Női kosár Euroliga: kikapott a címvédőtől a Szekszárd

Vágólapra másolva!
2022.01.29. 15:12
null
A Jekatyerinburg a Szekszárd ellen is megőrizte veretlenségét (Fotó: AFP, archív)
Tizenharmadik mérkőzésén sem tudott győzni a Szekszárd a női kosárlabda Euroligában: az Atomerőmű szombaton sima vereséget szenvedett a címvédő és éllovas orosz Jekatyerinburg vendégeként – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az eddigi 12 mérkőzésüket elvesztő szekszárdiak nehéz időszakon vannak túl, mivel koronavírusos fertőzöttjeik miatt a múlt héten a jekatyerinburgi Euroliga-mérkőzésüket és az NKA Universitas PEAC elleni bajnokijukat is elhalasztották. Szerdán a legutóbb ezüstérmes Salamancát fogadták, és közel álltak a bravúrhoz, ugyanis csak hosszabbításban maradtak alul a spanyolok ellen.

Az első euroligás győzelem megszerzése talán Jekatyerinburgban volt a legvalószínűtlenebb, mivel az uráliak az egész mezőny egyedüli veretlen csapataként 11/0-s mérleggel büszkélkedhettek, és ők nyerték meg a legutóbbi három Euroliga-szezont.

A tolnai csapat – amely 16/1-es mérleggel büszkélkedhet az NB I-ben – csak az első negyedben tudta tartani a lépést riválisával, amely a nagyszünetre már jelentős előnyre tett szert, és a folytatásban sem engedte felzárkózni vendégét. Az orosz együttesben a korábbi magyar válogatott Quigley Allie a mérkőzés legeredményesebbjeként 21 pontot dobott.

A sereghajtó szekszárdi csapat jövő szerdán esedékes rigai találkozója a letteknél született pozitív koronavírustesztek miatt elmarad.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
A-CSOPORT
UGMK JEKATYERINBURG (orosz)–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 89–52
(19–21, 30–15, 20–9, 20–7)
Verhnyaja Pisma, 1500
néző. V: Ivanovics (szerb), Famina (fehérorosz), Matuszewska (lengyel)
JEKATYERINBURG: Vandersloot 8, QUIGLEY 21/18, SILOVA 11/9, MEESSEMAN 10, Griner 15. Csere: BENTLEY 13/6, Vagyejeva 4, Zavjalova 3/3, Papova 2, Beljakova 2. Edző: Miguel Mendez
SZEKSZÁRD: Studer Á. 7, Miklós 2, Bálint 7/3, Goree 11/3, Krnjics 8. Csere: FRISKOVEC 11/9, Milics 4, Holcz, Mányoky 2, Horváth Dóra. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–4. 7. p.: 11–9. 8. p.: 13–16. 12. p.: 27–21. 14. p.: 34–23. 18. p.: 45–31. 23. p.: 57–38. 29. p.: 66–43. 32. p.: 74–45. 35. p.: 76–52
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Három nap alatt játszottunk a legutóbbi kiírás két döntősével. A mostani első negyedben bennünk volt a Salamanca elleni meccs intenzitása, nagyszerű periódust produkáltunk, aztán a második negyedben beestek a triplák, kaptunk harminc pontot, ezzel el is dőlt a találkozó. Örülök neki, hogy próbáltuk visszaépíteni a játékba Nikolina Milicset, akin még látszik, hogy két hónapig nem mozgott. Talán túl erős ellenféllel szemben küldtük pályára, de ő és mi is szerettük volna, hogy szerepeljen a mérkőzésen. A két csapat nem ugyanaz a dimenzió, ezúttal sem volt teljes a keretünk, ráadásul a hosszú utazást követően elfáradtunk, és nem is tudtunk edzeni a csarnokban. Nagyon tetszett Emma Meesseman játéka, példaértékű a profizmusa, a koncentrációja, és ahogy ugrik minden labdáért. Ha a fiatal játékosaink visszanézik a meccset, sokat tanulhatnak a belga csillag szenvedélyes hozzáállásából.

KÉSŐBB
B-CSOPORT

18.00: Sopron Basket–Fenerbahce (török) (Tv: M4 Sport+)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik