Női kosár NB I: formai okból elutasították a DVTK óvását

Vágólapra másolva!
2015.04.08. 07:31
null
A piros mezes DVTK képviselői hiába óvtak (Fotó: Korponai Tamás)
Formai okból elutasította a DVTK női kosárlabdacsapatának óvását a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége – a miskolciak a szabály által előírt időn belül nem jelezték, hogy nem a jogosult játékos dobta a büntetőket a Sopron elleni bajnoki döntő első mérkőzésén, így az MKOSZ nem is tudja vizsgálni az esetet.

Mindössze 40 másodperc volt hátra az Uniqa-Euroleasing Sopron–Aluinvent DVTK női kosárlabda bajnoki döntő első mérkőzéséből, amikor Krivacsevics Tijana és Naignouma Coulibaly összeakaszkodott a palánk alatt. Krivacsevics szabálytalankodott – ötödik személyi hibájával ki is pontozódott –, Coulibaly pedig a soproni center arcába könyökölt, így második sportszerűtlen hibával kiállították.

Coulibaly helyére Szabó Petra érkezett a pályára, aki a miskolciak mali centere ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt két büntetőből egyet értékesített (75–70); Krivacsevics helyett Alekszandra Crvendakics lépett parkettre, de alighogy a büntetővonalhoz állt, hogy elvégezze a sportszerűtlen hiba miatt járó dobásokat, a játékvezetők elhívták onnan, s a zsűriasztallal folytatott rövid diskurzus után a soproniak csapatkapitányát, Zsovár Orsolyát rendelték a vonalhoz. Zsovár egy büntetőt bedobott (76–70).

A női bajnoki döntő első felvonását szűk fél perccel és számtalan eseménnyel később 77–74-re megnyerte az Uniqa-Euroleasing Sopron, s a három nyert meccsig tartó párharcban előnybe került az Aluinvent DVTK Miskolccal szemben – ám a lefújás után a miskolciak a fent leírt jelenetre hivatkozva óvást jelentettek be, mert Crvendakics helyett Zsovár dobta a büntetőt, vagyis a játékvezetők hibáztak, és a műhiba óvást ér – a jogos óvás pedig újrajátszást...

„A DVTK óvását formai okból el kellett utasítanunk – mondta a Nemzeti Sportnak dr. Gencsev Plámen, az MKOSZ versenybizottságának elnöke. – A szabály által előírt időn belül ugyanis nem jelezte a DVTK, hogy nem a jogosult játékos dobja a büntetőket, ezért a helyesbíthető tévedés szabályát a játékvezetők nem tudták alkalmazni. Így az időn túli óvással nem tudunk mit kezdeni, nem tudjuk vizsgálni. A szövetség működési rendje szerint óvás esetén a játékvezetői bizottságnak meg kell néznie a mérkőzés videofelvételét, és szükség esetén szankcionálnia az esetleges vétségeket.”

A helyesbíthető tévedésnek tehát időkorlátja van – ez esetben a miskolciaknak azonnal szólniuk kellett volna a játékvezetőknek (Kapitány Gellért, Jakab László és Tőzsér Dénes vezették a meccset), az ellenőrnek, amint észrevették a bírói hibát, vagy a labda játékba hozása után a következő holtidő végéig. Ha akkor tiltakoznak, és mégsem kapnak igazat, utólag joggal óvtak volna. Így nem.

„Vagyis maximum öt másodpercünk lett volna, hogy reagáljunk a történtekre bármit is? – kérdezett vissza Szabó István, az Aluinvent DVTK Miskolc technikai vezetője. – Ezzel együtt főként azért óvtunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy akik mérkőzést vezetnek, a zsűriasztalnál ülnek, hasonló felelősséggel és odafigyeléssel tegyék a dolgukat, mint amit elvárnak a játékosoktól és az edzőktől. Na meg azért is, mert szerintünk a magyar női kosárlabda-bajnokság döntőjének olyan súlyú sporteseménynek kell lennie, hogy a deklaráltan legjobb játékvezetők vezessék. Az első mérkőzés játékvezető-küldése alapján ez az MKOSZ játékvezetői bizottsága számára nem volt fontos szempont.”

„A vitatott esetben véleményünk szerint is a DVTK-nak van igaza, mi is úgy gondoltuk, hogy Alekszandra Crvendakicsnak kell a büntetőket dobnia, vezetőedzőnk is ezzel az instrukcióval küldte pályára a kipontozódott Krivacsevics Tijana helyére. Csak halkan jegyzem meg, hogy ugyanezt a hibát a harmadik negyedben is elkövették a játékvezetők, akkor Rachel Allison volt a sértett fél, a büntetőket mégis a miskolciak csapatkapitányával, Czank Tímeával dobatták. Azt is furcsálltuk, hogy ha egy játékost kizárnak a játékból, az hogyan foglalhat helyet a mérkőzés hátralévő részében csapata kispadján, ahogy azt Naignouma Coulibaly tette” – kommentált Török Zoltán, az Uniqa-Euroleasing Sopron ügyvezető igazgatója.

Csütörtökön tehát második meccs Miskolcon – de már Coulibaly nélkül, akit két sportszerűtlen hibája miatt egy mérkőzésről automatikusan eltiltottak.

A DÖNTŐ MENETRENDJE
UNIQA-EUROLEASING SOPRON (1.)–ALUINVENT DVTK MISKOLC (3.), AZ ÁLLÁS: 10
Április 6., 19.00 Uniqa-Euroleasing Sopron–Aluinvent DVTK Miskolc 77–74
Április 9., 18.00 Aluinvent DVTK Miskolc–Uniqa-Euroleasing Sopron
Április 12., 18.30 Uniqa-Euroleasing Sopron–Aluinvent DVTK Miskolc
Április 15., 18.00 Aluinvent DVTK Miskolc–Uniqa-Euroleasing Sopron
ha szükséges
Április 18., 18.00 Uniqa-Euroleasing Sopron–Aluinvent DVTK Miskolc
ha szükséges

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik