A Chelsea-nél is felfigyeltek a ferencvárosi Nagy Ádámra

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2016.01.15. 16:26
null
A Chelsea-nél is felfigyeltek a ferencvárosi Nagy Ádámra (Fotó: NS-archív)
A Nemzeti Sport Online Angliából származó, klub közeli értesülései szerint a Premier League-ben címvédő Chelsea-nél is felfigyeltek a Ferencváros 20 esztendős, ötszörös válogatott középpályására, Nagy Ádámra.

 

 

A Nemzeti Sport Online két, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy a Chelsea-nél képbe került a magyar válogatott középpályása, Nagy Ádám.

Egy ilyen nagy klub látókörébe persze sok fiatal tehetség bekerül egy-egy átigazolási időszakban, így ebből messzemenő következtetéseket még nem érdemes levonni. Már csak azért sem, mert decemberben például Balogh Norbert is járt a londoni klubnál, aztán a Palermónál kötött ki. Ettől függetlenül már az is nagy szó, ha az angol bajnoki címvédő egyáltalán felfigyel egy magyar futballistára.

ÚJ HELYEN EURÓPA FUTBALLTÉRKÉPÉN
Hihetetlenül hangzik, és talán jobb, ha Nagy Ádám még nem is éli bele magát, hogy a Chelsea-ben folytathatja a pályafutását, de ettől függetlenül nagyon úgy tűnik, hogy az Eb-szereplés kivívása után Magyarország új helyre került Európa futballtérképén. Ezt jelzi, hogy az utóbbi egy hétben már három játékos igazolt át az NB I-ből külföldre, erősebb bajnokságba: Balogh Norbert az olasz, Gyurcsó Ádám és Gosztonyi András a lengyel élvonalba. A negyedik futballista a német első osztályú Werdernél tesztelésen lévő Kleinheisler László lehet. Az is a magyar játékosok megítélésének változását mutatja, hogy Balogh Norbertért az elmúlt éveket nézve NB I-es magyar rekordnak számító 2.2 millió eurót fizetett ki a Palermo.

A Ferencváros a folyamatban lévő átigazolási ügyekről nem nyilatkozik, ahogy a Chelsea-nél sem beszélnek a kiszemeltekről (megkerestük az angol klub sajtóosztályát, de választ még nem kaptunk kérdéseinkre). Nagy Ádám sem nyilatkozhat a jövőjéről a Fradi engedélye nélkül, és nincs is szó arról, hogy előrehaladott egyeztetések folynának. Egyelőre a londoniak megfigyelői, szakemberei sok más fiatallal együtt Nagy Ádámot is tanulmányozzák a meccsfelvételek és a statisztikák alapján.

A játékost képviselő CMG menedzserirodánál megkeresésünkre annyit elárultak, hogy számos országból érdeklődnek a középpályás iránt, Angliából is, de Kövesdi Viktor játékosügynök csapatnevekről nem beszélt.

„Szinte nincs olyan jegyzett európai bajnokság, amelyből ne érdeklődtek volna már Nagy Ádám iránt, és az is természetes, ha egy ilyen ígéretes tehetség európai sztárcsapatok megfigyelőinek noteszébe is bekerül. Ugyanakkor, ahogy azt korábban is elmondtuk, nincs realitása annak, hogy Nagy Ádám a télen csapatot váltson” – fogalmazott a menedzser.

Ezzel összefüggésben úgy tudjuk, ha a Chelsea esetleg szerződtetné is a Ferencváros játékosát, fél évre kölcsönbe visszaadná a magyar klubnak. Az kérdés, hogy a Premier League címvédője ezt követően egyből az első csapatánál számolna-e vele, vagy esetleg újabb kölcsönadás jönne szóba, például Hollandiába, partnerklubjába, a Vitesse-be. (Ugyanakkor Angliából a másodosztályú Reading érdeklődéséről is hallani Nagy Ádámmal kapcsolatban.)

Kövesdi Viktorhoz hasonlóan korábban Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója is arról beszélt a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a téli klubváltást még korainak tartja Nagy esetében.

Való igaz, óriási ugrás lenne ez a 20 esztendős játékosnak, aki 2015 tavaszán még a Ferencváros utánpótlásában játszott (az első csapatban bajnokin 2015. május 16-án, a Paks ellen debütált), 2014-ben még futsalozott az NB II-es amatőrbajnokságban. Ennek megfelelően az NB I-ben még csak 19 alkalommal lépett pályára, gólt nem szerzett.

A Ferencváros szeretné megvárni az Európa-bajnokságot, hiszen az Eb-n még érettebbé válhatna Nagy (feltéve, ha nem jön közbe sérülés, és bekerül Bernd Storck Eb-keretébe), és nem utolsósorban nőhetne a piaci értéke. A Transfermarktnál a nyári százezer euróról már az őszi idény végére egymillióra emelkedett a becsült értéke, de ez a franciaországi kontinenstornán tovább emelkedhetne.

Erre Orosz Pál is utalt egy másik nyilatkozatában: „Nincs olyan, hogy felrakjuk a játékosunkra a »Nem eladó!« táblát. Mindig szoktam mondani, hogy a futball üzlet is, az elsődleges cél a sikeresség, de pénzt is kell tudni termelni ahhoz, hogy sikeres csapatot rakjunk össze. Ha van olyan játékos, akinek lehetősége nyílik arra, hogy nagy klubhoz igazoljon, nem gördítünk elé akadályt. Ilyen volt Somália vagy Besic is. Ez a bevétel és a futballista karrierje szempontjából is fontos. Ha bárki ilyesmin gondolkodik, érdemes megvárnia az Európa-bajnokságot, utána biztosan jobb feltételekkel készülhet a tárgyalásra a játékos és a klub is.”

Más kérdés, hogy valóban szerepel-e Nagy szerződésében a török sajtóban – a hírek szerint a Bursaspor is felfigyelt a ferencvárosi játékosra – korábban megjelent háromszázezer eurós kivásárlási ár (90 millió forint). Ha igen, akkor ez korlátozhatná a Ferencváros tárgyalási pozícióját, de jelen állás szerint nem valószínű, hogy a játékos élni kíván ezzel az opcióval, mert valószínűleg jóval magasabb összeget is kifizetnek érte, legkésőbb az Eb után.

A Chelsea és a Fradi között egyébként a közelmúltban is volt kapcsolat, hiszen a londoniak léptek pályára 2014 augusztusában a Groupama Aréna nyitó meccsén. Ez az átigazolás azonban példa nélküli lenne a magyar futball történetében, hiszen az NB I-ből még sohasem szerződött egyetlen játékos sem a Premier League aktuális címvédőjéhez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Holman Dávid (Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ognjen Djelmic (bosnyák, Zeljeznicar – Bosznia-Hercegovina), Kleinheisler László (Videoton), Otigba Kenneth (Heerenveen – Hollandia), Stieber Zoltán (Hamburg – Németország)
Távozók: Kurucz Péter (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Haraszti Zsolt, Holman Dávid (DVTK, Haladás, Puskás FC), Nagy Ádám (Chelsea – Anglia), Popov Patrik (Soroksár)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik