Női kosár Euroliga: nagy hátrányból fordított, az utolsó dobásával nyert a DVTK

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.11.03. 20:05
null
Arella Guirantes 18 pontot szerzett, ő dobta a győztes kosarat is (Fotó: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor)
Tizenhat pontos hátrányát ledolgozta, és a végső dudaszó pillanatában a győztes kosarat is megszerezte a DVTK: a magyar csapat óriási küzdelemben 79–78-ra legyőzte vendégét, a belga Mechelent a női kosárlabda Euroliga 2. fordulójának csütörtök esti mérkőzésén.

A belgák kezdtek jobban, 4–0-val adták meg az alaphangot, a DVTK folyamatosan hátrányban volt, és futott az eredmény után, a nagyszünetre 16 pontra nőtt a különbség (35–51) – olvasható az MTI tudósításában. A hazaiaknál csak a montenegrói Milica Jovanovics jeleskedett.

A fordulás után 16–2-es rohamot mutatott be a miskolci csapat, ezzel két pontra felzárkózott, Bernáth Réka és a Puerto Ricó-i Arella Guirantes is elkapta a fonalat. A 29. percben egyenlítettek a házigazdák (56–56), az utolsó játékrész viszont 56–60-ról indult.

A magyar bajnoki bronzérmes 67–66-nál, Jovanovics triplájával vezetett először a találkozón, onnantól javarészt a Völgyi-gárdnál volt az előny. A hajrá elképesztő izgalmakat hozott, három másodperccel a vége előtt megint az ellenfél vezetett (77–78), ám Guirantes lendületes betörésből győztes duplát dobott.

A DVTK jövő szerdán a címvédő Sopron Basket csarnokában vívja a B-csoport magyar rangadóját. A két gárda előtte vasárnap az NB I-ben is összecsap, ugyancsak a Novomatic Arénában.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
2. FORDULÓ
B-CSOPORT
DVTK-HUN-THERM–KANGOEROES MECHELEN (belga) 79–78 (14–28, 21–23 21–9, 23–18)
Miskolc, 1600
néző. V: Stan (román), Gajdosz (lengyel), Jovanovic (bosnyák)
DVTK: GUIRANTES 18, Aho N. 6, BERNÁTH 13/9, JOVANOVICS 15/9, Green 10. Csere: Garbin 8/6, Kiss A. 6, Kányási 3/3. Edző: Völgyi Péter.
MECHELEN: BERKANI 14/3, Nauwelaers 7/3, Resimont 4, BERTSCH 15, MORRISON 21/3. Csere: Denys 6, Rembiszewska 11/9, Van Gils . Edző: Arvid Diels
Az eredmény alakulása. 1. perc: 0–4. 2. p.: 2–7. 5. p.: 8–14. 7. p.: 10–20. 9. p.: 12–25. 12. p.: 18–30. 13. p.: 24–30. 15. p.: 26–37. 17. p.: 28–41. 18. p.: 33–47. 25. p.: 43–51. 28. p.: 51–53. 34. p.: 64–64. 35. p.: 67–66. 37. p.: 69–70. 38. p.: 73–70. 40. p.: 77–78
Kipontozódott: Nauwelaers (35.)
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:
– A találkozó első felében tompák voltunk, hagytuk, hogy az ellenfél ránk erőltesse az akaratát, a vendégek ráadásul jól dobtak. A hosszú szünet után elsősorban a védekezésünkön változtattunk, labdaszerzésben pedig javultunk. A végjátékot másképp kellett volna játszani, tekintettel az ellenfél személyi hibáira, mégis nagyon boldog vagyok, a lányok nagyon megérdemelték a sikert.
Arvid Diels: – Nagyon nehéz meccs volt. A félidőig jól követtük a tervünket, utána viszont már nehézkesen. Vendégként, szépszámú közönség előtt nagy kihívás volt játszani. A diósgyőriek a végjátékban jó döntéseket hoztak, ennek köszönhetően nyertek.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. SOPRON BASKET 2 2 166–112 4
2. Perfumerias Avenida 2 2 164–123 4
3. Spar Girona 2 2 141–116 4
4. DVTK HUN-THERM 2 1 1 161–168 3
5. Beretta Famila Schio 2 1 1 153–165 3
6. Basket Landes 2 2 110–139 2
7. Kangoeroes Mechelen 2 2 140–170 2
8. CBK Mersin 2 2 116–158 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik