Női kosár NB I: simán nyert a Sopron a döntő 3. meccsén

GYŐRI FERENC, KOVÁCS GERGELYGYŐRI FERENC, KOVÁCS GERGELY
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 16:28
A Sopron harmincöt ponttal, 81–46-ra legyőzte a Szekszárdot a női kosárlabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2–1-re vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
Határ Bernadett 19 pontot szórt a döntő harmadik mérkőzésén (Fotó: Földi Imre)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Határ Bernadett 19 pontot szórt a döntő harmadik mérkőzésén (Fotó: Földi Imre) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Élvonalbeli kosárlabda-mérkőzés, csaknem fél év után nézőkkel! A női döntő harmadik mérkőzésére a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók és a felügyeletük alá tartozó 18 éven aluli fiatalok visszatérhettek a lelátóra, utóbbiak esetében kötelező volt a maszkhasználat, előbbieknek erősen ajánlott. Hogy mindez jól van-e így zárt térben rendezett eseményen, a járvány kellős közepén, nagyon erősen kérdéses, az mindenesetre felüdülés volt, hogy végre meccshangulatot élvezhettünk, nem lehetett hallani a szakmai stáb és a játékosok minden pisszenését – bár annak is megvolt a maga bája...

A vendég Atomerőmű KSC Szekszárd azzal már többet is tett a vártnál, hogy szerdán legyőzte a Sopron Basketet és kiegyenlítette a párharcot, viszont ezzel egyúttal lélektani előnybe is került a topfavorittal szemben. Ezt persze nagyon nehéz lett volna győzelemre konvertálni az idei Magyar Kupa-győztes otthonában, mindenesetre gyanítottuk, Djokics Zseljko, a tolnaiak edzője ezen a szombati találkozón is megpróbálja megtréfálni valamivel Gáspár Dávid csapatát – hiába.

„A KONCENTRÁCIÓT FENN KELL TARTANI”
FEGYVERNEKY Zsófia, a Sopron irányítója: – Határ Betti kiemelkedőt nyújtott, ahogy a többi centerünk is a palánk alatt, ez volt az egyik nagy különbség az előző mérkőzéshez képest. Bejöttek a változtatásaink is, és energikusabban játszottunk. A lepattanókat remekül szedi a Szekszárd, de most ezen a téren is pariban tudtunk lenni, nagy hangsúlyt fektettünk erre. Nagyon örülünk a győzelemnek, de ez is csak egy meccs volt a sorozatból. A koncentrációt fenn kell tartani, és úgy vágni bele a következő mérkőzésbe.

Az első negyed szorosabb lett, mint volt az első felvonáson, ám így is 17–10-re elléptek a zöld-sárgák, akik természetesen megkapták a támogatást néhány száz drukkerüktől. A második negyed elején a 24 másodperces támadóidő körül akadt némi bonyodalom a soproniak egyik támadása közben (tévesen adtak új támadóidőt a hazaiaknak), ugyanakkor a játék menete nemigen változott.

Djokics mester nagy elánnal igyekezett a megfelelő védekezésre ösztökélni tanítványait, nem engedte, hogy egy sikeres dobás után lankadjon a figyelmük, de azért így is volt oka a bosszankodásra. Kényelmes soproni vezetést regisztrálhattunk ezekben a percekben, Határ Bernadett ezúttal nem küzdött már az elején faultproblémákkal, így többet tudott segíteni a Sopronnak, gyakran meg lehetett őt találni a labdával, és jó befejezésekkel rukkolt ki.

Szekszárdi szempontból problémát okozott, hogy riválisa sokkal jobban óvta a saját palánkját, mint legutóbb, sikerült rendeznie a sorait, valamint nemcsak Határ, poszttársa, Tina Krajisnik is szépen dolgozott a szigorított területen belül.

A félidei 40–24-hez nincs mit hozzáfűzni, kontrollálta a mérkőzést az alapszakasz győztese, amelynek szimpatizánsai a harmadik negyed második percében már azt skandálhatták,„húsz, húsz, húsz”,ugyanis 44–24-re vezettek kedvenceik. A tízperc végén harminc volt a különbség January ziccere után, úgyhogy az idény ötödik Sopron–Szekszárd mérkőzéséből a negyediket nyerte meg legalább 21 ponttal a leghűségesebb város együttese. A végén mindhárom Varga egyszerre volt a pályán a Sopron Basketnél, és a KSC is tartalékolhatta kulcsemberei erejét – 35 lett közte.

A negyedik mérkőzést kedden 16.30-tól rendezik Szekszárdon, hogy lesz-e bajnokavatás, a legutóbbi hasonló párosítású összecsapáson látottak miatt nem könnyű megtippelni.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
SOPRON BASKET–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 81–46 (17–10, 23–14, 23–7, 18–15)
Sopron, 400
néző. V: Cziffra, Praksch, Csabai-Kaskötő
SOPRON: January 6, G. Williams 8/3, Walker 9/3, Brooks 9, HATÁR 19. Csere: KRAJISNIK 15, Fegyverneky 2, Varga A. 3/3, CZUKOR 10/9, Varga S., Varga K. Edző: Gáspár Dávid
SZEKSZÁRD: Studer Á. 5/3, Theodoreán 4, Friskovec 6, MCCALL 9, Goree 6. Csere: Bálint 3/3, Krnjics, Gereben 2, Zele 5/3, Skorics, Szabó F. 6/6, Miklós. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–4. 8. p.: 11–10. 12. p.: 19–12. 15. p.: 26–16. 18. p.: 34–20. 22. p.: 44–24. 25. p.: 52–29. 28. p.: 59–31. 32. p.: 65–33. 35. p.: 67–44. 38. p.: 76–46
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Sopron javára
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagyon jó volt ismét nézők előtt játszani! Ez az a faktor, hangulat, amely egész évben hiányzott. Minden sportágban hiányolták eddig a szurkolókat, bízunk benne, hogy sokkal többet látjuk őket a jövőben, biztatásukkal ezúttal is adtak egy löketet nekünk. Sokkal jobban, energikusabban léptünk fel. Nem örömködünk, koncentráltan megyünk tovább! Óriási versenyszellemben fogunk kimenni a pályára a továbbiakban is, ezen nem szabad változtatni, ezt a szerdai meccs után a játékosok is megértették. Nem tudom, lesz-e lehetőség arra, hogy soproni szurkolók is ott legyenek velünk Szekszárdon, de ha megoldható, annak nagyon örülnénk, sokat jelentene a jelenlétük.
Djokics Zseljko: – A Sopron ezúttal sokkal jobb volt nálunk. Nem úgy mentünk neki a meccsnek, ahogy kellett volna. Sokkal határozottabb döntésekre van szükség, a nagyon jól védekező Sopron ellen nincs idő gondolkodni. A dobószázalékunk nem csak ezért volt gyenge, több tiszta helyzetet is elhibáztunk. Azonban ez is egy meccs volt csak, a különbség nem számít, készülünk a következőre. Nagyon fontos lesz a regeneráció, vannak kisebb-nagyobb sérülések, Maja Skoricsot sem tudom még annyit használni, mint szeretném. A Sopronnak a szurkolók is adtak egy adrenalinlöketet, amelyet remélem, hogy kedden, Szekszárdon mi is megkapunk a szurkolóinktól. Az utolsó hazai mérkőzés lesz az idényben, jó lenne előttük lejátszani.

AZ NS SZAKÉRTŐJÉNEK ÉRTÉKELÉSE

Balogh Judit, korábbi háromszoros Eb-bronzérmes játékos: – Nem éreztem olyan nagyon jónak a Sopront, az első félidőben egyik csapat sem remekelt, de a Szekszárd ezúttal annyira rosszul játszott, hogy közepes teljesítmény is elég volt a hazaiaktól. A fordulás után, ahogy nőtt a különbség, nőtt az önbizalom is, és már könnyedebben játszott a Sopron, amely az első félidőben inkább a rivális hibáiból élt. A vendégeknél nyomuk sem volt a második meccsen látottaknak, ugyanazt láthattuk, mint az első alkalommal, sok egyéni erőlködés, kevés csapatjáték, passz és labda nélküli mozgás jellemezte a szekszárdiakat, ráadásul rengeteg ajtó-ablak ziccer kimaradt. A Sopron azt csinálta, amiben az egyik legjobb Európában, együtt volt a csapat, remek egyéni teljesítményeket láthattunk, jó összjátékot, sok gólpasszt és nagyon zárt védekezést. A látogató nem tudott eljutni a gyűrűig, nem tudott felnőni a feladathoz, a házigazda meg hozta, amit hoznia kellett. Meglepett, hogy az utolsó negyedet, a cserék csatáját is a Sopron nyerte meg, hiszen nála zömmel fiatalok, a Szekszárdnál volt vagy jelenlegi válogatottak szerepeltek. Jól látszott, hogy fáradnak a csapatok, nem azért maradtak ki a ziccerek, mert ügyetlenek a játékosok, hanem a koncentráció hiánya miatt. Szekszárd környékén a következő napokban nagy mértékben megnő majd az oltási hajlandóság és a vakcinaigény, gyanítom, hogy az országban a legmagasabb lesz. Kedden olyan atmoszférára számítok a csarnokban, amire nagyon régóta várnak a csapatok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik