Női kosár: Vajda és Honti ezüstérmes a spanyol ligában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.29. 16:32
Ezüstérmes lett a spanyol női kosárbajnokságban a magyar válogatott Vajda Annával és Honti Katával felálló Rivas Ecópolis.

A wbasket.hu szaklap tájékoztatása szerint a Madrid környéki csapat – amely megnyerte az alapszakaszt – a hétvégén játszotta a döntő második mérkőzését Salamancában. Az időn túli büntetőkkel 67–66-ra elvesztett meccs egyben azt jelentette, hogy a Salamanca 2–0-ás összesítéssel bajnok lett, a Rivasnak pedig be kellett érnie a második hellyel. A találkozón Honti Kata 26 perc alatt 8 pontot és 5 lepattanót jegyzett, míg Vajda Anna neve mellé 33 perc alatt 12 pont és 4 lepattanó került.

Korábban a magyar légiósok együttese márciusban elhódította a Spanyol Kupát, a fináléban éppen a Salamancát verve 83–68-re.

Korábban a magyar légiósok együttese márciusban elhódította a Spanyol Kupát, a fináléban éppen a Salamancát verve 83–68-re.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik