Női kosár: szerb, amerikai és francia légióssal erősített a Sopron

Vágólapra másolva!
2021.05.14. 21:40
null
Török Zoltán három új érkezőről számolt be (Fotó: wb-sopron.com)
Szerb, amerikai és francia légióssal erősített a következő szezonra a Sopron Basket, amely magyar bajnoki és kupaaranya mellett negyedik lett a női kosárlabda Euroligában.

 

A pénteki csapatbemutatónak az erre az alkalomra feldíszített és lefüggönyözött Novomatic Aréna adott otthont. A hol komoly, hol vidám rendezvényt Török Zoltán ügyvezető Mese is lehetne című könyvének dedikálása vezette fel. Mielőtt színpadra léptek az este főszereplői, a jelenlévő szurkolóknak lehetőségük nyílt megtekinteni és fotózkodni az egyesület trófeagyűjteményével, amely emléket állított a Ronchetti-kupa-győzelemnek, a négy Euroliga final fournak – közte Magyarország legrangosabb nemzetközi klubkosárlabda-eredményével, az Euroliga-ezüstéremmel –, a 14 bajnoki címnek és a 11 Magyar Kupa-diadalnak.

A nemrég lezáruló évad két aranyérmének és a final four szereplésnek a történetét bemutató kisfilm után a lelátót megtöltő szurkolókhoz csatlakozott a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia, Gáspár Dávid vezetőedző és Török Zoltán. A kulisszák mögé is betekintést nyújtó, „sztorizgatós” visszatekintőt Gáspár Dávid kezdte, akitől Fegyverneky vette át a szót, sok vidám percet szerezve a megjelenteknek. Török Zoltán is megfogalmazta gondolatait a pandémia miatt számos kihívást tartalmazó idény kapcsán, majd következett a következő idény csapatának bemutatása, amely előtt az ügyvezető megköszönte a távozók, Tina Krajisnik, Megan Walker és Varga Kamilla munkáját.

Ami az érkezőket illeti, Török Zoltán elsőként a szerbek Európa-bajnokát és olimpiai bronzérmesét, Nevena Jovanovicsot jelentette be. „Az a csupa szív, önfeláldozó szerepkör, amit a szerb válogatottban mutat, lesz a feladata Sopronban, a következő idényben” – fogalmazott az ügyvezető.

Az idény során Euroliga-ellenfél francia Basket Landes-tól Sopronba igazolt Aby Gaye-ről azt mondta: „Rendkívül jó adottságokkal rendelkező és még tovább fejleszthető játékost igazoltunk a személyében, aki a terveink szerint Határ Betti kiegészítője lesz a következő szezonban.”

A decemberben érkező, amerikai Napheesa Collier-vel kapcsolatban pedig kijelentette: „Tudvalevő, hogy a UCONN Egyetemről kiváló képzéssel kerülnek ki játékosok. Egy olyan kombó játékossal gazdagodhat a csapat, aki tovább szélesítheti a védekezési és támadási repertoárunkat – közölte Török Zoltán, aki egy jelszót is meghirdetett a következő idényre: – Nincs elveszett labda!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik