Női kosár NB I: a Szekszárd, a PEAC és a Győr is hozta a kötelezőt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.07. 18:52
null
Nagyon simán nyert Szigetszentmiklóson az Atomerőmű KSC Szekszárd (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)
Már a nagyszünetben 26 ponttal vezetett, s végül simán nyert 92–65-re a BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós vendégeként a női kosárlabda NB I 15. fordulójának szombati játéknapján az Atomerőmű KSC Szekszárd. Ha a vártnál nehezebben is, de hozta a kötelező győzelmet a Vasas Akadémiát Angyalföldön felülmúló Serco UNI Győr, míg a PEAC-Pécs száz pont fölé jutva diadalmaskodott Cegléden.

Alaposan bekezdett Szigetszentmiklóson a tavalyi döntős tolnai csapat, amely már az első negyedben tetemes előnyt alakított ki, melyet a második játékrészben tovább növelt és a nagyszünetben már 26 ponttal, 51–25-re vezetett.

A Ruth Hebard, Miklós Melinda és Cyesha Goree által vezérelt szekszárdiak a térfélcsere után sem vesztettek lendületükből és a harmadik negyedben további nyolc pontot tettek közé, így még az is belefért, hogy a Pest megyeiek az utolsó tíz percet 25–18-ra megnyerjék, a meccsen ugyanis a Szekszárd így is simán győzött 92–65-re.

A tabella második helyén álló Serco UNI Győr ha a vártnál nehezebben is, de hozta a kötelező győzelmet a Vasas Akadémia vendégeként. Az angyalföldiek az első két felvonásban igyekeztek tartani a lépést a Rába-partiakkkal, akik ugyan a nagyszünetben négy ponttal vezettek, ám a piros-kékeknek a harmadik negyedben sikerült egyenlíteniük. A kisalföldiek viszont a záró felvonásban ismét meg tudtak újulni és nyolcpontos előnyt építettek, amiből hatot megtartva nyertek 80–74-re.

A PEAC-Pécs sem hagyott sok kérdést az utolsó előtti Cegléd otthonában. A vendégek az első negyedben kidolgozott nyolcpontos előnyüket a folytatásban fokozatosan növelték, s a mérkőzés végéig lendületben maradva 105 pontig meg sem álltak, végül 29 ponttal nyertek.

A tabella utolsó helyén álló PINKK Pécs a Ludovika Csata ellen sem tudta megszerezni első győzelmét, hiszen hazai pályán sima, 83–49-es vereséget szenvedett a fővárosiaktól.

KOSÁRLABDA
NŐI NB I
15. FORDULÓ
BKG-PRIMA NATURA SZIGETSZENTMIKLÓS–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 65– 92 (15–30, 10–21, 15–23, 25–18)
Szigetszentmiklós, 200 néző.  V:
Szilágyi, Kapusi, Gruber.
SZIGETSZENTMIKLÓS: 
Takács D., Szabó D., Katona Sz. 4, DEGBEON 16/3, K. JONES 9/3.
Csere:
Perez 9/3, VÁRI 15/12, Aldazabal 9/6, Duka 3/3, Gróf J.
Edző:
Gedei Tibor
SZEKSZÁRD:
STUDER Á. 9/3, MIKLÓS 18/12, VIVIANS 11/3, GOREE  21, HEBARD 22.
Csere:
Krnjics, Szűcs G., Wallace 9/3, Bálint 2.
Edző:
Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása.
4. perc: 4–13. 8. p.: 8–27.  13. p.: 19–37.  17. p.: 21–46.  23. p.: 29–57. 28. p.: 37–68. 32. p.: 46–78. 37. p.: 58–84.
Kipontozódott:
Szűcs G. (38. p.), Goree (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Gedei Tibor: –
Az első félidőben keménységben és szervezettségben példát mutatott nekünk a Szekszárd. Abból, amit gyakoroltunk (bár nem sok időnk volt, mivel a külföldi játékosok hét közben értek vissza), az első félidőben szinte semmit nem tudtunk megvalósítani. Leginkább azért nem, mert puhák voltunk, nem harcoltunk meg a pozícióért, nem ütöttük be a faultokat. A második félidőben agresszióban valamennyire fel tudtunk javulni, illetve elkezdtünk kommunikálni és elkezdtük a szetteket végigjátszani, amikből olyan dobóhelyzetek adódtak, amiket értékesíteni is tudtunk. Azért is bosszantó, mert a Szekszárd a második félidőben sokszor a legjobb ötösével volt fent, úgyhogy velük tudtunk pariban lenni. Az első félidőben is jobban meccsben lehettünk volna, ha nem ijedünk meg a nyomástól, ilyen szintű keménységet edzésen nem tudunk gyakorolni. Az egyik célunkat elértük, úgy gondolom, hogy a második félidőben fejlődtünk a mérkőzésen belül, viszont nem lehet így meccset kezdeni, és hinni kell, hogy pariban tudunk lenni egy ilyen szintű csapat ellen is. A Szekszárdnak minden szinten és minden fronton sok sikert kívánok.
Djokics Zseljko: –
Örülök a győzelemnek és gratulálok a csapatomnak. Az első félidőben nagyon szépen védekeztünk, ez volt mára a fő feladatunk, huszonöt ponton tartottuk a BKG-t. A jó védekezésből jöttek a jó támadások, jól futottunk, szépen kosárlabdáztunk. A harmadik negyedben kezdtünk védekezésben tompulni. Kevesebbet kommunikáltunk, ott már nem volt meg az a fókusz, amit szerettünk volna negyven percen keresztül tartani. Ami aztán az utolsó negyedben teljesen felborult, kaptunk huszonöt pontot, annyit, mint az első félidőben összesen. ez egy kicsit rossz szájízzel tölt el, ennek nem örülök. Erre a mentségünk, hogy ötfős rotációval játszunk. Nagyon remélem, hogy a beteg és a sérült játékosok mihamarabb felépülnek. Nagyon nehéz ezt, amit mi játszunk, ilyen szinten tartani. Kedden indulunk Isztambulba és az Euroligában nagyon kemény a ritmus. Gratulálok a BKG-nak. Az utolsó negyedbeli teljesítményüknek főleg.

VASAS AKADÉMIA–SERCO UNI GYŐR 74–80 (15–16, 21–24, 22–22, 16–18)
Pasaréti út, 100 néző. V:
Jakab, Kovács N., Németh P.
VASAS:
Szmailbegovics 9/3, SZERENCSÉS 14/3, TÓTH O. 14, Budácsik 5, NUNN 15.
Csere:
Madár K. 4/3, Van Rijs L. 4, Madár E. 3, Salamon Zs. 6.
Edző:
Milos Pavlovics
GYŐR:
Ellenberg 20/3, DOMBAI 16/6, Bach 6, Török Á. 6/6, MOMPREMIER 7.
Csere:
P. WILLIAMS 10, Dubei 3/3, Ruff-Nagy D.4, Oroszová 7/6, Weninger 1.
Edző:
Cziczás László
Az eredmény alakulása.
5. perc: 5–10. 9. p.: 12–16. 12. p.: 19–21. 17. p.: 32–35. 24. p.: 44–47.  27. p.: 51–51. 29. p.: 53–61. 33. p.: 61–68. 38. p.: 72–74.
Kipontozódott:
Szmailbegovics (34. p.), Mompremier (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Milos Pavlovics: –
Nem teljes a keretünk, ami nemcsak a meccseken, hanem edzésen is kihívást jelent, hiszen alacsony létszámmal tudunk készülni a bajnoki találkozókra. A mai során posztot is váltott néhány játékosunk, ami nem egyszerű feladat. Ennek ellenére többnyire sikerült a megbeszéltek szerint játszanunk, további nehezítést kapunk azonban, hiszen alapembereink küzdöttek faultproblémákkal már viszonylag korán. Büszke vagyok a csapatra, hiszen nemegyszer jöttünk vissza a mérkőzésbe, negyven percen keresztül hajtottunk. A statisztikai mutatók alapján ráadásul több játékelemben is jobbak voltunk ellenfelünknél, ami arra késztet engem és a szakmai stábot, hogy még keményebben dolgozzunk a bajnokság második felében. Bízom benne, hogy sérültjeink hamar felépülnek, velük együtt pedig javunkra tudjuk majd fordítani ezeket a szoros találkozókat.
Cziczás László: –
Gratulálok a Vasasnak a mai meccshez, nagyon megnehezítette a dolgunk, amiért mindenképp dicséret illeti. Rendkívül nehéz pályán kellett hoznunk egy kötelező, ám annál fontosabb mérkőzést. A győzelmünknek lehet örülni, a mutatott játékkal azonban nem vagyok elégedett. Dolgozunk tovább azon, hogy olyan arcunkat tudjuk mutatni, mint az ősszel.

PINKK PÉCSI 424–LUDOVIKA CSATA 49–83 (17–29, 11–21, 11–12, 10–21)
Pécs, 150 néző. V: Nyilas, Földesi, Radnóti.
PINKK: ZSIVALJEVICS 19/6, Tenyér  2, Bojtár 5/3, Zsilinszki 2, Kovács K. 7.
Csere: Szücs L. 3/3, Árvai 7/3, Temes  2, Horváth Zs.  2.
Edző: Kovács Dénes
CSATA: Horváth B. 6/6, Gábor 2,CZANK 16/3, FUEHRING 26/9, Jáhni  6.
Csere: TOMAN R.10/6, Szabó F.  9/3, Barnai  5, Boros 3, Toman D.
Edző: Tursics Krisztián
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–8. 6. p.: 8–21. 13. p.: 19–29. 17. p.: 27–41. 23. p.: 28–52. 26. p.: 32–54.  33. p.: 41–65. 37. p.: 43–77
MESTERMÉRLEG
Kovács Dénes: –
Sem támadásban, sem védekezésben nem úgy kezdtünk, ahogy megbeszéltük. A második félidőben a védekezésünk feljavult, de ezt a támadás sínylette meg. Apróságokon kell javítani, hogy meglegyen az első győzelmünk.
Tursics Krisztián: – Zsinórban a negyedik mérkőzésünket nyertük meg, ezúttal magabiztos, jó játékkal. Nagy rotációt tudtam alkalmazni, és akik beszálltak, komoly teljesítményt tettek hozzá a sikerhez. A Győr ellen bravúrral készültünk.

VBW CEKK CEGLÉD–NKA UNIVERSITAS PEAC 76–105 (21–29, 25–29, 15–23, 15–24)
Albertirsa, 70 néző. V: Minár, Fodor, Varga-Záray.
CEGLÉD: Horváth B. 4, K. Williams 10, LAUFER 18/3, S. COOPER 18/6, Kobolák 3.
Csere: Viszmeg 14/12, Szabó P.  5/3, Szirony 3/3, Danóczi 1
Edző:
Lo Elhadji Malick
PEAC: KATANICS 19/3, Laczkó 5/3, Wentzel 7/3, Burdick 8, KISS V. 22.
Csere: Simon Zs. 5/3, CALHOUN 18/12, Szücs R. 4, Sánchez 5/3, Rátkai 2, Pap R. 5, Olawuyi 5/3.
Edző: Jovan Gorec
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–4. 5. p.: 7–10. 7. p.: 9–18. 10. p.: 21–29. 13. p.: 25–37. 15. p.: 35–44. 17. p.: 37–50.  20. p.: 46–58. 23. p.: 50–61. 27. p.: 59–68. 30. p.: 61–81. 35. p.: 67–93
MESTERMÉRLEG
Lo Elhadji Malick:
– Mióta vezetőedzőként átvettem a csapatot, ez volt az első meccsünk, amikor egyben egy teljes hetet tudtunk készülni rá. Amire támadásban készültünk, nyolcvan százalékban végre tudtuk hajtani, védekezésben viszont szinte semmit. Sokat hibáztunk, elkéstünk, túl sok második esélyt adtunk az ellenfélnek, amely ezt kihasználta. Dolgozni kell tovább, a pozitív dolgokra építve, a hibákat minél előbb kijavítva.
Jovan Gorec: – Az első félidő védekezésével nem voltunk elégedettek, azonban a második már ezen a téren is jól sikerült. Próbáltunk azoknak is lehetőséget adni, akik jól edzenek, de a korábbi meccseken kevesebb lehetőséghez jutottak, és most megmutatták, hogy számíthatunk rájuk. A Cegléd a változások után három negyeden át egészen jól játszott, remélem, több győzelmet is szerez majd, mert megérdemli, mi pedig készülünk az Európa-kupa-mérkőzésünkre.

A NŐI KOSÁRLABDA NB I ÁLLÁSA
1. Sopron Basket 14 13 1 1148–731 27 0.964
2. SERCO UNI Győr 14 13 1 1219–929 27 0.964
3. DVTK-Hun-Therm 13 11 2 984–775 24 0.923
4. NKA Universitas PEAC-Pécs 15 12 3 1151–1028 27 0.900
5. Atomerőmű KSC Szekszárd 16 12 4 1313–1025 28 0.875
6. Ludovika Csata 15 7 8 1062–1030 22 0.733
7. E.ON ELTE BEAC Újbuda 14 6 8 991–1133 20 0.714
8. Vasas Akadémia 14 5 9 922–1002 19 0.679
9. BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 14 4 10 896–1088 18 0.643
10. TFSE-MTK 14 3 11 935–1045 17 0.607
11. VBW CEKK Cegléd 15 1 14 1000–1269 16 0.533
12. PINKK Pécsi 424 16 16 879–1445 16 0.500

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik