Női kosár NB I: villámrajt után DVTK-előny az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2019.04.17. 20:29
A női kosárlabda NB I elődöntőjének első felvonásán a DVTK hazai pályán 64–52-re legyőzte a Győrt. A kisalföldi együttes szombaton otthon javíthat az egyik fél második sikeréig tartó párharcban.
GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

A Győr a 7. percig tartotta a hazaiak tempóját (10–9), akkor azonban megrekedt a támadószerkezet, és a negyedben több pontot már nem szerzett (18–9).

A második negyed elején a diósgyőriek aludtak be, a játékrész felénél időt is kellett kérnie a hazai trénernek, mivel a vendégek átvették a vezetést (20–21). Intelmei lassan hatni kezdtek, mert bár a következő két kosár a látogatóké volt (20–25), utána megint nem értek el több pontot a győriek a negyed hátralévő részében (35–25)!

A 25. percben már 16 egység volt a felek között (43–27), a vendégek számára pedig innentől kezdve nem volt visszaút (64–52).

A hazai együttesből a kongói Chanel Mokango 22 pontot dobott és 13 lepattanót gyűjtött, míg Shatori Walker-Kimbrough 18 pontig jutott.

KOSÁRLABDA

NŐI NB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
ALUINVENT DVTK MISKOLC–CMB CARGO-UNI GYŐR 64–52
(18–9, 17–16, 16–11, 13–16)
Miskolc, 1600 néző. V: Praksch, Papp P., Kaskötő-Csabai
DVTK: Medgyessy 5/3, Putnina 2, WALKER-KIMBROUGH 18/6, Skorics 9/3, MOKANGO 22. Csere: Szabó F., Zele 2, Kiss A. 4, Szűcs R. 2, Kányási. Edző: Cziczás László
GYŐR: Mandics 7/3, Czank 2, Szpanu 9/6, Krnjics 5, GRAY 15. Csere: Török Á. 6/3, Varga Zs. 2, Nagy D. 6/3. Edző: Milos Pavlovics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 8–4. 8. p.: 12–9. 16. p.: 20–21. 18. p.: 20–25. 19. p.: 26–25. 23. p.: 39–27. 26. p.: 43–27. 28. p.: 47–30. 34. p.: 56–38. 36. p.: 58–41. 38. p.: 62–49
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a DVTK javára
MESTERMÉRLEG
Cziczás László: –
A találkozó nagy pozitívuma, hogy ugyan nem játszottunk jól, viszont rendkívül stabilak voltunk, és mindenkinek helyén volt a szíve. Még nem történt semmi, illetve annyi igen, hogy egy nullra vezetünk, és arra törekszünk, hogy a párharc során ne legyen harmadik mérkőzés. Voltak hibák a játékunkban, ezeket kell szombaton kiküszöbölnünk.
Milos Pavlovics: – Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, hat ziccert hagytunk kihasználatlanul, és ennek az lett a következménye, hogy elveszítettük az önbizalmunkat. A második negyedben felzárkóztunk, a nagyszünet előtt azonban a DVTK három triplával visszavette az előnyt. A folytatásban csak üldöztük a diósgyőrieket, akik sokkal jobban játszottak nálunk.

ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS
ELTE-BEAC ÚJBUDA–PINKK-PÉCSI 424 79–57
(15–20, 16–10, 28–12, 20–15)
Gabányi-sportcsarnok, 100 néző. V: Nagy V., Vida J., Major
BEAC: Laklóth 8/3, Dúl P. 10/3, SZABÓ D. 17/15, BECKLEY 11, KOSTOWICZ 12. Csere: Galántai, KOVÁCS V. 8, J. Mandics 4, Tóth D., Vincze V. 5/3, Angyal N. 4, Nagy E. Edző: Balogh Judit
PINKK: CSUKICS 7/6, Sánta 13/9, Szücs L. 6/6, JÁHNI 13, Markovics 10/6. Csere: Csutorás 3/3, Vári, Zsilinszki 2, Szabó L. 3/3. Edző: Laczka Miklós
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–8. 7. p.: 7–18. 13. p.: 25–28. 18. p.: 29–30. 23. p.: 39–35. 27. p.: 49–38. 34. p.: 65–44
MESTERMÉRLEG
Balogh Judit: –
Elképzelem, hogy milyen a nagy csapatoknak, amelyek mindig nyernek – jó érzés. Másrészt viszont lehet, hogy lustává tesz: azt láttam a csapaton, hogy kicsit belelustult az állandó győzelembe, és azt gondolta, hogy ez mindig így fog történni, de nem.
Laczka Miklós: – Szomorú vagyok, mert ahogy elkezdett jól dobni az ellenfél, azt éreztem a játékosaimon, hogy azonnal feladtuk.

VASAS AKADÉMIA–MTK BUDAPEST 85–64 (25–17, 21–12, 28–14, 11–21)
Pasaréti út, 50 néző. V: Tőzsér, Győrfy R., Válé
VASAS: Bach 6, Dombai 8, TÓTH O. 17/3, VARGA A. 9/3, Heljics 13/3. Csere: BÖRÖNDY V. 10, KARAKASEVICS 6, Szmailbegovics 2, Vukov 3, Budácsik 5, Madár K. 3, Boros B. 3. Edző: Földi Attila
MTK: Czirják 10/6, Bernáth, SÜLE 10, SZABÓ FLÓRA 15, Hegedűs J. 10. Csere: Szeitl 4/3, Wéber 6, Pusztai S. 2, Koch, Szabó B. 7/3, Gróf T. Edző: Nagy Dóra
Az eredmény alakulása: 4. perc: 13–9. 7. p.: 19–13. 13. p.: 27–19. 18. p.: 42–28. 23. p.: 54–35. 27. p.: 67–37. 34. p.: 78–48. 38. p.: 83–59
MESTERMÉRLEG
Földi Attila: –
Örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam biztosítani, és élni is tudtak vele.
Nagy Dóra: – Sok mindent át kell vennünk, de úgy gondolom, ez a mi ügyünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik