Fegyverneky Zsófi a mosolya jogos és érthető – a Sopron két győzelemmel zárta a minitornát (Fotó: FIBA)
 
Egy csapat vagyunk! – Győri Ferenc jegyzete

A 36 esztendős Fegyverneky Zsófiát a kora sohasem foglalkoztatta, ami a parketten pénteken látottak fényében maximálisan érthető is. A korszakos irányító több mint harminc percet töltött a pályán a francia Basket Landes ellen 70–59-re megnyert összecsapáson az Euroliga D-csoportjának soproni buborékjában, s jóval pontosabban célzott, mint a Bourges elleni 70–60-as siker alkalmával – akkor néhány plusz lepattanó megszerzésével kompenzálta gyengébb dobóformáját.

„A védekezésbe sok energiát tettünk ebben a két napban, nem mondom, hogy nem voltak benne hibák, de erre számítottunk is – értékelt Fegyverneky Zsófia, aki a második találkozón nyolc ponttal, egy lepattanóval és négy gólpasszal rukkolt ki. – A Landes elleni mérkőzés szépnek nem volt szép, de legalább győztünk. A játék összképe nem volt olyan jó, mint a keddié, de annak nagyon kell örülni, hogy rossz játékkal is tudtunk nyerni. A Landes heti két meccset játszott az elmúlt időszakban a francia bajnokságban, ráadásul az egyetlen csapat volt ott, amelyben egyik kerettag sem kapta el a koronavírust, vagyis augusztus óta végig edzett mindenki, meccset sem kellett halasztania a klubnak. Formában volt tehát, annak ellenére, hogy csütörtökön is pályára lépett, látszott, fizikailag jó állapotban van.”

A Sopronnál a folytonosság hiányzott, október 14. után november 16-án jött a következő bajnoki, közben (vagy előtte) a játékosok megküzdöttek a koronavírussal, mindenkin átment a betegség ilyen-olyan formában (Határ Bernadett szívizomgyulladása miatt egy ideig még nem lesz bevethető). Fegyverneky úgy látja, még nagyon sok van a Sopronban minden téren, összjátékban, a taktikát illetően egyaránt tudnak fejlődni, de ehhez az kell, hogy mindenki egészséges legyen és működhessenek a csapatedzések – a mostani formát 70–75 százalékosra teszi a kapitány, aki szót ejtett arról is, hogyan érezte magát a soproni buborékban, a szeparált, sterilnek nevezhető környezetben.

„Megint jelesre vizsgáztak a szervezők – utalt arra a korábbi magyar válogatott játékos, hogy Sopron több sikeres eseménynek adott otthont az utóbbi években. – Nem akarok hazabeszélni, de mi, játékosok beszélgetünk egymás között, hallottam, más buborékban hogyan zajlott az élet, ezért mondhatom, a koronavírus elleni védekezés szempontjából a soproni kiemelkedően biztonságos volt. Az élen jártunk a tesztelésben és abban is, hogy kiket engedtek be a buborékba és hány teszttel, kik kerülhettek közel a játékosokhoz. A szálloda és a csarnok szuper volt, mint mindig, csupa pozitívumot tudok említeni, remélem, a többi csapat is jól és komfortosan érezte magát.”

 KÖRBEVERÉS ISZTAMBULBAN

A Sopronhoz hasonlóan még két csapat, a spanyol Perfumerías Avenida és az orosz UGMK Jekatyerinburg zárta hibátlanul az Euroliga első csoportkörét, igaz, közülük csak a kontinens legerősebb csapata, a „Jeka” játszott három mérkőzést.

Nagyon érdekes párharcokat és körbeverést hozott az isztambuli B-csoport, amelyben a házigazda Fenerbahce, a francia Lyon és a cseh USK Praha hármasa egyaránt két sikerrel és egy vereséggel zárt. A korábbi soproni szerb Alekszandra Crvendakiccsal felálló Lyon érte el a legnagyobb meglepetést, miután pénteken magabiztosan, 84–70-re legyőzte a Fenert, sőt, csaknem veretlen maradt a török buborékban, hiszen a csehektől mindössze egy ponttal kapott ki csütörtökön.

„Nehéz elfogadni a helyzetet, hogy nézők nélkül kell játszanunk, de nem tehetünk ellene. Igyekszünk folytatni a mérkőzéseket a lehető legbiztonságosabb módon. Az első buborékban végig koncentráltak tudtunk maradni, ennek köszönhetően az élről várhatjuk a folytatást” – mondta Crvendakics.

EMLÉKEZTETŐÜL
KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
D-CSOPORT (SOPRON)
3. FORDULÓ

SOPRON BASKET–
BASKET LANDES 70–59 (22–16, 20–15, 10–18, 18–10)
Sopron, zárt kapuk mögött. V: Mihajlov, Mendoza, Ovinov
SOPRON:
Fegyverneky 8/3, January 7/3, WILLIAMS 18/12, BROOKS 18/6, Krajisnik 8. Csere: Johnson 4, Walker 7/3. Edző: Gáspár Dávid
LANDES:
Suarez 5/3, Paget 5/3, Ayayi-Vukosavljevic 12, Ayim 11/3, Gaye 12. Csere: Dumerc 2, Chery 6, Plouffe 2, Domenger 4. Edző: Julie Barennes
Az eredmény alakulása. 2. perc:
2–3. 5. p.: 12–7. 10. p.: 22–16. 12. p.: 24–21. 15. p.: 31–23. 18. p.: 37–27. 20. p.: 42–31. 23. p.: 46–37. 25. p.: 46–43. 28. p.: 50–49. 30. p.: 52–49. 32. p.: 57–51. 35. p.: 63–55. 38. p.: 66–59. 40. p.: 70–59
Kipontozódott:
Brooks (40. p.)