Női kosár NB I: tomboló DVTK-ultrák előtt lett bajnok a Sopron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.15. 19:48
null
A diósgyőri szurkolók látványos koreográfiával fogadták csapatukat, majd a vereség ellenére nagy ünneplésben részesítették az ezüstérmes együttest (Fotók: Mirkó István)
A női kosárlabda NB I döntőjének negyedik meccsén a DVTK hazai pályán 62–60-ra kikapott a Soprontól, így pedig az alapszakaszgyőztes 3–1-es összesítéssel a finálét is megnyerte.

A női kosárlabda-bajnokság döntőjének negyedik meccsén Diósgyőrben az első bajnoki címére hajtó DVTK ultrái remek hangulatot varázsoltak a miskolci csarnokba, látványos koreográfiával fogadták a csapatokat, s a meccs elején a hazaiak Szécsi Orsolya és Abby Bishop egy-egy duplájával, vagyis 4–0-s kezdéssel fokozták a hangulatot.

Az egyik együttes harmadik sikeréig tartó párharcban 2–1-re vezető Sopron azonban gyorsan fordított, és 10–4-es vendégvezetésnél már a miskolciakat irányító Maikel Lópeznek kellett időt kérnie. Ezután egy kisebb kosárszünet, majd egy újabb Szécsi-dupla következett, az ő vezérletével az első negyed hajrájára egyenlített is a Diósgyőr. Sőt, a Bishop helyére beálló mali Naignouma Coulibaly büntetőivel 16–14-re fordítottak a hazaiak (a centernek ezt megelőzően volt két mezőnykosara is).

„NEM TUDOK OKOSSÁGOT MONDANI, BOLDOGOK VAGYUNK”
„Ilyen izgalmak után nem tudok okosságokat mondani, boldogok vagyunk. Mind a két csapat fáradt volt. Szerencsére a harmadik negyedben az eddig is működő zóna hozott néhány olyan labdát, amikkel el tudtunk futni, és gyors indításokkal átvettük a vezetést. A vége idegbajos volt, de ez ilyen. Remélem, aki kiment a konyhába, az visszajött" – nyilatkozta az MTVA-nak a meccs után a bajnok Sopron edzője, Sterbenz László.

A második etap elején a diósgyőri Dubei Debóra szerezte meg a meccs első tripláját, amire Simon Zsófia válaszolt ugyancsak hárompontossal. A soproniak, akárcsak az első negyedben, ismét fordítani tudtak, Aleksandra Crvendakic középtávolija, majd Iva Ciglar triplája révén, de 24–22-nél már megint a Diósgyőrnél volt az előny. Az újabb fordulatos negyed végét megnyomta a DVTK és többek között Bishop triplájának, később két büntetőjének is köszönhetően 31–24-es hazai vezetésnél vonulhattak nagyszünetre a csapatok. Ekkor a DVTK-nál a hétpontos Bishop, míg a vendégeknél a 11 pontos Simon volt a legeredményesebb.

A második félidő a nyolcadik kísérletéből a második dupláját szerző Bria Hartley kosarával indult, ám Ciglar közelijével előbb három pontra zárkózott fel a Sopron, aztán fordítani is tudtak a vendégek, köszönhetően egy 8–0-s sorozatnak.

Így ünnepeltek a soproniak
Így ünnepeltek a soproniak

Az első mérkőzésen 33 pontot szerző, azóta azonban jelentősen visszaeső Rachel Allison ezúttal csak a harmadik negyed elején talált be először a gyűrűbe, lezárva ezzel a látogatók említett szériáját. A soproniak amerikai légiósa ezután gyorsan további öt pontot tett be a közösbe, de Simon egy újabb triplával (kettőből kettő volt ekkor a távoli mérlege), míg Ciglar és Crvendakic két-két közelivel jelentkezett. A Sopron 49–45-ös vezetéssel fordult az utolsó játékrészre.

Több fordulat pedig már nem volt a meccsben. Hiába zúgott a lelátóról folyamatosan a „hajrá, Miskolc, hajrá Diósgyőr!" és hiába szedte Coulibaly számolatlanul a lepattanókat, a sok eladott hazai labda megbosszulta magát. A Sopron még azt is elbírta, hogy Krivacsevics Tijana kipontozódott. A DVTK ugyan szorossá tudta tenni a meccset, de Ciglar látványos triplája bő egy perccel a vége előtt döntőnek bizonyult. Még úgy is, hogy a Diósgyőr elsősorban Coulibaly pontjainak köszönhetően 61–60-ra is feljött, és az utolsó másodpercekben a fordításért támadhatott. Ám Bishop rontott, csapata pedig 62–60-ra kikapott. A meccs két legeredményesebb játékosa Ciglar és Coulibaly volt egyaránt 19 ponttal.

Győzelme révén a Sopron 3–1-es összesítéssel a döntőt is megnyerte. Ezzel kilencedik alkalommal lett magyar bajnok.

ÍGY ÜNNEPELTÉK A DIÓSGYŐRI ULTRÁK KEDVENCEIKET

A bajnoknak járó szöglet
A bajnoknak járó szöglet

NŐI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS

ALUINVENT DVTK MISKOLC–UNIQA-EUROLEASING SOPRON 60–62(16–14, 15–10, 14–25, 15–13)
Miskolc,
2200 néző. Vezette: Papp P., Frányó, Söjtöry
DVTK:
Czank 2, Rasheed, Allison 8, BISHOP 10/6, Szécsi 6. Csere: Dubei 5/3, COULIBALY 19, Szabó P., Bálint R. 5/3, Horváth B. 5/3, Ciappina.
SOPRON:
CIGLAR 19/6, HARTLEY 10 , SIMON ZS. 16/6, Krivacsevics, Krnjics 5. Csere: CRVENDAKICS 10, Gaucher-Smith, Sztankovics, Zsovár 2.
Az eredmény alakulása.
2. perc: 4–0. 5. p.: 4–10. 9. p.: 12–12. 12. p.: 19–14. 14. p.: 19–22. 16. p.: 24–22. 20.p.: 31–24. 25. p.: 34–37. 30. p.: 45–49. 34. p.: 47–55. 38. p.: 53–55. 40. p.: 60–61. Kipontozódott: Krivacsevics (38. p.), Allison (40. p.)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Sopron javára


REAKCIÓ

Maikel Lopez, a DVTK edzője: – Mindenképpen azzal kell kezdenem, hogy gratulálok a soproniaknak, nagyon jól felkészült csapatuk van. Minket pedig az dicsér, hogy óriási küzdelemre tudtuk késztetni őket. Küzdöttünk az ötödik meccsért, de nem jártunk sikerrel, pedig az utolsó percig, az utolsó erőnkig harcoltunk. Mégsem mondanám, hogy elbuktunk. Az egész bajnokság során meccsről meccsre, hétről hétre kihoztuk magunkból a maximumot. Büszkék lehetünk magunkra, az ezüstérmünkre. És én büszke is vagyok a lányokra, a stábomra, a klubvezetőkre, akiknek sokat köszönhetek. Ne feledjük el a szurkolóinkat sem, akik ezúttal is fantasztikus hangulatot teremtettek.

Sterbenz László, a Sopron edzője: – Aki ilyen izgalmas, fordulatos meccs lefújása után bölcsességet tud mondani, az készült, én pedig nem készültem. Hogy mi döntött? A harmadik negyed elején újfent bejött a csodazónánk, a megszerzett labdákból indulni tudtunk, s az így szerzett előnyt a védekezésváltásokkal és büntetődobásokkal később megtartottuk. A végén nagyon kapaszkodtak a miskolciak, de kitartott az előny. A tűztorony és a kékfrankos mellett immár ez a klub, ez a csapat is Sopron védjegye.

DÖNTŐ
(A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart a fináléban.)
UNIQA-EUROLEASING SOPRON (1.)–ALUINVENT DVTK MISKOLC (3.), A VÉGEREDMÉNY: 3–1
UNIQA-Euroleasing Sopron–Aluinvent DVTK Miskolc 77–74
Aluinvent DVTK Miskolc–UNIQA-Euroleasing Sopron
90–86
UNIQA-Euroleasing Sopron–Aluinvent DVTK Miskolc75–67
Aluinvent DVTK Miskolc–UNIQA-Euroleasing Sopron
60–62
A 3. HELYÉRT
PEAC-PÉCS (2.)–CMB CARGO UNI GYŐR (4.), A VÉGEREDMÉNY: 1–2
PEAC-Pécs–CMB CARGO UNI Győr61–74
CMB CARGO UNI Győr–PEAC-Pécs62–68
PEAC-Pécs–CMB CARGO UNI Győr76–79
AZ 5. HELYÉRT
PINKK-PÉCSI 424 (5.)–ZTE NKK (6.), A VÉGEREDMÉNY: 20
PINKK-Pécsi 424–ZTE NKK
88–67
ZTE NKK–PINKK-Pécsi 42469–75
A 7. HELYÉRT
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD (7.)–CEGLÉDI EKK (8.), A VÉGEREDMÉNY: 12
Atomerőmű KSC Szekszárd–Ceglédi EKK70–65
Ceglédi EKK–Atomerőmű KSC Szekszárd 72–69
Atomerőmű KSC Szekszárd–Ceglédi EKK
82–86

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. UNIQA-EUROLEASING SOPRON
2. ALUINVENT DVTK MISKOLC
3. CMB CARGO UNI GYŐR
4. PEAC-PÉCS
5. PINKK-PÉCSI 424
6. ZTE NKK
7. CEGLÉDI EKK
8. ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD
9. MKB-EUROLEASING VASAS
10. MTK-BUDAPEST

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik