A Fradi „cserbenhagyta az országot”, de itthon „jól néz ki”

Vágólapra másolva!
2015.07.27. 13:23
null
Az Európa-liga-búcsú után itthon hengerelt a Fradi (Fotó: Koncz György)
Folytatva az előző szezonban már megszokott menetet, hétfőként ezentúl is visszapillantunk a mögöttünk hagyott NB I-es forduló érdekességeire. Hogyan javított a csúfos Európa-liga-kudarc után a Ferencváros? Mi történik a Videotonnál? Mikor kezdett utoljára ilyen jól a Budapest Honvéd? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, valamint megnéztük, kik szerezték meg jelenlegi csapatuk mezében első NB I-es góljukat, illetve összeszedtük a hétvége legérdekesebb sztorijait is.

A RÉSZLETES MAI MENÜ:

HOGYAN KÁRPÓTOLTA SZURKOLÓIT A FRADI AZ EL-BÚCSÚ UTÁN?
MI LESZ VELED, VIDEOTON?
MÁR A BAJNOKI CÍM A TÉMA A HONVÉDNÁL
ÚJONC GÓLSZERZŐK
A HÉTVÉGE SZTORIJAI

A CSERBENHAGYOTT ORSZÁG KIRÁLYA

A Ferencváros elbúcsúzott az Európa-liga küzdelmeitől csütörtökön, miután kettős vereséget szenvedett a bosnyák Zeljeznicartól. A zöld-fehéreknek így volt miért kiköszörülniük a csorbát, hiszen Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója korábban úgy fogalmazott, „reális cél az idén bekerülni a csoportkörbe”.

Ehhez képest csupán két kört tudott menni a Fradi, annak ellenére, hogy itthon kiváló tavaszt produkált, ezt a szezont is győzelemmel kezdte – és azzal is folytatta. Elképzelhető, hogy csak gyenge napot fogott ki a Diósgyőr, a Ferencváros ugyanakkor játszi könnyedséggel törte fel Bekő Balázs csapatának védelmét, és már az első félidőben eldöntötte a meccset.

Az El-búcsú után hat pontban szedtük össze a kudarc okait, akkor megemlítettük azt is, hogy a Fradi nem használja ki kellő hatékonysággal a helyzeteit, ennek jelei pedig most is megmutatkoztak. Különösen az első félidőben, de még a második játékrész végén is volt, hogy elszórakoztak egy ziccert, Roland Lamah-val szemben kapus nem volt, csak két védő állt a kapu előtt, mégsem tudott betalálni.

A mérkőzés után Gera Zoltán úgy fogalmazott, nemcsak a Ferencvárost, hanem az egész országot is cserbenhagyták csütörtökön. Az országot, amelyből jelen állás szerint kiemelkednek a zöld-fehérek, és már most el lehet mondani, hogy első számú várományosai a bajnoki címnek.

Ezt az állítást újpesti oldalról is alátámasztották. Az MTVA gólössszefoglaló műsorában az újpesti Sallói Dániel (aki a hétvégén megszerezte első NB I-es gólját) azt mondta: „Jól néz ki a Fradi, ezt nem nézem jó szemmel”. Azt is hozzátette, reméli, hogy mindkétszer megverik az FTC-t és a többi csapat is az Újpest segítségére lesz, vesznek el pontokat a Ferencvárostól, mert abban az esetben a lilák is lehetnének bajnokok.

KATASZTROFÁLIS VIDI; CARRILLO-HIÁNY

A forduló válogatottja
Király (Haladás) – Schimmer (Haladás), Mohl (Újpest), Gévay (Paks), Leandro (Ferencváros) – Varga R. (Ferencváros), Kamber (Bp. Honvéd), Suljic (Újpest), Pekár (Puskás Akadémia) – Sallói (Újpest), Böde (Ferencváros)
A forduló játékvezetője: Vad II István (Vasas–Újpest) – Király Krisztián, Georgiou Teodorosz, Andó-Szabó Sándor, Kulcsár Katalin

A Fradi esélyei a bajnoki címre már két forduló után megnőttek, mivel a címvédő Videoton két vereséggel kezdte a szezont. A Vidivel legutóbb a 2006–2007-es szezonban fordult elő, hogy két zakóval rajtolt. Érdekes, hogy ennyire rosszul legutóbb épp a Ferencváros kezdte címvédőként a szezonját, amint azt korábbi cikkünkben bővebben megírtuk, ez a 2000–2001-es idényben történt.

Bernard Casoninak napról napra nehezedik a helyzete. Hiába jutott tovább a csapata a Bajnokok Ligájából, a szurkolók kifütyülték játékosait (miközben felállva tapsolták meg a walesi The New Saints labdarúgóit). A francia szakember öt helyen is változtatott kezdőcsapatán, de ez sem hozott eredményt a Haladás ellen, amely több mint négy év szünet után ismét legyőzte a székesfehérváriakat.

Nagy problémák vannak a Videotonnál, ezt pedig az is jelzi, hogy Kovács István és Filipe Oliveira az első félidő végén összeszólalkozott egymással, valamint a szurkolók továbbra is minden mérkőzésen Joan Carrillót, a csapat korábbi vezetőedzőjét éltetik. A csatárproblémák megoldására érkező Rudolf Gergely egyelőre nem kapott lehetőséget, pedig Casoninak nincs sok ideje csapatot építeni, kedden folytatódik a BL.

Nagy a baj a Videotonnál, szárnyal a Honvéd (Fotó: Veres Viktor)
Nagy a baj a Videotonnál, szárnyal a Honvéd (Fotó: Veres Viktor)

HONVÉD: IRÁNY A BAJNOKI CÍM?

A Fradi mellett csak a Honvéd kezdte két győzelemmel az idényt, pedig a piros-feketéket a szezon előtt talán senki sem tartotta bajnokesélyesnek, a klubnál azonban már szóba is került a téma. Természetesen nem szabad két sikerből messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor hiba lenne az is, ha szó nélkül elmennénk a remek rajt mellett.

A kispestiek az első fordulóban rögtön nagy meglepetéssel kezdtek, hiszen legyőzték a címvédő Videotont. A második körben sem volt könnyű feladatuk, az előző szezon bronzérmese, az MTK érkezett a Bozsik-stadionba, és a vezetést is megszerezte, Vernes Richárdék azonban fordítani tudtak.

A folytatás sem lesz egyszerű, hiszen a Debrecent fogadja a Honvéd, amely három éve nem kezdte ilyen jól a szezont. Akkor a Siófokot és a Diósgyőrt győzte le a szintén Marco Rossi vezette együttes, és a következő fordulóban a Fehérvárt is felülmúlta. Ezt követően egy döntetlen és egy győzelem után a hatodik fordulóban az MTK-tól kapott ki, a 2012–2013-as szezont végül a harmadik helyen zárta.

Ha bajnoki cím most sem lesz belőle, a tavaly még a kiesés ellen küzdő Honvéd háza táján biztosan örülnének a bronzéremnek.

NB I-ES GÓLÖRÖM ÚJ MEZBEN

Ebben a szezonban már 11 olyan játékos van, aki első NB I-es gólját szerezte meg jelenlegi csapatának mezében. Az első fordulóban Laczkó Zsolt Békéscsaba-, Stanislav Sesták pedig FTC-mezben esett át a tűzkeresztségen.

Ezen a hétvégén jóval többen voltak. Az ETO-ból a Honvédba szerződő Djordje Kamber, a Győrből az MTK-ba kerülő Marek Strestík is betalált – éppen egymás elleni meccsükön. A PAFC-tól Paksra kerülő Szakály Dénes a Békéscsaba hálóját zörgette meg.

A Vasas–Újpesten mind a négy gólszerző első NB I-es találatán van túl jelenlegi csapatánál. Remili Mohamed Újpest-mezben már szerzett gólt az élvonalban, a Vasaséban azonban nem, most éppen volt klubja ellen talált be. Az Amerikából hazatérő Sallói Dániel és a 2013 óta a liláknál futballozó Bojan Szankovics is most esett át a tűzkeresztségen, míg a Pécsről érkező Mohl Dávid is megszerezte első Újpest-gólját.

A DVSC–PAFC gólszerzői is első találatuknak örülhettek új csapatuknál, Geoffrey Castillion szerezte meg a Debrecennek a vezetést, az egyenlítést jelentő találatot pedig a Nyíregyházáról érkező Pekár László jegyezte.

A 2. FORDULÓ SZTORIJAI

A HÉTVÉGE CSERÉJE

Ezúttal nem az edzői húzáson volt a hangsúly, hanem azon, ahogy a csere lezajlott. A Ferencváros–Diósgyőr mérkőzésen Albert István partjelző ugyanis megsérült, helyére a tartalék játékvezető, Varga Gábor állt be, így viszont nem maradt, aki feltartsa a cserét jelző táblát. Haáz Ferenc, az FTC technikai vezetője azonban megoldotta a problémát, kisegítette a létszámhiányba kerülő játékvezetőket.

A sérülés

ÖNGÓL, ÖNGÓL MINDENHOL!

Ez a forduló sem múlt el öngól(ok) nélkül, az első körben Bényei Balázs (Békéscsaba) és Grúz Tamás (Vasas) talált be a saját kapujába. Utóbbi most ismét megtette ezt, ám a Magyar Labdarúgó-szövetség adatbankja a róla a kapuba pattanó gólt Bojan Szankovicsnak adta. Az MLSZ így megmentette attól a védőt, hogy a góllövőlista élére álljon (holtversenyben Gévay Zsolttal) úgy, hogy egyszer sem talált be az ellenfélnek… A második fordulóban is volt még egy ilyen szerencsétlen gól, Juhász Roland döntötte el úgy a Haladás elleni bajnokit, hogy saját kapuját vette be.

OTTHON, ÉDES OTTHON

Az MTK stadionját építik, így a csapat a hazai bajnokijait a Bozsik-stadionban játssza. Most idegenbe kellett mennie László Csaba csapatának, ám nem kellett nagy túrára vállalkozniuk, idegenben is „otthon” voltak a Honvéd ellen.

MENETELŐ ÚJPEST, NYERETLEN VASAS

A Vasas legyőzésével az Újpest kilences bajnoki veretlenségi sorozatban van. Az angyalföldiek ugyanakkor nem büszkélkedhetnek szériájukkal, a legutóbbi 11 NB I-es mérkőzésükből csak egyet nyertek meg. A Vasas három pontot 2012. május 5. (Vasas–Siófok 1–0) óta nem szerzett az élvonalban.

LEO-GÓL AZ NB I-BEN HAT ÉV UTÁN

Leandro 2009. november 20. után szerzett ismét gólt az NB I-ben. Akkor a DVSC színeiben a Honvéd hálójába talált be a 76. percben – majd nem sokkal később megsérült.

ERÉNY A FUTÁS; A HÉTVÉGE LEGNAGYOBB KIHAGYOTT HELYZETE

A Fradi–Diósgyőr meccs tartogatott még két érdekességet. A csereként beálló Nagy Ádám egy kicsit felforgatta az állóvizet, már eldőlt a találkozó, amikor beállt, ezért jót tett a meccsnek az új impulzus. „Üde színfolt most Nagy Ádám, mert ő futva közlekedik” – emelte ki a mérkőzést közvetítő Hajdú B. István akkor.

A második félidőnek másik különlegessége a korábban már említett Roland Lamah-helyzet, a belga szélső azért 0–0-nál lehet, hogy nem így oldotta volna meg ezt a ziccert:

LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető Nézőszám
Július 25., szombat
15.30 Bp. Honvéd–MTK 2–1 Kassai Viktor
1480
18.00 Videoton FC–Haladás 0–1
Solymosi Péter
1598
18.00 Paksi FC–Békéscsaba 4–0
Erdős József
1052
20.30 Vasas–Újpest FC 1–3 Vad II István
4500
Július 26., vasárnap
18.00 DVSC-Teva–Puskás Akadémia 1–1
Bognár Tamás
3245
18.00 FTC–DVTK 3–1Farkas Ádám
6027
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik