Szalay Ferenc: Az U19-es vb-bronz megmutatta értékeinket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 08:56
null
Szalay Ferenc mérleget vont (Fotó: Bús Csaba/Petőfi Népe)
Alaposan átrajzolta a világ sporttérképét a koronavírus-járvány. Üres lelátók, elmaradó mérkőzések, zárt kapus gyerekmeccsek, ezek együttesen bizony nem kis kihívást jelentettek a magyar kosárlabdázás valamennyi szereplőjének. Ennek ellenére elég eseménydús hónapokat tudhat maga mögött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. Szalay Ferenc elnökkel beszélgettünk.

 

– Ha azt mondjuk, az elmúlt szezon egyik legnagyobb sikere, hogy nem kellett egyetlen bajnokságot sem lefújni, akkor messze járunk az igazságtól?
– Nem járnak messze, én kifejezetten büszke vagyok a magyar kosaras társadalom fegyelmezettségére, arra, hogy betartotta a szabályokat, s végül a bajnoki véghajrában már kinyithattak a csarnokok kapui. Tudom, a szurkolót elsősorban a mérkőzés érdekli, ám csak a legnagyobb köszönettel beszélhetek a klubok rugalmasságáról, s a versenyirodánk munkatársainak elképesztő munkájáról, amivel életben tartották az átszervezésekkel a bajnokságokat.

– Ha néhány mondatban kellene értékelni a férfi és a női bajnokságokat, akkor mit mondana?
Elsőként azt, hogy egy ilyen évad után sajnálhatjuk csak igazán a zárt kapukat. Szoros, jó bajnokság volt a férfiaknál, izgalmas meccseket láthattunk a lányoknál is, szóval nem lehet panaszunk.

– Bár még csak egy szezonon keresztül működött a férfiaknál az U23-as szabály, azaz a fiatalok kötelező játszatása, de máris szigorítottak rajta. Ez miért volt?
Nyilván nagy tapasztalatokról nem beszélhetünk még, de úgy érezte az elnökség, az első félidei kötelező szereplést elő kell írni a rájátszásra és a kupára is, nem csupán az alapszakaszra. Én azt gondolom, minden klub érdeke, hogy legyenek jó magyar fiatalok, akiket játszatunk is. Most azt láttuk, kell egy kis szabályba foglalt inspiráció. Nagyon bízom benne, hogy néhány esztendő múlva ennek valódi gyakorlati hasznát is látjuk, ahogyan a lányoknál.

– Ha már említette a gyengébbik nemet, az utánpótlás női vonalon ismét sikeres nyarat tudhat maga mögött.
A debreceni U19-es világbajnokság valóban hatalmas siker, ami megmutatta, igen komoly értékeink vannak. Ez igaz a játékosokra, akik bronzérmesek lettek, valamint Cziczás László edzőre és stábjára is! Kimondani azt, hogy az USA és Ausztrália mögött Magyarország a világ harmadik legerősebb csapata ebben a korosztályban, bizony még ma is csak ízlelgetjük. De közben már a felelősségre gondolunk, hiszen létezhetetlen, hogy az a csapat, amelyik 19 évesen a világ egyik legjobbja, ne tudjunk egészen magas szinten kosárlabdázni a későbbiekben is. Ezen nagyon rajta leszünk.

– A sok örömteli esemény mellett azért még sokunknak fáj a debreceni olimpiai selejtező.
Ez bizony még ma is sokszor eszembe jut, egészen közel volt mindkét válogatottunk az olimpiai szerepléshez, végül egyik sem lehetett ott Tokióban. Kár érte, de előre kell néznünk: ez az eredmény azt mutatja, hogy a 3x3-as kosárlabdában nem elérhetetlen az olimpiai szereplés. Az utánpótlásunk ezen a területen is sikereket ér el, van tehát feltörekvő fiatalunk, aki fantáziát lát ebben a szakágban.

– A világbajnokságon kívül a kontinenstornák elmaradtak. A néhány válogatottal megrendezett challenger-tornák pótolták a kieső versenyeket?
Jól mondta, pótlásra lettek kitalálva, nem akart senki még egy generációt elengedni úgy, hogy nem mutathatják meg magukat nemzetközi szinten. Én úgy látom utólag, hogy a fiúknál volt ez a mi szempontunkból most fontosabb, az U18-asoknál és az U20-asoknál is új szövetségi edző dolgozott, így mindkettő sikerélménnyel telítetten tudta lerakni a következő évi munkája alapjait. Persze egy Európa-bajnokság más lett volna, de majd jövőre.

– Az előttünk álló szezon a felnőtt válogatottak szempontjából is fontos. A férfiakra világbajnoki selejtező és Európa-bajnokság vár, míg a női csapatunk az Eb-selejtezőket kezdi hamarosan. Mit vár a két válogatottól?
– A világbajnoki selejtezőből a cél a továbbjutás a csoportból, ezt nem tartom kivitelezhetetlennek. Sztojan Ivkovics csapata hatalmas munkával vívta ki azt, hogy Európa legjobb 16 válogatottja között jegyezzék, ebből nem szeretnénk engedni. Az Európa-bajnokság egy más szegmens, elképesztően erős csoportba kerültünk, ahol egy-egy győzelem is nagy bravúr, nemhogy a továbbjutás! Franciaország, Litvánia, Szlovénia, Németország és Bosznia-Hercegovina megannyi világsztárral érkezik majd, egyértelmű, hogy ez a legerősebb csoport. De bízom a kapitányban és a csapatban, sokszor igazolták már: képesek a kiemelkedő játékra. A női válogatott nincs könnyű helyzetben, a spanyolok kiemelkednek a csoportból, s bár Romániánál és Izlandnál jobbak vagyunk játéktudás szempontjából, de itt első körben csak a csoportelsők jutnak ki az Eb-re, tehát egyáltalán nem mindegy, milyen lesz a gólkülönbségünk, s például meg tudjuk-e verni itthon a világ egyik legerősebb válogatottját, a spanyolt. Mert ha nem két vereséggel messze kerülhetünk a részvételtől. Tehát nem lesz könnyű feladata Székely Norbertnek és stábjának. De a magyar női kosárlabda kiváló erőtartalékokkal rendelkezik, bízom a csapatban és a szakmai stábban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik