Pór Péter: Minden eddiginél nehezebb szezon vár az Olajra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.09.26. 18:56
null
Báder Márton (jobbról a második) és társai az EuroChallenge-kupában legutóbb négyes döntőbe jutottak (Szabó Miklós)
Pór Péter vezetőedző szerint minden eddiginél nehezebb szezon vár együttesére, a bajnok Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatára, amely az Adria-ligában és az EuroChallenge-kupában is elindul a 2012–2013-as idényben.

 

A válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt későn kapta vissza négy játékosát, ők csak bő egy hete vannak itt – nyilatkozta az MTI-nek szerdán a sikertréner, aki az előszezon során Egerben, Belgrádban és Erdélyben járt együttesével felkészülési tornákon.

Az elmúlt évadban a Magyar Kupát is elhódító Tisza-partiak mestere kitért arra, hogy a honosított Trotter Obie nyáron az orosz Nyizsnij Novgorodhoz igazolt, őt irányító poszton a Fehérvárról érkezett Simon Balázs hivatott pótolni, de a többieknek össze kell még csiszolódniuk a frissen szerződtetett amerikai Calvin Watsonnal és a lett Ernest Kalvéval is.

Ami a főként délszláv klubokat tömörítő Adria-ligát illeti, Pór Péter leszögezte:
„Magyar csapat itt még nem játszott, fizikálisan is erős, agresszív ellenfelek várnak ránk, akik végigdarálják a meccseket. Nekünk pedig fel kell vennünk a kesztyűt. Első mérkőzésünkön vasárnap rögtön a szlovén Novo Mestóhoz látogatunk, amely tavaly megnyerte az EuroChallenge-kupát...”

A tréner szerint a térség együttesei sokat erősödtek azáltal, hogy a gazdasági válság miatt Nyugat-Európában csökkentek a bérek, és sorra hazatértek meghatározó játékosok.

A november elején rajtoló EuroChallenge-kupában – ahol legutóbb a negyedik helyen végzett az Olaj – Pór Péter azt várja tanítványaitól, hogy a csoportkörből továbblépve jussanak el a kieséses szakaszig.
„Csak az Al-ben 26 nehéz meccs és háromnapos külföldi túrák várnak ránk, közben az eddiginél kevesebb időnk jut majd edzésre. Fárasztó lesz, ezzel együtt nagyon izgalmasnak ígérkezik ez a szezon” – tette hozzá a szolnokiak mestere.

A magyar bajnok és kupagyőztes a 2012–2013-as idényben az Adria-liga küzdelmei miatt nem szerepel az NB I alapszakaszában, hanem csak az újonnan bevezetett középszakaszban csatlakozik a hazai mezőnyhöz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik