Női kosár NB I: „Miért kell lesz...ni azokat, akik nem jutnak a legjobb 8 közé?”

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.03.06. 22:00
null
Balogh Judit (Fotó: beac.hu)
Balogh Judit, a női kosárlabda NB I-ben szereplő ELTE BEAC Újbuda vezetőedzője a napokban nyilvános Facebook-posztban fakadt ki amiatt, hogy az alapszakasz utolsó négy helyén végző csapat számára egyelőre nincs versenykiírás az élvonalban maradásról döntő folytatásra. Az alábbiakban a korábbi kiváló kosárlabdázó sorait idézzük:

 

Magyar női kosárlabda bajnokság 2020/21

Március 4-én este, 6 nappal az alapszakasz vége előtt a bajnokságban álló utolsó 4 csapat számára NINCS versenykiírás a folytatásra, a versenynaptárban nem szerepelnek, mintha nem is léteznének. Annyit közöltek, hogy a 15-ével kezdődő héten lesz az első meccs. De hogy melyik nap és utána hogyan folytatódik, hogy ki kivel játszik, arról semmi infó (az első 8 csapaté jan. 21-én véglegesült konkrét mérkőzésnapokkal és párosítással).

Ez évek óta így megy, hiába a tiltakozás, a napi nyaggatás, senki nem érzi szükségét, hogy ezeket csapatokat ugyanolyan megbecsülésben részesítse, mint a náluk jobban szereplőket. Pedig nem babra megy a játék, a ligában maradás a tét. Minden első osztályú csapat ugyanannyi nevezési díjat fizet, ugyanannyi pénzt költ a játékvezetésre, ellenőrökre, pályahitelesítésre, stb. A kötelezettségek ugyanazok, de a jogok nem. Miért nem érdemli meg a bajnokság utolsó 4 csapata, hogy a legjobbját nyújtsa a bajnokság végjátékában? Miért nem érdemlik meg az edzői teamek, hogy tisztességesen fel tudják készíteni csapataikat? Miért nem érdemlik meg a sportvezetők, hogy időben meg tudják szervezni a mérkőzéseket, hogy ne agybajjal küzdve, pánikban próbálják az utolsó pillanatban lefoglalni a pályákat a hazai meccsekre?

Aki nem veszi a fáradságot, hogy elkészítse a play-out menetrendjét a versenynaptárban, rendelkezik annyi edzéselméleti tudással, hogy megértse, mi a különbség aközött, hogy egy csapat heti 1 vagy 2 meccset játszik? Aközött, hogy mikor játszik erősebb vagy gyengébb ellenféllel? Mikor játszik otthon vagy hosszú utazás után? Tudja, mit jelent a formaidőzítés? Miért kell lesz...ni azokat, akik nem jutnak a legjobb 8 közé? Van még egy olyan sportág Magyarországon, ahol ez előfordulhat?”

Természetesen az üggyel kapcsolatban kerestük Bodnár Pétert, a hazai szövetség főtitkárát, a reakcióját ide kattintva olvashatják!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik