Női kosár Euroliga: a Sopron edzője elmondta, mi lehet a siker titka

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 12:11
null
Gáspár Dávid és stábja kielemezte az ellenfeleket, így csapata készen áll az előtte álló kihívásra (Fotó: Katona Tibor)
Kedden a francia Bourges ellen kezd a Sopron a női kosárlabda Euroliga 2020–2021-es kiírásában, Gáspár Dávid szerint az egyéni védőfeladatok megoldása lehet a siker titka.

 

A buborékban minden esemény, programpont felértékelődik. A játékosok, de az edzői stáb is sokkal jobban értékel egy-egy edzést, videoelemzést, pláne mérkőzést vagy akárcsak az étkezést, amikor a hotelszobájában kell töltenie a nap nagy részét. Ráadásul ha az adott nap PCR- vagy gyors koronavírusteszttel indul, az külön meg tudja alapozni a hangulatot. Akin már elvégezték valaha, tisztában lehet vele, nem egy leányálom, s nem úgy van vele az ember, minél többször csinálják, annál könnyebben viseli, hanem inkább elkerülné az újabb és újabb találkozást a pálcikával.

Ne hallgassuk el, az ellenőrzésekre szükség van, főként most, amikor nem csupán hazánkban, de sok európai országban is olyan mértékben tombol a pandémia, amilyet korábban nem tapasztalhattunk. A hétfő délelőtti gyorsteszt ráadásul kiszűrt egy negatív mintával és lappangó fertőzéssel hazánkba érkező játékvezetőt, akinek így elnyúlik a soproni tartózkodása, hiszen szigorú karanténba kerül. Szerencsére mivel a három résztvevő csapat (a török Galatasaray nem utazhatott el Magyarországra a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség döntése értelmében), a média képviselői és a bírók gyakorlatilag nem is látják egymást, legfeljebb ablakon keresztül integethetnek a másik félnek az étkezéseknél, esetleg a hallban, jövet-menet találkoznak néhány másodpercre a szigorúan az orrot és a szájat is teljesen elfedő maszkot viselve, a buborék tényleg biztonságos hely. Hátránya, hogy a szálloda területén és a csarnokon kívül máshová senki sem mehet, de ezt az áldozatot mindenki zokszó nélkül meghozza, a lényeg, hogy pattogjon a labda az Euroliga csoportkörében is.

Kedden a francia Bourges Baskettel méri össze az erejét a tavalyi magyar bajnok Sopron Basket, majd pénteken a szintén francia Basket Landes vár rá.

„A hazai bajnokságban lejátszott meccseik alapján készültünk a két ellenfélből – avatott be minket a munkafolyamatba a Sopron Basket fiatal edzője, Gáspár Dávid, aki eddig nem kapta el a Covid–19-et. – Kielemeztük többek között, mely helyzetekből szeretnek leginkább kosarat szerezni, kik azok, akik a pontszerzésért felelnek és kik a legaktívabbak védekezésben. Mint az iskolában, előre tanultunk, hiszen eredetileg csütörtökön játszottunk volna a Galatasarayjal és pénteken a Landes-dal, a kettő között nem lett volna időnk és lehetőségünk feldolgozni az információkat. Most, a két mérkőzésünk között lesz alkalom felfrissítenünk az ismereteinket. Atletikusak a francia csapatok, az egyszerű játékszituációkat nagyon nagy hatékonysággal oldják meg. A siker titka abban rejlik, hogyan végezzük az egyéni védőfeladatainkat.”

A soproni klub amerikai erőcsatára, Gabby Williams miatt aggódhatott, mert két negatív tesztje és kimutatott antitestje mellett egy pozitív minta is állt a neve mellett, ám a FIBA orvosi bizottsága ezen adatok ismeretében vasárnap este engedélyezte, hogy ő is csatlakozzon a buborék lakóihoz. Hiányzik majd a keretből a szívizomgyulladás enyhébb formájával bajlódó Határ Bernadett és a három Varga, Alíz, Kamilla és Sára, tehát vannak nehézségei Gáspár Dávidnak, de vajon hogyan illeszkedik a csapatba a friss szerzemény, Glory Johnson?

„Nyilván nem edzett még velünk eleget, de amennyi lehetőségünk volt, annyit védekezésben és támadásban is átadtunk neki – taglalta a 38 éves szakember. – Arra alapoztunk, hogy több olyan játékhelyzet van, amelyet más csapatnál is alkalmaznak, próbáltuk ezeket szelektálni és betanítani neki. Utána néhány ránk jellemző elemet is átvettünk, vagyis leadtuk az anyagot és Gabby tudja is. Persze kell még gyakorolnia, s hogy mindezt élesben hogyan adja vissza, miként funkcionál, arra a mérkőzések adnak választ. Összességében, a csapatedzéseket leszámítva, fitt állapotban jött, az még érződik rajta, hogy a védekezésből támadásba és fordítva történő átmenetek kimerítik, de abszolút felkészült játékos elképesztő egyéni képességekkel. A dobóformáját egyelőre nem találja, mondtam neki, hogy támaszkodjon a gyorsaságára és a technikai tudására, támadja a gyűrűt, harcoljon ki faultokat, kevésbé kell ragaszkodnia a távoli kísérletekhez.”

Gáspár Dávid előzetesen nem kategorizálta az összecsapásokat, úgy véli, minden riválisnál vannak olyan egyéniségek, akik gondot okozhatnak – a sorból tehát senki sem lóg ki. A Novomatic Arénát viszont mégiscsak a Sopron Basket ismeri a leginkább...

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
D-CSOPORT,
1. FORDULÓ (SOPRON)
18.00:
Sopron Basket–Bourges Basket (francia) (Tv:M4 Sport)

TOVÁBBI PROGRAM
Csütörtök, 18.00:Basket Landes (francia)–Bourges Basket (francia)
Péntek, 16.30: Basket Landes (francia)–Sopron Basket (Tv:M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik