Női kosár NB I: fantasztikus hajrával életben maradt a Győr

Vágólapra másolva!
2019.04.20. 19:03
null
Reshanda Gray volt a zöld mezes győriek vezéregyénisége (Fotó: Koncz György)
A Győr tetemes hátrányt ledolgozva, hosszabbítást követően 87–82-re nyert vendége, a DVTK ellen a női kosárlabda NB I elődöntőjének szombati mérkőzésén, így ebben a párharcban a keddi harmadik meccs dönt a fináléba kerülésről.

 

Jól kezdtek a hazaiak, az első negyed az övék volt, azonban a másodikban feltámadt a DVTK, kivágott egy 14–0-s rohamot, és nemcsak átvette a vezetést (27–33), hanem a nagyszünet után tovább növelte az előnyét, elhúzott 17 ponttal (38–55).

A hazaiak faragtak a hátrányból, de az utolsó negyed elején, Maja Skorics duplája után újra 14-gyel „mentek” a vendégek. Kevesen fogadtak volna arra, hogy innen visszakapaszkodik a győri együttes – és mégis visszakapaszkodott! Gyors egymásutánban Raksányi Krisztina, Artemisz Szpanu és Reshanda Gray is dobott egy-egy triplát (62–63), majd 1:24 perccel vége előtt, Szpanu közeli találata után egálban voltak a csapatok (68–68).

A diósgyőri időkérés eredményesnek bizonyult, Szabó Fanni újra megszerezte a vezetést, csakhogy a harminc pont felé közelítő (végül 34-gyel záró) Gray erre is, majd Shatori Walker kosarára is válaszolt – 72–72-nél jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban Czank Tímea két duplát is elsüllyesztett közelről, és a lendületben lévő győriek innen már nem engedték fordítani szívósan küzdő vendégüket, 87–82-re megnyerték a mérkőzést. A harmadik csata kedden lesz Miskolcon.

A másik ágon a címvédő Sopron Basket 1–0-ra vezet a ZTE NKK ellen, a második meccset vasárnap rendezik meg Zalaegerszegen.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
CMB CARGO-UNI GYŐR–ALUINVENT DVTK 87–82 (23–15, 13–27, 13–19, 23–11, 15–10) – hosszabbítás után
Győr, 500
néző. V: Kapitány, Tőzsér, Tóth C.
GYŐR: Mandics 3, RAKSÁNYI 18/6, Török Á. 10/6, SZPANU 11/3, GRAY 34/3. Csere: Nagy D. 3/3, Krnjics 4, Czank 4. Edző: Milos Pavlovics
DIÓSGYŐR: MEDGYESSY 19/3, Walker-Kimbrough 17/3, Skorics 9, Putnina, MOKANGO 16. Csere: Zele 8/6, SZABÓ F. 12/3, Szücs R., Kiss A. 1, Kányási. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–5. 6. p.: 12–5. 8. p.: 19–10. 16. p.: 27–31. 19. p.: 32–39. 26. p.: 38–52. 29. p.: 47–58. 33. p.: 56–63. 39. p.: 68–68. 43. p.: 81–76
Kipontozódott: Zele (45. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Milos Pavlovics:
– Nagy győzelmet arattunk! Sokat számított Raksányi Krisztina játéka, aki nem teljesen egészségesen vállalta a mérkőzést. Egyébként csapatmunka a siker, Miskolcon pedig, a harmadik találkozón hasonlóra volna szükség, mint ami Szekszárdon is történt.
Cziczás László: – Tizenhét pontos előnyünknél sem éreztem, hogy megvan a meccs, mert a Győr nagyon erős, ráadásul otthon is játszott. Kicsit csalódott vagyok, mert a szerencsésebb csapat győzött, noha lezárhattuk volna a párharcot. Igaz, ezt még kedden is megtehetjük.

RÁJÁTSZÁS A 9–12. HELYÉRT
MTK BUDAPEST–ELTE-BEAC ÚJBUDA 63–67 (17–15, 13–7, 12–28, 21–17)
Városmajor, 100
néző. V: Fodor A., Rácz Zs., Nyilas
MTK: Czirják 5/3, Szabó B. 2, SÜLE 12/3, Szabó Flóra 16, HEGEDŰS J. 12. Csere: Wéber 5, Koch 3/3, Bernáth 8/6, Pusztai S. Edző: Nagy Dorottya
BEAC: Szabó D. 5/3, DÚL P. 11/6, Laklóth 7/3, BECKLEY 22/6, KOSTOWICZ 14. Csere: Galántai 3/3, Suppán 2, Kovács V., Papp K. 1, Angyal N., J. Mandics 2, Tóth D. Edző: Balogh Judit
Az eredmény alakulása: 4. perc: 6–8. 8. p.: 12–13. 13. p.: 22–20. 17. p.: 26–22. 23. p.: 33–26. 27. p.: 39–39. 32. p.: 44–54. 37. p.: 57–63
MESTERMÉRLEG
Nagy Dorottya:
– Ez volt az első BEAC elleni meccs, amelyen jól játszottunk, kivéve a harmadik negyedet. Három játékrészt megnyertünk, a harmadikban azonban 16 pontot ránk vertek. Ott elfáradtunk egy kicsit, és a támadójátékunk nagyon lelassult. A végén már olyan dobásaink voltak, amelyeket nem lehetett pontra váltani.
Balogh Judit: – Sohasem látott sorozatban vagyunk, nem is szeretnénk megállni. A félidőben kicsit felgyújtottam a házat, mert égő házban jobban játszunk. Minden ilyen égő házra jól reagál a csapat, lehet, hogy tűzoltók lesznek a játékosaink majd később.

VASAS AKADÉMIA–PINKK-PÉCSI 424 79–53 (23–13, 18–10, 17–19, 21–11)
Pasaréti út, 30
néző. V: Pozsonyi, Csabai-Kaskötő, Balogh Gy.
VASAS: Böröndy V. 7/3, DOMBAI 16/9, TÓTH O. 10/3, HELJIC 10, KARAKASEVICS 10. Csere: Vukov 1, VARGA A. 13/3, Szmailbegovics 6, Budácsik 4, Boros B. 2, Madár K. Edző: Földi Attila
PINKK: CSUKICS 12/3, Sánta 6, Szűcs L. 8/6, JÁHNI 8, Markovic 10/3. Csere: Zsilinszki 4, Vári, Raus 3/3, Molitor 2. Edző: Laczka Miklós
Az eredmény alakulása: 4. perc: 11–5. 8. p.: 22–9. 13. p.: 29–15. 17. p.: 34–16. 23. p.: 43–28. 27. p.: 49–37. 33. p.: 64–46. 38. p.: 75–49
Kipontozódott: Zsilinszki (36. p.), Vári (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi Attila:
– Örülünk, hogy az idei utolsó hazai mérkőzésünket is megnyertük, megpróbáljuk a következő összecsapást is hozni. Köszönjük azoknak, akik rendszeresen kijártak a meccseinkre.
Laczka Miklós: – Az első félidőben gyengén teljesítettünk, mentálisan sem voltunk rendben. A harmadik negyedben feljavultunk, utána azonban volt egy megtorpanásunk; a miértre akkor tudok választ adni, ha visszanéztem a találkozót.

A 9–12. HELYÉRT – ÁLLÁS
1. Vasas Akadémia 27 10 17 1860–1992 0.685
2. ELTE BEAC Újbuda 27 10 17 1804–2122 0.685
3. PINKK-Pécsi 424 27 4 23 1631–2089 0.574
4. MTK Budapest 27 3 24 1535–2137 0.556

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik