Női kosár: földindulásszerű soproni győzelem

Vágólapra másolva!
2013.02.02. 19:38
A Sopron hazai pályán fölényes győzelmet aratott (79–43) a Pöstyén ellen, a DKSK egyértelmű vereséget (80–64) szenvedett Rózsahegyen a magyar-szlovák női kosárlabda-bajnokság középszakaszának szombati játéknapján. Zárásként a PEAC-Pécs kiadós verést kapott Kassán.

A soproniak már az első félidőt kettő híján harmincpontos előnnyel zárták szlovákiai ellenfelükkel szemben, és a szünet után is uralták a játékot, volt, hogy negyvennel vezettek. A sokkal több dobással kísérletező és pontosabban is dobó hazai csapatban tíz játékos szerzett pontot.

A DKSK a szoros első negyedet követően a másodikat csúnyán elveszítette, így nem tudta megszorítani a jelentősebb játékerőt képviselő rózsahegyieket.

A pécsiek már az első negyedben jelentős hátrányba kerültek Kassán, és amikor még a katasztrofális harmadik játékrész végén sem érték el a húsz pontot, látszott, hogy ennek a meccsnek súlyos vereség lett a vége. A befejező tíz percben két pontot faragott hátrányából a PEAC.

A magyar bajnok Győr vasárnap hazai pályán mérkőzik meg a somorjai csapattal.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR-SZLOVÁK BAJNOKSÁG, KÖZÉPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
UNIQUA EUROLEASING SOPRON–PIESTANSKÉ CAJKY 79–43 (28–11, 17–6, 22–13, 12–13)

Sopron, 300 néző. V: Benczúr, Balogh Gy., Surányi
SOPRON: FEGYVERNEKY 9, HOLT 12/6, Johnson 9, MILOVANOVICS 15/3, Krnjics 6. Cs: Zsovár 4, Cserny 11, Licskai 7, Szabó F. 4, Vágvölgyi 2, Böröndy. Edző: Székely Norbert
PIESTANSKÉ CAJKY: Shells 2, Malinková, Krc–Turbová 13/3, PALENIKOVÁ 16/6, Zentková 3. Cs: Bartanusová 2, Félixová 2, Dudasová 2, Pilatová 3/3. Edző: Martin Pospísil
Az eredmény alakulása. 2. p.: 9–0. 5. p.: 15–5. 8. p.: 24–9. 14. p.: 31–11. 17. p.: 40–13. 24. p.: 57–24. 28. p.: 65–28. 34. p.: 73–35. 36. p.: 78–38
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Lesz még nehezebb mérkőzésünk is a jövőben, minden játékosunk felnőtt a feladathoz. Annak örülök, hogy ilyen széles rotálással is ekkora különbségű győzelmet arattunk.
Martin Pospísil: – Nagy élmény volt számunkra ilyen ellenféllel játszani. Motivált volt a csapatom, ezek a mérkőzések jelentik számunkra a fejlődést.

MBK RUZOMBEROK (szlovák)–WORK FORCE-DKSK 80–64 (23–20, 26–10, 14–22, 17–12)
Rózsahegy, 800 néző. V: Zenis, lamosi, Maragara (szlovákok)
RUZOMBEROK: Minciková 4, Cernáková 9/3, Holmes 18, Andersson 3, Parker 18. Cs: Tetemondová 8/6, Baburová 3/3, Kmetová 8, Brezániová 4. Edző: Stefan Svitek
DKSK: Bukovszki 6, Raven 21/3, Skorics 12, Bozóki, Sanford 8. Cs: Ocsorás, Szabó P. 2, Reiner 2, Fürtös 8/6, Dubei 5/3. Edző: Peresztegi Nagy Ákos
Az eredmény alakulása. 6. p: 7–8. 14. p.: 35–22. 24. p.: 53–44. 34. p.: 67–61
Stefan Svitek: – Az első félidőben remekül játszottunk, a másodikban már nem annyira. A vendégek nagy hátrányból is talpra tudtak állni, ezért elismerés illeti őket.
Peresztegi Nagy Ákos: – Nagyon sokat tanultunk, kár a csúnyán elvesztett második negyedért. Csapatom erejét és tudását dicséri, hogy visszajöttünk egy komoly csapat ellen, de ezen a szinten egy pillanatnyi kihagyás is végzetes.

GOOD ANGELS KOSICE (szlovák)–PEAC-PÉCS 83–40 (20–8, 18–8, 26–3, 19–21)
Kassa, 300 néző. V: Lukac, Kovalcik, Saniski (szlovákok)
KOSICE: Quigley 12, Bojovics 4, Kupcíková 9, Pierson 4, Kulichová 12,. Cs: Sverrisdottir 8/6, Bálintová 5, Hruscaková 14, Pindrochová 4, Krivacsevics 11, Lacey. Edző: Maros Kovácik
PEAC: Fűrész 9/3, Barbour 14, Horváth L., Dusanics 4/3, Jaeschke 10. Cs: Balla D., Czukor 2, Raus, Demeter, Kiss V. 1. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alkulása: 5. p.: 10–2. 15. p.: 32–10. 25. p.: 48–16. 35. p.: 71–26
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Egyértelmű, hogy a két csapat nincs egy súlycsoportban. Sokkal bátrabban kell játszanunk a Kassához hasonló erősségű együttesek ellen, nem szabad előre feladnunk.

AZ ÁLLÁS
1. Good Angels Kosice 8 8 618–410 1.000
2. UNIQA Euroleasing Sopron 8 8 580–439 1.000
3. Ruzomberok 8 5 3 511–486 0.813
4. HAT-AGRO UNI Győr 7 4 3 501–468 0.786
5. Samorin 7 2 5 432–496 0.643
6. Piestanské Cajky 8 2 6 463–566 0.625
7. PEAC Pécs 8 1 7 448–572 0.563
8. Work Force DKSK-Miskolc 8 1 7 505–621 0.563

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik