Női kosár Euroliga: az első hazai vereségét szenvedte el a Szekszárd

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.01.04. 19:48
null
Óriási verést kapott a Szekszárd (Fotó: Mártonfai Dénes)
A második negyedben nyújtott elsöprő játékával már a félidőre lerendezte a szerdáig saját csarnokában veretlen Szekszárd elleni meccset az USK Praha a női elitsorozat 8. fordulójában.


Hazai pályán hibátlan mérleggel fogadta a cseh USK Prahát az Atomerőmű KSC Szekszárd a női Euroliga csoportküzdelmei második körének első meccsén: a tavalyi döntős török Fenerbahce, az olasz Bologna és a görög Olympiakosz is lógó orral távozott a Keselyűsi úti sportcsarnokból. A tolnaiaknak a 2022-ben final fourba jutó, ott végül negyedik helyen záró prágai együttestől sem kellett megijedniük, de papíron a vendégek voltak az esélyesebbek – amit szerda este több, mint bebizonyítottak. A cseh bajnoki címvédő bemutatásakor „természetesen” Teja Oblak kapta a legnagyobb tapsot, a szlovén hátvéd, aki a 2017–2018-as évadban játszott Szekszárdon, az első fordulóban szinte egymaga (28 pont) verte meg Studer Ágnesékat Prágában. „Remek érzés ide visszatérni, ellenfélként is, szeretek itt játszani” – mondta a bemelegítés közben a 32 éves klasszis. De nem ő, hanem a prágai meccset kiülő amerikai Brionna Jones kosaraival tartotta a lépést a vendégegyüttes az Atommal, amelyben a pontszerzés mellett a gólpasszadásban jeleskedő Studer révén kezdett jól. Mielőtt a csehek fordítottak volna, volt némi cicaharc is a parketten, amikor az amerikai Ruthie Hebard és a francia Valeriene Vuksovljevic dulakodott. Az a bizonyos fordítás 13– 9-ről történt, hiszen hirtelen 13–18 lett. A hazaiaknak támadásban semmi nem sikerült, a védekezés pedig nem működött, ezért aztán egy 30–2-es vendégrohanást rögzíthettünk.

Azért a pályán látottak ellenére is volt miért örülnie a csapathoz kötődőknek, hiszen a hangosbemondó, történetesen Finta Viktor, Szabó Noémi sportigazgató férje, tudatta a publikummal, hogy a délután folyamán megszületett Szabó Léda, Szabó Gergő (testvére) ügyvezető kislánya.

A kissé letargikus állapotba kerülő közönség a fordulás után hamarjában feléledt, mert egy 7–0-s etappal nyitott a Szekszárd, ám Natália Hejková, a csehek háromszoros Euroliga-győztes edzője azonnal időt kért, csapata pedig egy 9–0-s rohammal felelt a tolnaiak futására. Ezzel gyakorlatilag el is dőltek a lényeges kérdések, s a „kis Lédán” kívül egy teljesen megérdemelt, 39 pontos vendéggyőzelem is született Szekszárdon.


NŐI EUROLIGA
8. FORDULÓ
A-CSOPORT
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–ZVVZ USK PRAHA (cseh) 56–95 (13–18, 13–32, 16–21, 14–24)

Szekszárd, 1000 néző. Vezette: Prpa (szerb), Vujicic (montenegrói), Mikulic (horvát)
SZEKSZÁRD: Studer 12/6, Miklós M. 4, VIVIANS 18, GOREE 8, Hebard 8. Csere: Krnjics 6, Bálint R., Szücs G. Edző: Djokics Zseljko
PRAHA: Oblak 3/3, Conde 7, Vukosavljevic 11/3,A. THOMAS 20, B. JONES 19. Csere: Vyoralová 13/9, FÁGBÉNLÉ 13, Vorácková 7/3, Sklenárová 2. Edző: Natália Hejková
Az eredmény alakulása: 3. perc:
7–4. 6. p.: 13–9. 9. p.: 13–18. 12. p.: 15–25. 16. p.: 15–39. 19. p.: 26–48. 22. p.: 33–50. 25. p.: 35–63. 28. p.: 37–69. 30. p.: 42–71. 34. p.: 46–76. 38. p.: 52–89.
Djokics Zseljko: – Kiválóan váltanak védekezésből támadásba a prágaiak, erre próbáltunk készülni a magunk módján, illetve el akartuk kerülni a második esélyből történő pontokat. Ezek leginkább a második negyedben nem sikerültek, ekkor ellenfelünk átfutott rajtunk. Egy ilyen csapat ellen nem szégyen kikapni, az elmúlt évek legerősebb Prágája a mostani, de a nagy különbséghez az is hozzátartozik, hogy katasztrofálisan védekeztünk a kettő-kettő ellen.
Natália Hejková: – Örülök csapatom játékának, a huszonnyolc gólpassz magáért beszél. A hazai találkozó után nehezebb mérkőzésre számítottam, pozitívum továbbá, hogy a fiataloknak is játéklehetőséget tudtam biztosítani.
Studer Ágnes: – Kisebb hibától eltekintve jól kezdtük a mérkőzést, a védekezésünkkel sem volt probléma, de a második negyedben történt valami és nem már tudtunk lépést tartani a Prágával. A nagyszünet után próbáltuk felpörgetni a játékunkat, de csak egy-két momentum akadt, amikor jól játszottunk, ám ezeket az időszakokat nem sikerült hosszabb időre kinyújtani, a szűk rotáció miatt pedig a végére elfáradtunk.
Alyssa Thomas: – Büszke vagyok a csapatra, elvégeztük azokat a feladatokat, amiért jöttünk. A győzelem mellett a védekezésből felépített gyors támadás volt a cél, ez végre tudtuk hajtani. Az első félidőben sikerült eldöntenünk a fontos kérdést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik