha «kisebbek» jutottak ellenfélül. A fiatalok több bajnokságban is játszhattak, s egyáltalán nem volt azzal gond, hogy akár heti több bajnokin is részt vettek. Ahogy a féléves beszámolómban írtam, mindig jó állapotban érkeztek a válogatotthoz a játékosok, öröm volt velük dolgozni."

„Az U21-es bajnokság nagyon kiegyensúlyozott volt, számos jó mérkőzést láttam. A nemzetközi szinthez mérten a korosztályos bajnokikon a ritmus lehetne jobb, de a színvonalra nem panaszkodom. A külföldi utánpótlás-válogatottak a mi játékosainkról úgy vélik, a mérkőzéseken le kell őket rohanni, mert lassabbak, kevésbé képzettek. Ez nem igaz, csupán ehhez a magasabb ritmushoz kellene hozzászoknunk, mert vannak olyan kreatív labdarúgóink, akik ki tudják használni ezt a fajta letámadást. Képesek vagyunk felvenni a ritmust, csak időbe telik. Jó lenne, ha a magyar csapatok – idén ugye az NB I-es bajnok Debrecen – rendszeresen eljutnának a BL-csoportkörbe, akkor ugye magukkal vinnék U19-es fiataljaikat az Ifjúsági Bajnokok Ligájába, ahol még több tapasztalatot lehetne szerezni, még jobban hozzászokhatnánk a ritmushoz" – vélekedett Pisont István.

A FRADISTA TÖRŐCSIK KÉT ÚJPESTIVEL HOLTVERSENYBEN LETT GÓLKIRÁLY – U21

NB III-AS TARTALÉKCSAPATOK HELYEZÉSEI
KELET: Létavértes 1., DVSC-DEAC 3., FTC II 13.
KÖZÉP: Honvéd-MFA 3., Videoton II 4.
NYUGAT: Győri ETO II 4., Haladás II 12.

A legfontosabb két korosztály nem változott. Az U19-et felváltó U21 mellett az U17-es bajnokság kiemelt I. osztályú küzdelmei bírnak a legnagyobb presztízzsel. Ebben a két korcsoportban a felnőttcsapatoktól teljesen függetlenül sorolják osztályokba a résztvevőket – tehát nemcsak az NB I-es klubok utánpótlásgárdái előtt nyitott az ajtó. Az idény végén a két bajnokság összesített végeredménye alapján a két legrosszabb együttes kiesik. A korábbi években ugye az U19-ben utolsó két helyen végzők magukkal sodorták a náluk két évvel fiatalabbakat is a másodosztályú kiemelt bajnokságba – függetlenül az U17-es végeredménytől. A több szempontból is előnyös párhuzamos sorsolás viszont továbbra is él, ez azt jelenti, hogy a két korosztálynak ugyanaz a bajnoki menetrendje. Vagyis az U21 és az U17 is ugyanazon a napon, ugyanott, ugyanazon klub azonos korosztályú csapatával játszik – sőt, a sportlétesítmények által nyújtotta lehetőségektől függően lehetőleg ugyanabban az időpontban is.

A legidősebbeknél – vagyis az 1993. január 1. és 1997. december 31. között születettek között –, ugyebár ez volt az első U21-eseknek kiírt bajnokság, amit az utolsó előtti fordulóig kiélezett csatában a Videoton nyert meg a 14-gyel több, összesen 71 szerzett gólig jutó Újpest és a tavaly U19-es bajnok MTK előtt. Ennél a korcsoportnál azonban különösen fontos megjegyezni, hogy több klub – így például a két harmadosztályú együttest is foglalkoztató DVSC is – az NB III-ban indított tartalék- vagy fiókcsapatokban szerepelteti legnagyobb tehetségeit. Így fordulhatott elő az, hogy a debreceniek az U21-es tabella utolsó helyén végeztek, s az U17-es csapat harmadik helyével az összesített tabellának köszönhetik, hogy a következő idényben is az első osztályban folytathatják. Mint azt Herczeg Andrástól, a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetőjétől, a Lokival korábban szép sikereket elérő szakembertől megtudtuk, ezt előzetesen így is tervezték a klubnál.

U21-ben a ferencvárosi Törőcsik Bence (balra) lett a gólkirály
U21-ben a ferencvárosi Törőcsik Bence (balra) lett a gólkirály

Az U21-es gólkirályi címért folytatott verseny a régi időket idézte, amikor (több kiváló játékos mellett) az újpesti Fazekas László és a ferencvárosi Nyilasi Tibor is sorra lőtte a gólokat – versengve az NB I-es gólkirályi címért. Ebben a szezonban az U21-ben hármas holtverseny alakult ki a góllövőlista élén – ferencvárosi és újpesti játékosokkal. Az egyik gólkirály bizonyos Törőcsik Bence lett 18 találattal, ám mielőtt a lila érzelműek elkezdenék dörzsölni a tenyerüket, tisztázzuk: a pélyi származású, az MTK-ban is nevelkedett csatár tavaly nyár óta az FTC-t erősíti, s nem áll rokonságban az Újpest legendájával, Törőcsik Andrással. A Fradi támadójához hasonlóan ugyanannyi gólt szerzett két újpesti, név szerint Tóth Patrik és Tóth Barna. A két Tóth között sincs rokoni szál, csupán a vezetéknevük azonos. Edzőjük, Mundi Viktor szerint nagyon jól kiegészítik egymást, általában amíg egyikük előre tolt éket, addig a másik hátrébb vonva, mögötte játszik, de ezt ellenféltől és a játék képétől függően akár meccs közben is cserélgetik. Patrik fiatal kora ellenére már sok budapesti vagy főváros környéki klubot megjárt, tavaly nyáron a Honvédtól tért vissza Újpestre. Roppant technikás, remek ütempasszokra képes játékos, akinek döntéshozó képessége átlagon felüli. A 196 centiméter magas Barna egy sérülés miatt az ősz nagy részét kihagyta, ezért is figyelemre méltó 18 gólja, amiből 17-et tavasszal (sőt ötöt az utolsó játéknapon!) szerzett, s egyet sem büntetőből. A gödöllői kötődésű csatár hét éve nevelkedik Újpesten, Mundi Viktor elmondása szerint a rögzített szituációknál nagyon jó célpont, fejjátékban és labdatartásban fejlődött a legtöbbet.

AZ I. OSZTÁLYÚ U21-ES BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Videoton FC 30 17 6 7 57–44 13 57
2. UTE 30 16 6 8 71–48 23 54
3. MTK Budapest 30 15 8 7 51–35 16 52
4. Győri ETO FC 30 14 4 12 51–45 6 46
5. Illés Akadémia-Haladás 30 12 9 9 48–45 3 45
6. Ferencvárosi TC 30 12 9 9 56–54 2 45
7. Puskás Akadémia Felcsút 30 11 9 10 63–54 9 42
8. Paksi FC 30 10 11 9 46–43 3 41
9. Honvéd-MFA 30 11 7 12 49–40 9 40
10. DVTK SE 30 11 6 13 46–41 5 39
11. PMFC-Matias 30 9 10 11 45–39 6 37
12. Bozsik Akadémia Nyíregyháza 30 9 9 12 43–56 -13 36
13. Kaposvári Rákóczi BFLA 30 10 5 15 43–50 -7 35
14. Vác Város LSE 30 9 4 17 37–85 -48 31
15. Vasas Kubala Akadémia 30 7 9 14 39–43 -4 30
16. DVSC-DLA 30 7 8 15 31–54 -23 29
Az MTK-tól 1 pont levonva.
Az U17-ben fölényesen diadalmaskodott a Puskás Akadémia (Fotó: pfla.hu)
Az U17-ben fölényesen diadalmaskodott a Puskás Akadémia (Fotó: pfla.hu)

UTCAHOSSZAL LETT BAJNOK A PUSKÁS AKADÉMIA, 113 GÓLLAL ÉS EGY VERESÉGGEL – U17

Az 1997 és 1999 között születettek számára kiírt U17-es bajnokságban nem volt kérdés, melyik csapat a legjobb. A felcsúti Puskás Akadémia hetekkel a szezonzárás előtt bebiztosította bajnoki címét, ráadásul egyedüli együttesként 100 gól fölé jutott a bajnokságban (113), s csupán egyszer kapott ki – még szeptemberben Kaposváron 3–2-re. Összehasonlításképp a dobogón a felcsútiak mögött végző MTK 69, a DVSC 70 gólig jutott.

A legtöbb gólt – 29-et – a fentiek alapján nem meglepő módon egy felcsúti szerezte, a siófoki kötődésű, U17-es válogatott Sallai Roland, akinek neve joggal lehet ismerős első hallásra. Édesapja, Sallai Tibor a Siófok játékosaként szerepelt az NB I-ben, nagybátyja, Sallai Sándor pedig a Honvéddal nyert több bajnokságot annak idején, sőt az 1982-es és az 1986-os világbajnokságon is ott volt a magyar válogatottal. A többnyire támadó középpályásként vagy elmozgó ékként szereplő Sallai 13 éves kora óta tartozik a felcsútiakhoz, Tajti József, az akadémia szakmai igazgatója szerint intelligens, mindkét lábával ügyes futballistáról van szó, akinek kiváló a helyzetfelismerése. A felnőttek között az élvonalban még nem, de a Ligakupában egyszer csereként már pályára léphetett Benczés Miklós együttesében.

AZ I. OSZTÁLYÚ U17-ES BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Puskás Akadémia Felcsút 30 26 3 1 113–23 90 81
2. MTK Budapest 30 19 3 8 69–38 31 60
3. DVSC-DLA 30 18 3 9 70–42 28 57
4. Ferencvárosi TC 30 17 5 8 73–48 25 56
5. Honvéd-MFA 30 16 7 7 64–39 25 55
6. Győri ETO FC 30 14 6 10 56–49 7 48
7. Vasas Kubala Akadémia 30 13 8 9 55–55 0 47
8. Kaposvári Rákóczi BFLA 30 14 5 11 46–51 -5 46
9. PMFC-Matias 30 11 6 13 44–50 -6 39
10. Vác Város LSE 30 12 4 14 49–51 -2 38
11. DVTK SE 30 10 5 15 36–67 -31 35
12. UTE 30 9 6 15 59–70 -11 33
13. Illés Akadémia-Haladás 30 8 7 15 45–64 -19 31
14. Bozsik Akadémia Nyíregyháza 30 5 4 21 23–60 -37 19
15. Videoton FC 30 4 6 20 35–77 -42 18
16. Paksi FC 30 2 6 22 45–98 -53 10
A Váctól és a Pakstól 2, a Kaposvártól 1 pont levonva.

HOL VANNAK A PÁPAI FIATALOK? KEVÉS VOLT A 116 FELCSÚTI TALÁLAT; KEREKES ZSOMBOR FIA IS TERMELI A GÓLOKAT – U18, U16

Jöjjenek hát a „tiszta NB I-es” korosztályok, vagyis az U18 és az U16, amelyek hasonlóan a fenti két ligához, szintén párhuzamos sorsolással bírnak. Itt nincs kieső vagy feljutó csapat, hisz ezt a két bajnokságot az NB I aktuális mezőnye alakítja ki évről évre.

Az U18-ban a Puskás Akadémiának itt is sikerült átlépnie a 100 gólos álomhatárt, de a bajnoki címhez ez is kevés volt, hiszena Győri ETO a felcsútiak előtt végzett, a dobogó harmadik fokára a Honvéd-MFA fért fel. Meg kell sajnos említeni egy nagyon rossz idényt záró együttest is, a Pápát. A pápai U18-asok mind a harminc bajnokijukat elveszítették a szezonban, 8 szerzett góljuk mellé 184-et kaptak. Tóth Bálint, a Lombard NB I-es labdarúgócsapatának szezon közben menesztett vezetőedzője korábban élesen bírálta a pápai fiatalokat.

A gólkirályi címért két felcsúti versengett. Makrai Gábor és Németh Erik összesen 81 gólt rámolt be, ami a Puskás Akadémia 116 szerzett találatából szép nagy szelet. Tajti József elmondása szerint a kazincbarcikai Makrai – aki 49 gólt jegyzett – 14 éves kora óta szerepel Felcsúton, általában szélsőt játszik, gyors, technikás labdarúgó hírében áll. Képes kiemelkedően jó teljesítményre, de olykor hullámzó is a játéka. A középcsatár Németh Erik már az NB I-ben is bemutatkozott, Bicskéről származik, s gyermekkora óta a felcsútiak kötelékébe tartozik. Stílusát nézve erőcsatár, jó a helyzetkihasználása és nagyon érzi a kaput.

AZ I. OSZTÁLYÚ U18-AS BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Győri ETO FC 30 22 1 7 86–32 54 67
2. Puskás Akadémia Felcsút 30 20 2 8 116–51 65 62
3. Honvéd-MFA 30 18 7 5 64–31 33 61
4. PMFC-Matias 30 16 7 7 72–53 19 55
5. DVSC-DLA 30 16 5 9 53–28 25 53
6. Mercedes-Kecskeméti LA 30 15 7 8 81–41 40 52
7. Videoton FC 30 12 10 8 80–40 40 46
8. MTK Budapest 30 14 3 13 66–61 5 45
9. Ferencvárosi TC 30 12 9 9 68–39 29 45
10. UTE 30 12 6 12 50–43 7 42
11. DVTK SE 30 12 6 12 59–56 3 42
12. Illés Akadémia-Haladás 30 12 6 12 50–54 -4 42
13. Paksi FC 30 7 6 17 50–73 -23 27
14. Kaposvári Rákóczi BFLA 30 6 5 19 48–77 -29 23
15. Mezőkövesdi Zsóry SE 30 5 2 23 31–119 -88 17
16. Pápai ELC 30 30 8–184 -176 0

 

Az U16-os bajnokság első öt helyezettjéből egy kivételével (Honvéd, 99) mindegyik csapat legalább 100 gólig jutott, a bajnoki címet az MTK serdülői hódították el – hat ponttal a Honvéd, s kilenccel a Puskás Akadémia előtt. A pápai együttes ebben a korosztályban sem alkotott nagyot, itt sem sikerült pontot szereznie, végül 6–235-ös gólmutatóval zárt.

A góllövőlista élén a felcsúti Kamarás György 39 góllal lett első, őt a debreceni Kerekes Krisztián követte 34-gyel. Előbbi mogyoródi származású, tavaly került a Puskás Akadémiára Monorról. Tajti József elmondása szerint sokat fejlődött első szezonjában, roppant harcos, sokat küzdő játékosról van szó, aki általában a szélen vagy a támadósor közepén kap lehetőséget. Kerekes Krisztián vezetékneve ismerős lehet a debrecenieknek, válogatott labdarúgó édesapja, Zsombor három bajnoki címet szerzett a Lokival. Herczeg András úgy fogalmazott, Krisztián játéka hasonlít apjáéhoz, ugyanolyan jó felépítésű, gólérzékeny labdarúgó, aki rendre jól érkezik a kapu elé.

AZ I. OSZTÁLYÚ U16-OS BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. MTK Budapest 30 25 2 3 136–33 103 77
2. Honvéd-MFA 30 22 5 3 99–19 80 71
3. Puskás Akadémia Felcsút 30 21 5 4 124–39 85 68
4. Győri ETO FC 30 19 5 6 113–36 77 62
5. DVSC-DLA 30 18 4 8 106–54 52 58
6. Ferencvárosi TC 30 16 6 8 75–38 37 54
7. PMFC-Matias 30 14 5 11 69–58 11 47
8. Illés Akadémia-Haladás 30 13 7 10 81–50 31 46
9. DVTK SE 30 13 5 12 67–53 14 44
10. UTE 30 13 6 11 60–57 3 41
11. Mercedes-Kecskeméti LA 30 10 4 16 70–53 17 34
12. Paksi FC 30 9 3 18 48–84 -36 30
13. Videoton FC 30 8 1 21 43–114 -71 25
14. Mezőkövesdi Zsóry SE 30 6 1 23 51–120 -69 19
15. Kaposvári Rákóczi BFLA 30 3 1 26 23–128 -105 10
16. Pápai ELC 30 30 6–235 -229 0
Az Újpesttől 4 pont levonva.

 

VERETLENÜL LETT BAJNOK A HONVÉD; TEHETSÉGES GYŐRI GÓLKIRÁLY – U15

A két „legkisebb” bajnoki rendszerben játszó korosztályban már két részre van osztva az ország – hagyományosan Keletre és Nyugatra. Az U15-ösöknél az 1999-ben vagy 2000-ben, a 14 éven aluliaknál a 2000-ben vagy 2001-ben születettek mutathatták meg, mit tudnak. A keleti U15-ösöknél a Honvéd egyszer sem talált legyőzőre, így 25 győzelemmel és 5 döntetlennel veretlenül lett bajnok – mindezt 195–11-es gólkülönbséggel fűszerezve. A 26 góllal kevesebbet szerző MTK csak négy ponttal végzett a kispestiek mögött – pedig még egy pontot le is vontak tőle. A bronzérem a kecskeméti fiatalok nyakába került.

Nem nagy meglepetésre Honvéd-játékos végzett az élen a góllövőlistán, Gergye Dániel (53 találat), akit két diósgyőri – a 36 gólos Lakatos László és a 33-szor eredményes Zsoldos Richárd – követett. Közéjük ékelődött 34 találattal a KTE gólvágója, Oroszi Dániel.

AZ I. OSZTÁLYÚ U15-ÖS BAJNOKSÁG KELETI CSOPORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. Honvéd-MFA 30 25 5 195–11 184 80
2. MTK Budapest 30 25 2 3 169–16 153 76
3. Mercedes-Kecskeméti LA 30 21 5 4 115–34 81 68
4. DVSC-DLA 30 19 6 5 107–25 82 63
5. DVTK SE 30 19 6 5 111–36 75 63
6. Grosics Akadémia FK 30 18 2 10 84–55 29 56
7. Vác Város LSE 30 15 4 11 67–53 12 49
8. Bozsik Akadémia Nyíregyháza 30 12 5 13 77–67 10 41
9. Szolnoki MÁV-Stadler Rail 30 13 1 16 54–61 -7 40
10. Békéscsaba UFC 30 11 1 18 44–100 -56 34
11. Egri Sportcentrum SE 30 11 1 18 43–121 -78 34
12. Debreceni SI 30 10 3 17 38–82 -44 33
13. Hódmezővásárhelyi FC 30 6 5 19 38–101 -63 23
14. Maros-menti UFC 30 4 1 25 23–185 -162 13
15. Mátészalkai MTK 30 4 26 39–162 -123 12
16. Sajóvölgye Focisuli SE 30 3 1 26 19–112 -93 10
Az MTK-tól 1 pont levonva.

 

Nyugaton a Ferencváros tíz pontot vert a mezőnyre, a második helyre a Győri ETO ért be egy ponttal a Vasas előtt.

Szabó Levente révén győri gólkirályt avattak Nyugaton 34 találattal. A győri támadó az U15-ösökkel kezdte az idényt (34 gólját 15 bajnokin szerezte), felkerült az U16-osokhoz, ott 17 góllal házi gólkirály lett, sőt, még az U17-es bajnokságban is van két találata. U16-os edzője, Pacsi Bálint így jellemezte a gólkirályt: „Leventének egyrészt van egy vele született, nem tanítható képessége, méghozzá az, hogy hihetetlenül érzi a kaput. Viszont emellett megvan benne a játékhoz szükséges hozzáállás is. Rendkívül elhivatott, az edzéseken kívül egyénileg is rendszeresen fejleszti magát, ez az, ami a többi játékos fölé emeli. Tőle függ a jövője, hogy mennyire lesz képes fejleszteni magát mentálisan, technikailag és emberileg.”

Tavalyi cikkünkben az akkor még létező U13-as bajnokság kapcsán kiemeltük a 77 gólos Csoboth Kevint, a PMFC tehetsége a mostani idényben is kiemelkedett (30 gól) – ráadásul úgy, hogy papíron a nála egy évvel idősebbek között szerepelt, az előző idényhez képest két korosztályt ugorva.

AZ I. OSZTÁLYÚ U15-ÖS BAJNOKSÁG NYUGATI CSOPORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 30 24 4 2 140–25 115 76
2. Győri ETO FC 30 20 6 4 92–25 67 66
3. Vasas Kubala Akadémia 30 20 5 5 112–33 79 65
4. Paksi FC 30 18 5 7 82–44 38 59
5. Illés Akadémia-Haladás 30 17 7 6 94–49 45 58
6. Puskás Akadémia Felcsút 30 16 9 5 74–38 36 57
7. PMFC-Matias 30 16 2 12 101–60 41 50
8. ZTE Akadémia 30 13 3 14 58–54 4 42
9. Gyirmót SE Győr 30 11 4 15 52–79 -27 37
10. Goldball `94. FC SE 30 11 2 17 63–82 -19 35
11. SC Sopron 30 10 4 16 69–99 -30 34
12. Siófoki Bányász SE 30 8 3 19 40–90 -50 27
13. UTE 30 6 8 16 35–65 -30 26
14. Videoton FC 30 5 3 22 30–118 -88 18
15. Tolle UFC Szekszárd 30 5 3 22 52–163 -111 18
16. Tabáni Spartacus SKE 30 4 4 22 27–97 -70 16

 

EGY SOPRONI FIATAL ONTJA A GÓLOKAT; MTK–HONVÉD CSATA KELETEN; 90 TALÁLATIG JUTOTT AZ MTK-S – U14

A keleti U14-es bajnokságban az MTK és a Honvéd is csak egy alkalommal szenvedett vereséget (sőt, egyaránt 20 gólt kapott), ám míg a kék-fehérek az összes többi bajnokijukat megnyerték, addig a kispestiek kétszer ikszeltek, így az MTK-é lett az aranyérem 241 szerzett góllal, a Honvédnak be kellett érnie a második hellyel. A harmadik helyet a DVSC szerezte meg.

A gólkirályi címért is MTK–Honvéd versengés folyt, de Horváth Olivér Szabolcs elsősége nem volt kérdéses (90 gól), így az aranyérem mellé gólkirályi cím társult az MTK-nál. Horváth Henrik, az MTK utánpótlás igazgatója szerint a bal oldali támadóként vagy centerként szereplő csatárt vele született tehetség, zsenialitás jellemzi. Kiemelkedő a sebessége, játékintelligenciája és a technikai képességei. Mindene a foci, ha mérkőzés van, semmi sem fontosabb számára annál. Horváth mögött a tavaly U13-as gólkirály, Schön Szabolcs Gergő (Honvéd) lett a második 65 találattal. Kettejüket három debreceni, név szerint Szilágyi Márk (52 gól), Bárány Donát (46) és Bányász Krisztofer Dominik (38) követte. Herczeg Andrástól megtudtuk, általában mindhárman egyszerre vannak a pályán, vezetéknevük kezdőbetűivel eljátszva akár a Real Madridban ismertté vált BBC (Bale, Benzema, C. Ronaldo) támadóhármas is eszünkbe juthat – természetesen itt BBSZ vonatkozásban.

AZ I. OSZTÁLYÚ U14-ES BAJNOKSÁG KELETI CSOPORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. MTK Budapest 30 29 1 241–20 221 87
2. Honvéd-MFA 30 27 2 1 229–20 209 83
3. DVSC-DLA 30 24 3 3 175–35 140 75
4. Mercedes-Kecskeméti LA 30 22 2 6 134–48 86 68
5. Szolnoki MÁV-Stadler Rail 30 19 1 10 76–63 13 58
6. DVTK SE 30 16 4 10 85–57 28 52
7. Békéscsaba UFC 30 15 2 13 97–88 9 47
8. Vác Város LSE 30 13 4 13 70–78 -8 43
9. Debreceni SI 30 12 1 17 72–100 -28 37
10. Bozsik Akadémia Nyíregyháza 30 11 3 16 81–77 4 36
11. Sajóvölgye Focisuli SE 30 11 3 16 68–90 -22 36
12. Hódmezővásárhelyi FC 30 9 1 20 44–113 -69 28
13. Maros-menti UFC 30 5 2 23 36–192 -156 17
14. Grosics Akadémia FK 30 5 1 24 36–179 -143 16
15. Egri Sportcentrum SE 30 3 3 24 29–148 -119 12
16. Mátészalkai MTK 30 2 2 26 38–203 -165 8

 

Nyugaton összejött a Győri ETO-nak az aranyérem, hat pontot vert a második Ferencvárosra, kilencet a harmadik Illés Akadémiára. A gólkirályi cím viszont nem e három klub valamelyik játékosáé lett, hanem a tabellán kilencedik helyen végző SC Sopronból Kocsis Marcellé. A petőházai származású Kocsis (48 gól) három éve játszik Sopronban, igazi középcsatár, aki a szélről indulva is jó teljesítményre képes. Edzője, Pinezits Máté kiemelte, Kocsis Marcell kivételesen jó gyermek, s egyben jó ember is – a nagybetűs értelemben. Nagyon tisztelettudó, tanulékony, ennek is köszönheti fejlődését. Mindent 120 százalékos erőbedobással csinál, issza magába a tudást. „Jól cselez, egy az egyben szinte verhetetlen, minden idegszálával a kapura tör, de gólkirályi címét a csapat kifejezetten támadó stílusának is köszönheti. Ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy futballista legyen" – fogalmazott edzője.

AZ I. OSZTÁLYÚ U14-ES BAJNOKSÁG NYUGATI CSOPORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE
1. Győri ETO FC 30 25 2 3 133–27 106 77
2. Ferencvárosi TC 30 23 2 5 118–45 73 71
3. Illés Akadémia-Haladás 30 22 2 6 117–55 62 68
4. Puskás Akadémia Felcsút 30 20 5 5 103–44 59 65
5. PMFC-Matias 30 19 2 9 83–36 47 59
6. Vasas Kubala Akadémia 30 18 5 7 89–54 35 59
7. Videoton FC 30 16 4 10 83–52 31 52
8. UTE 30 14 2 14 78–75 3 44
9. SC Sopron 30 12 3 15 91–88 3 39
10. Siófoki Bányász SE 30 9 6 15 35–56 -21 33
11. Gyirmót SE Győr 30 8 3 19 39–106 -67 27
12. ZTE Akadémia 30 8 3 19 44–113 -69 27
13. Paksi FC 30 7 4 19 37–75 -38 25
14. Tolle UFC Szekszárd 30 5 5 20 42–89 -47 20
15. Goldball `94. FC SE 30 5 4 21 40–107 -67 19
16. Tabáni Spartacus SKE 30 2 2 26 18–128 -110 8


A 2013–2014-es idényben a Győri ETO és az MTK szerezte a legtöbb aranyérmet (kettőt-kettőt) az utánpótlás-bajnokságokban, rajtuk kívül a Videoton, a Puskás Akadémia, a Honvéd és az FTC tudott első helyen végezni. A legtöbb érmet is az MTK könyvelhette el, szám szerint két aranyat, két ezüstöt és egy bronzot, de a Puskás Akadémiának is jutott mindegyikből egy, míg a Honvéd egy első helye mellé két másodikat és egy harmadikat szerzett. A két bajnokságot nyerő Győri ETO és az egy első hellyel büszkélkedő FTC is magáénak tudhat még egy ezüstérmet érő helyet is az utánpótlás-bajnokságok valamelyikéből.

Összeállításunk kapcsán több klub korosztályos edzőjét, szakmai vezetőjét is megkerestük, de nem mindenkitől kaptunk választ. Akiktől igen, azoknak nagyon köszönjük a segítséget!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik