Női kosár: hiába a helyszínváltás, a Sopron így sem áll ki!

Vágólapra másolva!
2020.02.25. 10:24
null
Török Zoltán ügyvezető igazgató elmondta, Szlovéniába sem utaznak el (Fotó: Koncz György)
Sajtótájékoztatót tartott kedden délelőtt Török Zoltán, a Sopron női kosárlabdacsapatának ügyvezető igazgatója, és Dr. Farkas Ciprián a város polgármestere. Török Zoltán közölte, a csapat Szlovéniába sem utazik el, és nem áll ki a Famila Schio ellen.

Mint ismert, szerdán Olaszországban, a Schio otthonában lépett volna pályára a Sopron az Euroligában, azonban a térségben vészhelyzetet okozó koronavírus miatt nem vállalta az utazást a magyar csapat.

A FIBA hivatalos oldalán később az állt, hogy Szlovéniában, Ljubljanában rendezik meg a mérkőzést szerda este nyolc órától, ám Török Zoltán közölte, nem vállalja a mérkőzést a csapat.

Az ügyvezető igazgató elmondása szerint nem kockáztathatnak, hogy Észak-Olaszországból érkező emberekkel érintkeznek, ezért döntöttek így. A sportvezető hozzátette, a klub döntését a magyar szövetség, illetve a soproni városvezetés is támogatja. Török Zoltán továbbá elmondta, bizonyára lesznek következményei a döntésnek, s a legszélsőségesebb szankciókkal is számolnak.

„Nem tudjuk vállalni annak az ódiumát, hogy Veneto tartományban életvitelszerűen élő személyekkel érintkezzünk” – indokolt Török Zoltán.

„A történet ezzel még nem tud lezárulni, mert a mérkőzés lejátszására köteleztek bennünket. Bodnár Péter főtitkár úr – aki a kosárlabda szövetség nevében vállalta, hogy segít és moderál közöttünk és a FIBA között – már úton van Genfbe. Igyekszik megvédeni az érdekeinket, hiszen a döntésnek mindenképp következményei lesznek, és a következmények között lehetnek olyanok, amelyek sportolói karriereket, a csapatnak a szereplését hátrányosan befolyásolják” – folytatta az ügyvezető.

Dr. Farkas Ciprián úgy fogalmazott, a soproni emberek biztonsága az első és legfontosabb.

„Sopron megyei jogú városának városvezetése minden tekintetben a Sopron Basket csapata mögött áll, hiszen úgy gondoljuk, hogy a kockázatokat minimalizálni szükséges” – fogalmazott a polgármester.

A sajtótájékoztató itt tekinthető meg:


A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fenerbahce 13 11 2 938–760 24
2. Lyon 13 7 6 942–919 20
3. Schio 13 7 6 774–793 20
4. Montpellier 13 7 6 924–923 20
5. Kurszk 13 6 7 893–935 19
6. SOPRON 13 6 7 803–826 19
7. Girona 13 5 8 847–868 18
8. Gdynia 13 3 10 868–965 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik