Női kosárlabda Európa-kupa: ugrás az ismeretlenbe

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 09:51
null
A győri csapat célja, hogy emelt fővel jöjjön le a pályáról (Fotó: Fazekas Zoltán)
A legfontosabb hír a győri buborékból, hogy a női kosárlabda Európa-kupa A-csoportjában szereplő négy együttes valamennyi játékosának és stábtagjának negatív lett a koronavírus gyorstesztje. A belvárosi szállodában vegytiszta körülmények fogadták a csapatokat, amelyek közül az este hét körül befutó szekszárdiak pacsikkal és nagy mosollyal könyvelték el, hogy nincs köztük fertőzött.

 

A rendezésen biztosan nem múlik semmi, a hotelben szigorúak, aki nem rendelkezik a személyazonosságát igazoló chipkártyával, nem mérték meg a testhőmérsékletét és nem visel maszkot, a lobbiba sem teheti be a lábát. Noha a játékosok keddtől a pályán gyakran érintkeznek majd egymással, máshol nincs vegyülés, minden delegáció külön szinten lakik, külön étkezik és különböző időben tréningezik. Ugyan a győriek elnöke, Fűzy András elmondta, nehéz volt összerakni az esemény protokollját az idő rövidsége miatt (a klub december közepén tudta meg, házigazda lesz), sokat segített, hogy a Sopron Basket az Euroligában már szervezett buborékos tornát, s az ottani a tapasztalatokat is át tudták ültetni.

Magyarországon először most alkalmazzák majd a Delphin S8 levegőfürdetőt, ami a mérkőzések helyszínéül szolgáló egyetemi csarnok öltözőit, valamint a szálloda étkezőit és közösen használt helységeit fertőtleníti: az eszköz bizonyítottan kivonja a vírusok 99.9 százalékát úgy, hogy a szokásos napi tevékenység végezhető a működése közben.

A szigor aztán a csarnokban is megmaradt, a tréningre érkező győri játékosokat és stábtagokat is lecsipogtatták a belépéskor, megmérték a testhőmérsékletüket, hogy utána Iványi Dalma vezetőedző laza dobóedzést tarthasson

 „A célunk, hogy minden meccsen a maximumot adjuk ki magunkból, emelt fővel jöjjünk le a parkettről és haladjunk tovább az eddigi úton  – szögezte le a fiatal szakember. – Esélyekről dőreség lenne beszélni.”     

Djokics Zseljko, a Szekszárd trénere azt hangsúlyozta, hogy első ellenfelüknél, az ukránoknál nincs klasszikus center, mozgékony együttes a Prometej, amely védekezésben sokat vált és egyszerű, gyors akciókkal próbálkozik. A KSC edzője amellett, hogy dicsérte a szervezést és a szállodai kosztot, elárulta, csapatának egyértelműen a továbbjutás a célja, még úgy is, hogy mindenki számára szokatlan körülmények között, négy nap alatt három meccset kell lejátszani.

Ami a többi eurokupázó magyar klubot illeti: az Aluinvent DVTK Miskolc Ankarában a B-csoportban játszik a házigazda Genclik és az izraeli Ramla ellen, míg a VBW CEKK Cegléd a C-csoportban szintén Törökországban, csak Antalyában a Hatay mellett az ugyancsak török Adana és az orosz Szpartak Moszkva ellen lép pályára.

NŐI EURÓPA-KUPA
1. FORDULÓ
A-CSOPORT (GYŐR)
17.00:
Uni Győr Mély-Út–Kayseri (török) (Tv: Digi Sport1)
20.30: Atomerőmű KSC Szekszárd–Prometej (ukrán) (Tv: Digi Sport1)
B-CSOPORT (ANKARA)
12.00:
Aluinvent DVTK Miskolc–Ramla (izraeli)
C-CSOPORT (ANTALYA)
17.00:
Szpartak Moszkva (orosz)–VBW CEKK Cegléd

Gereben Lívia (Fotó: Makovics Kornél)
Gereben Lívia (Fotó: Makovics Kornél)

 

PRESZTÍZS ÉS BIZAKODÁS
 – Gondolta volna alig több mint egy éve, hogy január közepén Európa-kupa-meccsre készül majd?     
 – Mindig optimista és pozitív voltam, a betegségem közben is, s bíztam abban, hogy minél előbb játszhassak majd, ez tartott életben – válaszolta Gereben Lívia, a Szekszárd bedobója.
 – Hogy látja a továbbjutási esélyeket?     
 – Nem szabad senkit lebecsülni, viszont a videók alapján azért bízhatunk a győzelemben az ukrán és a török csapat ellen. A Győrrel pedig igazi presztízsmeccset játszunk, mert mindkét bajnokin kikaptunk...
 – Vonatkozik önre bármilyen különleges szabály a buborékban?     
 – Szerencsére nem, már annyira megerősödött az immunrendszerem, hogy szinte bármit ehetek és nem kell egyedül lennem egy szobában, Zala Friskoveccel osztozunk Győrben. De az nekem külön jó, hogy el vagyunk különítve, kisebb a fertőzésveszély ebben a környezetben.
 – Milyen szerepe lehet a közelgő meccseken?     
 – Az előző hetekben talpsérüléssel bajlódtam, ezért nem is léptem pályára még bajnokin januárban. Pedig jöttem fel, s fizikailag erősnek éreztem magam. Már egy hete együtt készülök a többiekkel, s bármennyi idő is jut, azalatt szeretnék jól játszani!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik