Női kosár: a koronavírus szövődményei miatt idén nem játszhat Határ Bernadett

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.11. 16:36
null
Határ Bernadettnél szövődményekkel járt a koronavírus (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A koronavírus-fertőzés szövődményei miatt hosszabb kihagyás vár Határ Bernadettre, a Sopron Basket válogatott kosárlabdázójára – közölte a Magyar Távirati Iroda a soproniak közleményére hivatkozva.

 

A bajnoki címvédő klub szerdai tájékoztatása szerint öt játékos negatív teszttel kiszabadult a karanténból, ahol még ketten tartózkodnak. A karantént követő protokollszűrések során Határ Bernadettnél olyan szövődmény jelentkezett, amely alapján az idei naptári évben már nem számíthat rá Gáspár Dávid vezetőedző – adta hírül a magyar hírügynökség.

A 208 centis center nem vehet részt a nemzeti csapat soron következő Európa-bajnoki selejtezőjén sem, amelyre szombaton kerül sor Amszterdamban a hollandok ellen – emlékeztetett az MTI.

A női kosárlabda NB I küzdelmei jövő vasárnap folytatódnak – hangsúlyozta beszámolója végén a távirati iroda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik