A Ferencváros négy év után venné be ismét Debrecent

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2019.11.09. 09:07
null
A Fradi négyéves nyeretlenségi sorozatot szakítana meg a cívisvárosban (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Hamarosan ismét a válogatotté a főszerep, de az Európa-bajnoki selejtezők hajrája előtt még lejátsszák a labdarúgó NB I 12. fordulóját. Az előző fordulóban az élcsoportot alkotó négy csapat egyike sem tudott nyerni – nézzük, most mire megy a Mol Fehérvár FC, a Mezőkövesd, a Ferencváros és a Puskás Akadémia. A forduló öt mérkőzését szombaton rendezik meg, a kört a DVSC és a Ferencváros vasárnap kora esti rangadója zárja. A Fradi négyéves nyeretlenségi sorozatot szakítana meg a cívisvárosban.

Az előző volt az első forduló az NB I 2019–2020-as idényében, hogy a többi csapattól valamennyire elhúzó Fehérvár, Mezőkövesd, Ferencváros, Puskás Akadémia kvartett egyetlen tagja sem tudott nyerni. Az élcsoport továbbra is nagyon sűrű: a Fehérvár, a Mezőkövesd és a Ferencváros egyaránt 23 pontos, a Puskás Akadémia 20 pontot szerzett, és „lőtávolból” követi a dobogósokat.

ZTE FC–MEZŐKÖVESD

♦ Eddigi egyetlen élvonalbeli mérkőzésüket a Mezőkövesd 1–0-ra megnyerte. A kövesdiek 2016 márciusában már tudtak bajnokit nyerni Zalaegerszegen, NB II-es rangadón – egy igencsak „vérzivataros”, sárga lapok tömkelegével tarkított mérkőzésen.

♦ A Zalaegerszeg legutóbb 2015 tavaszán tudott bajnokit nyerni a Mezőkövesd ellen, azóta háromból háromszor kikapott, és még gólt sem szerzett.

♦ A Zalaegerszeg 5 hazai mérkőzéséből csak egyet nyert meg ebben a bajnoki idényben, mérlege 1–2–2, begyűjtött 5 pontjánál csak a Honvéd és a Kaposvár szerzett kevesebbet pályaválasztóként.

♦ A Mezőkövesd a mezőny legjobb idegenbeli mérlegű csapata. Hibátlanságát ugyan az előző körben elvesztette, de a Groupama Arénából kevés csapat távozik egy ponttal. A kövesdiek mutatója idegenben 4 győzelem, 1 döntetlen – az egész mezőnyben már csak két együttes veretlen vendégként (a másik a Fehérvár).

♦ A Mezőkövesd négymérkőzéses veretlenségi sorozatban van, ráadásul nehéz ellenfelekkel szemben: legyőzte az Újpestet és a Debrecent, döntetlent játszott a Fehérvárral és a Ferencvárossal. Azaz az előző idény első öt csapata közül néggyel találkozott.

♦ A Zalaegerszeg négyes nyeretlenségi szériában van, igaz, a négy találkozóból háromszor pontot szerzett. Ez holtversenyben a leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozat.

♦ A ZTE legutóbbi két tétmérkőzésén szerény 16 gól esett (Budaörs–ZTE 3–7 a Magyar Kupában, ZTE–Fehérvár 3–3 a bajnokságban). Aligha számíthatunk a nyolcas gólátlag kitolására.

♦ Kassai Viktor a 322. NB I-es mérkőzését vezeti, amivel egyedüliként áll majd az örökranglista élén. Eddig Szabó Zsolttal holtversenyben álltak az első helyen. Érdekesség, hogy Kassai első élvonalbeli mérkőzése 1999 márciusában szintén Zalaegerszegen volt, akkor a ZTE 2–0-ra legyőzte a BVSC-t.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ A két csapat eddig 31-szer találkozott a magyar élvonalban. Az örökmérleg 9 Rákóczi-siker, 7 döntetlen, 15 fehérvári győzelem.

♦ A Kaposvár egy kivételével az összes győzelmét pályaválasztóként aratta a Fehérvár ellen, a 2000-es évek második felében kimondott mumusa volt a Vidinek. Sőt, a kieséssel záruló 2013–14-es idényben is a Kaposvár győzött 1–0-ra – pedig a Rákóczi abban az évadban összesen csak négy győzelmet aratott.

♦ Összességében a Vidi a domináns csapat: 2009 óta 11 bajnokiból kilencet a fehérváriak nyertek meg.

♦ A Rákóczié az NB I legrosszabb aktív sorozata, elvesztette legutóbbi négy meccsét, legutóbb szeptember 28-án szerzett pontot.

♦ A mezőny harmadának (Honvéd, DVSC, DVTK, Kaposvár) már volt ebben az idényben négyes vereségsorozata, ám egymás után ötször egy csapat sem kapott ki – a Rákóczi lehet az első, ha ma alulmarad.

♦ A Kaposvár a mezőny legrosszabb hazai mérlegű csapata, 1 győzelem és 4 vereség a mérlege, a három megszerzett pont a legkevesebb az NB I-ben.

♦ A Fehérváré a harmadik legjobb idegenbeli mutató, 3 győzelem és 2 döntetlen. A forduló előtt már csak a Mezőkövesd és a Vidi volt veretlen idegenben. A 2019–20-as idényben a Fehérvár kapitulált legkevesebbszer idegenbeli mérkőzésein, csak 3 gólt kapott, és 4 találkozót kapott gól nélkül zárt.

PUSKÁS AKADÉMIA–ÚJPEST FC

♦ Eddig 14 első osztályú bajnoki mérkőzést játszott egymással a két csapat, a mérleg nagyon kiegyenlített, s picit a PAFC felé billen: 5 felcsúti és 4 újpesti siker, 5 döntetlen.

♦ Érdekes módon az Újpest sokkal jobban szerepel akkor, ha a Puskás Akadémia a pályaválasztó: öt kísérletből háromszor győzött, s csak egyszer maradt alul.

♦ A PAFC hazai pályán háromszor győzött, kétszer kikapott, ezzel a középmezőnyben van a „pályaválasztói tabellán”. A felcsútiaknál csak a Fehérvár és a Debrecen szerzett több gólt pályaválasztóként.

♦ Az Újpest idegenbeli mérlege szintén 3–0–2, ezzel Nebojsa Vignjevics csapata éppúgy a középmezőnyben van a vonatkozó rangsorban.

♦ A Puskás Akadémia ebben a bajnoki idényben csak egyetlen hazai mérkőzésén nem kapott gólt.

PAKSI FC–KISVÁRDA

♦ Eddigi 4 NB I-es bajnokijuk közül kettőt a Paks, egyet a Kisvárda nyert meg, egy döntetlenre végződött. A Paks pályaválasztóként mindkétszer győzni tudott (4–1, 1–0).

♦ Az edzőt váltó és kieső helyre visszacsúszó Paks – nem meglepő módon – igen rossz formában van, legutóbbi három bajnokiját elveszítette, a legutóbbi haton csak három pontot szerzett.

♦ A Paks mérlege negatív pályaválasztóként, két győzelem és három vereség. A tolnaiaknál (10) csak az Újpest és a Kaposvár kapott több gólt hazai pályán.

♦ A Kisvárda kétszer győzött, és négyszer vereséget szenvedett vendégként ebben a bajnokságban.

♦ A Kisvárda több mint nyolc hónapja nem játszott döntetlent idegenbeli bajnokin. Február 23-án a Mezőkövesddel ikszelt (2–2), azóta 5 győzelem, 7 vereség került a neve mellé.

BUDAPEST HONVÉD–DVTK

♦ Már 107 találkozóra nyúlik vissza élvonalbeli mérkőzéseik közös története. Óriási a Honvéd fölénye, a mérleg a pályaválasztó kispestiek szemszögéből 55 győzelem, 26 döntetlen, 26 vereség.

♦ A DVTK 1940-ben rögtön győzni tudott a Kispest vendégeként, de nem így folytatta – eddig 52-szer volt pályaválasztó a Honvéd, és a diósgyőriek csak 6 alkalommal (1940, 1957, 1967, 2006, 2008, 2014) nyertek. A Honvéd pályaválasztóként jelenleg hatmérkőzéses veretlenségi sorozatban van a DVTK ellen.

♦ A Honvéd olyannyira magára talált, hogy a második legjobb sorozatban van az egész mezőnyt tekintve, veretlen legutóbbi öt bajnokiján, ráadásul 13 pontot szerzett ezeken. A kispestiek megnyerték legutóbbi három mérkőzésüket, ez a leghosszabb aktív győzelmi sorozat az élvonalban.

♦ A Honvédnál pályaválasztóként csak a Kaposvár szerzett kevesebb pontot, a kispestiek mérlege „albérletükben” 1 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség.

♦ A Diósgyőr a „hagyományos” idegenbeli mérlegét hozza, azaz rosszul szerepel Miskolctól távol: 1 győzelem és 4 vereség eddig. A DVTK-nál (11 kapott gól) csak a Kisvárda és a Paks védelme kapitulált többször idegenbeli mérkőzéseken.

♦ A DVTK legutóbbi 29 idegenbeli bajnokija mindegyikén kapott gólt, a 2017. december 2-i, Mezőkövesd elleni 0–0 óta egyszer sem tudta „tisztán tartani” kapuját. Nem meglepő, hogy a 29 találkozóból csak hármat nyert meg.

DVSC–FERENCVÁROS

♦ A két csapat eddig 92 élvonalbeli bajnokin találkozott. A Debrecen 26, a Ferencváros 41 találkozót nyert meg, a döntetlenek száma 25.

♦ Debrecenbe kéne menni, meccset kéne ottan nyerni – mondhatnák a ferencvárosiak. Ritkán sikerül nekik: 2003 óta 18 mérkőzésből csak kettőt nyert meg a Fradi a cívisvárosban (2013-ban 2–3, 2015-ben 0–3). A legutóbbi öt debreceni mérkőzésükön veretlen maradt a házigazda (2 győzelem, 3 döntetlen).

♦ Húsz (és fél) éve kapta Debrecenben története egyik legnagyobb pofonját a Ferencváros: 1999. április 10-én a Loki 6–1-re gázolta el a magyar rekordbajnokot. Ez és a 2003-as 5–0 a DVSC legnagyobb hazai győzelme a Fradi ellen, a zöld-fehérek rekordja egy 5:1-es siker 1963-ból.

♦ A Ferencváros nyolcmérkőzéses veretlenségi sorozatot épített ki, ez az NB I leghosszabb aktív jó szériája, egyben a bajnokság eddigi leghosszabb veretlenségi sorozata.

♦ A DVSC 15 pontjából 12-t a Nagyerdei Stadionban szerzett, mérlege 4 győzelem, 2 vereség. A Loki eddig pályaválasztóként 13 gólt rámolt be az ellenfelek hálójába, ennél csak a Fehérvár gólerősebb házigazda. A Ferencváros idegenbeli mutatója 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség.

♦ A Debrecen a február 2-i, Újpest elleni 0–0 óta nem játszott döntetlent hazai pályán, 10 mérkőzést megnyert, 3 alkalommal alulmaradt.

♦ Fővárosi csapat másfél éve, 2018. április 28. (DVSC–Vasas 2–3) óta nem tudott nyerni a Nagyerdei Stadionban.

♦ A DVSC legutóbbi 10 hazai mérkőzése mindegyikén kapott legalább egy gólt, legutóbb március 16-án tudta lenullázni ellenfelét (Diósgyőr, 1–0). A sorozat már 13 találkozót számlál.

♦ A Fradi egyetlen idegenbeli vereségét a Puskás Akadémiától szenvedte el a bajnokságban, a felcsúti 4–1-es zakó óta háromszor nyert, egyszer ikszelt. Ebben a naptári évben csak olyan csapat tudta legyőzni bajnokin a Ferencvárost, amely legalább két gólt szerzett – nem hosszú a lista, a Lokinak, a Honvédnak és a PAFC-nak sikerült ez.

NB I, 2019–2020, 12. FORDULÓ
NOVEMBER 9., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: ZTE FC–Mezőkövesd
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Kassai Viktor
17.00: Kaposvár–Mol Fehérvár FCKaposvár,Rákóczi StadionIványi Zoltán
17.00: Puskás Akadémia–Újpest FC

Felcsút,Pancho Aréna

Bogár Gergő
17.00: Paksi FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Paks, Városi Stadion Erdős József
19.30: Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
NOVEMBER 10., VASÁRNAP
17.15: Debreceni VSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Debrecen,Nagyerdei Stadion
GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 11 7 2 2 23–11 +12 23
2. Mezőkövesd Zsóry FC 11 7 2 2 16–9 +7 23
3. Ferencvárosi TC 10 7 2 1 14–7 +7 23
4. Puskás Akadémia FC 11 6 2 3 19–12 +7 20
5. Budapest Honvéd 11 5 1 5 15–16 –1 16
6. Debreceni VSC 10 5 5 20–18 +2 15
7. Újpest FC 11 4 2 5 15–17 –2 14
8. Kisvárda 11 4 1 6 14–18 –4 13
9. Diósgyőri VTK 11 4 1 6 12–19 –7 13
10. Paksi FC 11 3 1 7 13–22 –9 10
11. Zalaegerszegi TE FC 11 2 4 5 17–16 +1 10
12. Kaposvári Rákóczi FC 11 2 9 9–22 –13 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik