Női kosár Euroliga: hibátlanul jutott tovább a Sopron

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 18:46
null
Gabby Williams (3) 18, Tina Krajisnik (15) 17 pontot szerzett a soproni csapatban pénteken (Fotó: fiba.basketball)
A papírformának megfelelően a Sopron Basket 84–54-es győzelmet aratott a Basket Landes ellen a női kosárlabda Euroliga franciaországi buboréktornájának pénteki játéknapján, és százszázalékos teljesítménnyel megnyerte a D-csoportot. A kvartettben hat meccsből hatot behúzó magyar csapat ellenfele a francia Lyon lesz az oda-visszavágós negyeddöntőben, ahol a final fourba jutás a tét.

 

Sok kétséget senkiben sem hagyott a magyar csapat, amely az első negyed hajrájáig hagyta izgulni rajongóit, utána tett róla, hogy már csak a látványban gyönyörködjenek.

A Sopron a játék minden szegmensében felülmúlta francia ellenfelét, támadásban – nagyon okosan és szépen – helyzetekig játszott, a védekezés pedig többnyire elsőrangú volt.

Gáspár Dávid azt is nyugodtan megtehette a mérkőzésen, hogy perceket adjon a fiatal magyar játékosoknak is, a makulátlanság elvesztését semmi sem fenyegette.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, D-CSOPORT
6. FORDULÓ (BOURGES)
SOPRON BASKET–BASKET LANDES 84–54 (19–11, 26–17, 22–14, 17–12)
Bourges,
zárt kapuk mögött. V: Szimeonidisz (görög), Marziali (olasz), Famina (fehérorosz)
SOPRON: Fegyverneky 3, January 8, G. WILLIAMS 18/3, BROOKS 20/6, KRAJISNIK 17. Csere: Határ 9, M. Walker, CZUKOR 8/6, Varga A. 1, Varga S. Edző: Gáspár Dávid
LANDES: Paget 7/3, N. Jovanovics 3/3, Ayayi-Vukoszavljevics 8/3, Ayim 8/3, Gaye 6. Csere: Dumerc, Suárez 5/3, Turcinovic 4/3, Plouffe 5/3, CHERY 8, Cardenal, Abega. Edző: Julie Barennes
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–4. 8. p.: 12–10. 13. p.: 23–15. 15. p.: 26–15. 17. p.: 34–18. 24. p.: 58–30. 28. p.: 60–39. 33. p.: 67–50. 37. p.: 77–52
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Nagyszerű érzés, hogy hat nullával tudtuk zárni az Euroliga-alapszakasz küzdelmeit. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, keményen és sokat dolgoztunk azért, hogy elérjük ezt a sikert. Ugyancsak nagyon jó érzés most már arról beszélni, hogy a final fourba kerülésért játszhatunk. Ezúttal is jól teljesített a csapat, nagyon örülök, hogy a sportakadémistáknak sok lehetőséget tudtunk adni, s jól éltek is azzal. Bízom benne, hogy a fiatal játékosok és a magyarok fejlődését ezzel is sikerült elősegíteni. Még egyszer emelem a kalapom a csapatom előtt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik