Női kosár NB I: családias, szerethető közeg a BKG-nál

Vágólapra másolva!
2021.06.23. 08:25
null
A koronavírus miatt egy évet csúszott a feljutás, de nem maradt el
A női élvonalba feljutó BKG-PRIMA játékosa, Suppán Anna úgy véli, jó eredményeiket annak köszönhetik, hogy keretek közé voltak szorítva, érvényesült náluk egy megszabott rendszer.

Története első élvonalbeli idényére készül a BKG-PRIMA Szigetszentmiklós a női NB I-ben (ahonnan a ZTE NKK búcsúzott), miután egy vereséggel abszolválta a másodvonal Piros-csoportját. A Pest megyei csapat már ki is hirdette a következő évadban játszó keretét, amelyben három légiós kap helyet, egyikük, az amerikai Camesha Davis a legponterősebb játékosa volt a bajnoknak. Angyal Barbara és Vári Zita személyében korosztályos magyar válogatottakat is igazoltak a Csepel-szigetiek, akik hat korábbi magyar alapemberükre is számíthatnak a továbbiakban.

„Kissé nehezen emésztettük meg, hogy a 2019–2020-as évad, amelyben veretlenek voltunk, a háromnegyedénél lezárult– emlékezett vissza Suppán Anna, a BKG 26 éves bedobója.– A hosszabb kényszerszünet után nehezebb volt belevágni a nemrég befejezett idénybe, de a motivációnk nem hagyott alább, az első pillanattól kezdve úgy álltunk hozzá, hogy megnyerjük a bajnokságot és feljutunk. Kiemelkedtünk a mezőnyből, mégis minden másodpercben koncentrálnunk kellett. Volt szoros meccsünk, hosszabbításos győzelmünk is, ami igazolta, mindig százszázalékosan kell fókuszálnunk, nem elég kiraknunk a cipőnket a pályára.”

Suppán úgy érzi, csapatként nagyon együtt voltak, nem egy vagy két játékos teljesítményére épített a Szigetszentmiklós, minden mérkőzésen más tolta a szekeret, illetve tudott egy kevéssel többet beletenni a közösbe. Ő maga nagyon jól érzi magát a BKG-nél, kis családként aposztrofálja a közösséget, amelyben ráadásul egy bizonyos rendszer is érvényesül.

„Nem tehettük meg, hogy csak úgy játsszunk, keretek közé voltunk szorítva, de éppen ez vitt minket előre, és hozta meg az eredményeket– szögezte le Suppán Anna.– Gedei Tibor edzővel is kiemelkedően jól ment a közös munka. A tavalyi év után különösen szerettem volna, ha ismét megmutathatom magam az NB I-ben, amelynek szívesen nekirugaszkodom még egyszer, mert szerethető a közeg, ami itt, a BKG-nél körülvesz.”

A fő kérdés természetesen, sikerülhet-e a bennmaradás a Gedei-csapatnak. Erről a korábban a BEAC-ban játszó kosárlabdázó azt mondta, amíg nem végleges az összes rivális kerete, nehéz válaszolni a felvetésre. Suppán Anna szerint nagy előnyük, hogy az együttes magja megmaradt, az új játékosok egyaránt fiatalok és tehetségesek, biztos benne, hogy gyorsan beépülnek. Ráadásul az ifjonti lendületben mindig benne van a meglepetésgyőzelmek lehetősége, tehát akár merészebb álmokat is szőhetnek az újonc háza táján.

BKG-PRIMA SZIGETSZENTMIKLÓS 2021–2022
Aldazabal Solanch, Angyal Barbara, Bodnár Fanni, Sierra Campisano (amerikai), Camesha Davis (amerikai), Kenyeres Anett, Kovács Vanessza, Kovács Virág, Levente Zsófia, Molnár Flóra, Raus Vivien, Suppán Anna, Varga Anna, Vári Zita, Szofija Zsivaljevics (montenegrói)
Edző:Gedei Tibor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik