Női kosár: Fegyverneky Zsófia Európa trónjára is felült idén

Vágólapra másolva!
2022.12.28. 07:56
null
Fegyverneky Zsófia az Euroliga-győzelem után
Hatodszor lett az év női kosárlabdázója Fegyverneky Zsófia, aki immár húsz éve szerepel az Euroligában, tizenegy esztendeje a honi élvonal egyeduralkodójának, a Sopron Basketnek ikonikus tagja. A 38 esztendős kiválóság a legjobb évének tartja a 2022-est, ami nem csoda, hiszen klubjával első magyar csapatként Euroligát nyert.

 

– Az ünnepek előtt két fontos mérkőzést is megnyertek az Euroligában a Salamanca elleni fájó hazai vereség után. Könnyebb volt így a karácsonyi készülődés, sokat jelentett a lelkeknek a Landes és a Schio elleni siker?
– Igen, örömteli, hogy győzelemmel tudtuk befejezni ezt a szakaszt a szünet előtt, a Schio elleni hazai siker nagyon fontos volt, és az is, hogy nagy különbséggel sikerült nyernünk, a mi csoportunkban a későbbiekben ez rengeteget érhet. Az Euroligában nincs könnyű ellenfél, a Landes ellen idegenben úgymond erőből győztünk, de az olaszokkal szemben szerencsére ötletes játékkal, ez is megmutatta, hogy van még potenciál a csapatunkban.

– Sikerült teljesen kikapcsolódni az elmúlt napokban?
– Igen, karácsonykor mi is a családdal, rokonokkal találkozunk, ilyenkor végre leülhetünk egymással beszélgetni, a gyerekek pedig játszanak. Az évad során nekünk a hétvégi programok általában kimaradnak, ilyenkor van esély több időt együtt tölteni.

– Nem volt nehéz kedden újra edzésre indulnia?
– Egyáltalán nem, jólesett a tréning, úgy gondolom, hogy aki megszokott egy ritmust, annak öt nap után már hiányzik a mozgás. Most a két ünnep között biztosan lesznek fizikailag megterhelő napok, mert a januári menetrend nagyon sűrűnek és keménynek ígérkezik.

– Az év végén szinte mindenki számot vet, milyen hónapok vannak mögötte. Kijelenthető, hogy az ön pályafutásának ez volt a legfontosabb idénye?
– Igen, szerintem nyugodtan megállapítható, hogy a 2022-es esztendő a csúcs pályafutásom során. Ezt nagyon nehéz lenne felülmúlni, a karrierem legjobb éve volt.

Tizenkét bajnoki címet ünnepelhetett (Fotó: Nemzeti Sport)
Tizenkét bajnoki címet ünnepelhetett (Fotó: Nemzeti Sport)

– Érezte már az év elején is, hogy benne van a csapatban egy akkora siker, mint az Euroliga megnyerése?
– Őszintén? Nem… Főleg azért, mert a mostani idényhez hasonlóan az előzőben is rengeteg problémával küzdöttünk, akadtak olyan időszakok, hogy egyáltalán edzeni sem tudtunk, hat-hét emberrel játszottuk végig a meccseket, játékost is cseréltünk a keretben. Persze azt is tudtam, ha ez összeáll egy jó rendszerré, akkor bármire képesek lehetünk, de nehéz volt az út, amíg eljutottunk a végére. Többször elmondtam már korábban, hogy amikor az Euroliga isztambuli négyes döntője előtt két héttel elkezdtünk edzeni, akkor éreztem, hogy ha a final four két meccsén száz százalékot hozunk ki magunkból, megcsináljuk, amit szeretnénk, akkor nagy dolog sülhet ki belőle.

– Honnan meríti a motivációt? Húsz éve szerepel már az Euroligában…
– Ez nagyon érdekes kérdés. Talán a titok az, hogy a mai napig nem munkaként fogom fel a kosárlabdát, tényleg szeretek játszani. Szükségem van az adrenalinra, ha nyerünk, a közös örömre. Ebből a szempontból is szerencsés, aki Sopronban játszik, mert részese lehet nagy sikereknek, egy Euroliga-győzelem más érzést vált ki, mint, mondjuk, egy magyar bajnoki megnyerése. Az edzéseken pedig még mindig élvezem a versenyeket, a versenyhelyzeteket, nem azt mondom, hogy ezt várom egész nap, de amikor ott vagyok, akkor úgy vagyok vele, hogy nyerjük meg! Az esetek nagy részében edzésre is szeretek járni, nem akarok hazudni, nem tízből tízszer, de nagy többségében igen.

– A játékosok jönnek-mennek, de ön állandóságot jelent a soproni öltözőben. Hogyan kezeli, hogy lényegében igazodási pontnak számít a klubnál? Aki belép az öltözőbe, odafigyel arra, amit mond?
– Sopronban minden úgy kezdődik, hogy az edzők, vezetők nagyon megválogatják, hogy milyen játékosokat igazol az egyesület, nagyon fontos szempontnak számítanak az emberi tulajdonságok. Nem elég, hogy valaki jó játékos és esetleg egy másik csapatban 20-25 pontot átlagol, ha nem felel meg a szükséges emberi kritériumoknak, az elvárt munkamorálnak, akkor nincs szükség rá. Így aztán nagyon ritkán kerül be olyasvalaki a közösségbe, akivel probléma lenne. Ilyen szempontból tehát mondhatom azt, hogy könnyű dolgom van. Az pedig, hogy miként szeretnénk a napi munkát felépíteni, elvégezni, melyek azok az értékek, amelyekben hiszünk, azt akkor ismeri meg igazán valaki, ha bekerül közénk, látja, hogyan dolgozunk, miként végezzük a napi rutinunkat. Azt hiszem, ezek azok a személyes tapasztalatok, amelyek után beáll valaki közénk a sorba. És ez így sokkal egyszerűbb is, mint elmagyarázni valakinek, hogy ezt így vagy úgy kellene csinálni. Én igyekszem példát mutatni, remélem, ez mind a mai napig sikerül. Ahogy mondtam, szerencsére most is jó emberek vannak nálunk, és nem szoktak konfliktusok lenni, nem kell veszekedni senkivel.

– Nehéz feldolgozni, hogy bizonyos csapattársakkal Euroligát nyer, közülük néhány hónappal később többen is távoznak, akiknek a helyére mások ülnek le az öltözőbe, és kezdődik minden újra?
– Lelkileg ez nagyon nehéz. Nem is az, hogy újra bele kell állni a munkába és felépíteni valamit. Inkább azt nem szabad, hogy az Euroliga megnyerése után a következő keretet az előzőhöz hasonlítsuk. Nagyon nehéz lenne megfelelni a korábbiaknak akkor, ha összemérnénk a csapatokat, a játékot. A profi sport része, hogy sajnos el kell engednünk néha olyan játékosokat, akik évek óta velünk voltak és nagyon szerettük őket. A legfontosabb, hogy minden idényben megtaláljuk az új kihívásokat. Most is ezt próbáljuk, új csapatot építünk és ennek is megvannak a maga szépségei. Szerencsére vannak olyan játékosaink, akik az Euroliga-sikernek részesei voltak, mi foggal-körömmel ragaszkodunk majd ahhoz, hogy a Sopront azon az úton tartsuk, amelyen körülbelül négy-öt évvel ezelőtt elindultunk, és az előző évadban felértünk a csúcsra. Az már csak pluszadalék, hogy a magyar bajnokságban tényleg mindig mindenki minket akar legyőzni, ellenünk az összes ellenfél minden mindegy, lesz, ami lesz alapon kosárlabdázik. De talán az elmúlt években azt is bebizonyítottuk, hogy ezt a nyomást is jól kezeljük. Most azzal szembesülünk, hogy az Euroligában is ez a helyzet. Az elmúlt években azért néha sikerült meglepetéseket szerezni, láttam olyat, hogy az ellenfél kvázi lebecsült minket, amivel nagy előnyt szereztünk, azonban ilyen már nem létezik, mindenki ellenünk akarja a legjobbját mutatni. Mondhatjuk úgy is, hogy ez kellemes teher.

– Abban is megtalálja a szépséget, amikor – ahogy az előző és a mostani évadban is – nehézségekkel küszködik az együttes, újraszervezések szükségesek, egyfajta válságmenedzselés közepette kell teljesíteni?
– Az elmúlt években rengeteg váratlan szituációval találkoztunk. A menedzsment épített egy csapatot, minden precízen elő volt készítve, mindennek megvolt a maga helye, majd egyetlen játékos kiválásával borult az egész. Nagyon frusztráló tud lenni, hogy miért nem lehet minden úgy, ahogy elterveztük. Még akkor is nehéz lenne, a munkát akkor is el kellene végezni, mégis… Igen, vannak olyan napok, amikor feltesszük magunkban a kérdést: most megint miért? Szerencsére azonban Sopronban vannak olyan emberek, akikkel le lehet ülni beszélgetni, és a végén valaki azt mondja, hogy gyerünk, csináljuk tovább. Ezek az emberek tudják pontosan, milyen nehéz úton, kemény munkával jutottunk idáig, de meg lehetett csinálni. Azt hiszem, büszkék vagyunk, és nem engedünk abból, amit eddig elértünk. Kezdeném a sort az edzőnkkel, Gáspár Dáviddal, azt hiszem, ő utál a legeslegjobban veszíteni, de sok hozzá hasonló mentalitású ember alkotja a közösséget.

FEGYVERNEKY ZSÓFIA
Született: 1984. szeptember 29., Pécs
Sportága:  kosárlabda
Posztja: irányító
Magassága, testsúlya: 177 cm, 64 kg
Klubjai: MiZo Pécs (2001–2008), Gambrinus Brno (cseh, 2008–2009), Mizo Pécs 2010 (2009–2011), Sopron Basket (2011–)
Kiemelkedő eredményei: Euroliga-győztes (2022), Euroliga-2. (2018), Euroliga-3. (2004), 3x Euroliga-4. (2005, 2019, 2021), Európa-bajnoki nyolcaddöntős (2017), 12x magyar bajnok (2003, 2004, 2005, 2006, 2010, 2013, 2016, 2017, 2018, 2019, 2021, 2022), 10x Magyar Kupa-győztes (2003, 2005, 2006, 2010, 2012, 2013, 2017, 2019, 2020, 2021), junior Európa-bajnoki 4. (2004)
Válogatottság: 136 (2004–2021)
Díjai, elismerései: 6x az év magyar női kosárlabdázója (2010, 2011, 2013, 2016, 2018, 2022), 2x a legjobb női utánpótlás-kosárlabdázó (2002, 2004), az év felfedezettje a Nemzeti Sport szavazásán (2005)

– Van egy verseny, amit az idén megint megnyert, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége az év játékosának választotta. Fontosak az egyéni elismerések?
– Ez nagyon jó visszaigazolás. Legyünk őszinték, azzal, hogy a Sopron megnyerte az Euroligát, senki sem tudott versenyezni. Én pedig minden évben elmondom, hogy szentül hiszem, csapatsportban az lehet a legjobb játékos, akinek a csapata nagyon jó eredményt ér el. Bevallom, azt nem tudom elképzelni, hogy valaki olyan együttesben nyújt kimagaslót, amelyik nem nyer, s mégis egyéni díjakat söpör be, mert akkor valami nem jól működik a rendszerben. Én vagyok az a magyar játékos, aki a Sopronnal Euroligát nyert, illetve a mostani idényben is játszottam, mert ne felejtsük el, hogy Határ Bernadett sajnos a tavasszal súlyos sérülést szenvedett, de nélküle valószínűleg nem nyerhettük volna meg az Euroligát. És a nemzetközi siker miatt a Sopronból kellett kikerülnie a díjazottnak. Nagyon örülök neki, büszke vagyok rá, és arra is, hogy hatodszor sikerült elnyernem ezt a címet, ám ez az egész csapat érdeme.

– Azt mondta, a jelenlegi csapatban is van még potenciál, de korai lenne még az esetleges címvédésről kérdezni, az azonban talán kijelenthető, hogy a végsőkig harcolnak majd érte.
Ez egészen biztos. Pontosan a korábban említett szellemiség miatt, amely a csapatban lakozik, mert sok edző, vezető, játékos, stábtag van közöttünk, aki ismeri már a helyes utat. Az Euroligában talán butaság is meghatározni, hogy mi ezt vagy azt szeretnénk elérni, nyilván, ha olyan sztárcsapat lennénk, mint a Fenerbahce, akkor ki lehetne mondani, hogy Euroliga-döntőt akarunk játszani. Most azonban azt látom, hogy nekünk a jelenlegi együttesünkkel tényleg mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk. Ahogy kijöttek a hibáink a Salamanca ellen, majd az elmúlt időszakban nagyon szépen ki tudtuk javítani őket – így kell lépésről lépésre haladnunk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik