Női kosár Euroliga: a Sopron újra bejutott a final fourba!

Vágólapra másolva!
2019.03.08. 21:40
A Sopron Basket 74–64-re győzött a francia Bourges vendégeként a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében pénteken, és ezzel – akárcsak tavaly – bejutott a sorozat négyes döntőjébe. Az áprilisi final four elődöntőjében a címvédő Jekatyerinburg lesz a magyar bajnok ellenfele.
Soproni eligazítás Bourges-ban (Fotó: Koncz György) – A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Soproni eligazítás Bourges-ban (Fotó: Koncz György) – A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

A soproni főtéren vagy a Novomatic Aréna közelében lassan lerakhatják Roberto Íniguez szobrának alapkövét. A spanyol edző egymás utáni második évben juttatta az Euroliga legjobb négy csapata közé a Sopron Basketet, amelynek korábban fennállása során csak egyszer, 2009-ben sikerült odakerülnie.

Ráadásul akkor negyedik lett, tavaly viszont rendezőként második. Elképzelhető, hogy a két orosz résztvevő, a Jekatyerinburg és a Kurszk, vagy akár az USK Praha erősebb a magyar bajnoknál (érdekesség, hogy mind a négy párharc lezárult két felvonás alatt) és idén nem jön össze a finálé, de ne feledjük, 2017-ben nemhogy a negyeddöntőbe jutás, az Európa-kupába „alászállás” sem sikerült.

Persze Íniguez érkezése mellett a játékoskeretet illetően is szintet lépett két éve a leghűségesebb város együttese, a rendelkezésre álló klasszisok mellé újak érkeztek, s azt is elbírta a klub, hogy tavaly nyáron sok nehézséggel és játékoscserékkel kellett szembenéznie. A csapat viszont egységes maradt, semmi sem törhette meg az elszántságát, még a két hazai Euroliga-vereség sem a Fenerbahce és a Salamanca ellen.

És igen, Íniguez nem könnyű ember, ezt bizonyítja az is, hogy néhány másodperccel a final fourba jutás bizonyossá válását követően csaknem ölre ment Olivier Lafargue-gal, a rivális edzőjével – a francia tréner szóvá tette, hogy a biztos győzelem tudatában egy perccel a vége előtt időt kért a Sopron edzője, más kérdés, hogy ezt szíve joga megtenni, ha úgy tartja kedve.

A magyar bajnok nem maradt egyedül Franciaországban, lelkes szurkolói ide is elkísérték, a leglelkesebb még a szállodai szobájának ablakába is kitett egy soproni zászlót.

Amelyik csapat megteheti, hogy az első meccsen Turner Yvonne és Candice Dupree vezesse diadalra, aztán három nappal később előlépjen két csodálatos szerb hölgy, a Magyarországot egyaránt jól ismerő és szívébe záró Alekszandra Crvendakics és Tina Jovanovics, annak nem lehet meglepődni a sikertörténetén.

Előbbi 28 perc és 54 másodperc folyamatos lejátszása után kapott először pihenőt Íniguez mestertől, egyébként pontszerzésben, küzdelemben is maradandót alkotott – első hárompontosával 30–29-re vezetett a Sopron két perccel a nagyszünet előtt, majd a másodikat olyan jó ütemben dobta a negyedik negyedben, hogy azt tanítani is felesleges.

A szerb center legutóbb nem mindig eléggé precíz a befejezéseknél, de ezúttal nem lehetett rá panasz – a csütörtök esti edzésen is rendkívül koncentrált volt, ha éppen leperdült a dobása, megpróbálta újra, nehogy a rossz mozdulat, a rossz emlék rögzüljön. Nemcsak a kosarak, a lepattanók begyűjtése terén is jeleskedett.

Két perc sem volt már hátra és 71–59-re vezetett a Sopron, amely gyakorlatilag tökéletesen játszott, hihetetlenül jól védekezett, limitálta Marine Johannest, semmi sem akadályozhatta tehát meg, hogy ismét véghez vigye a bravúrt, amihez lassan kezdünk hozzászokni. Szóval remélhetőleg nem adják alább a leghűségesebb városban.

A négyes döntő április 12–14-én lesz, a helyszín még nem ismert. Az elődöntőben a soproniak a tavalyi fináléban őket legyőző, címvédő Jekatyerinburggal mérkőznek meg, a másik ágon Dinamo Kurszk–USK Praha csata következik.

„ENNÉL IS TÖBBRE VAGYUNK KÉPESEK!”
„Nagyon megérdemeltük – mondta a meccs után Tina Jovanovics, a Sopron centere. – Keményen dolgoztunk mindennap, és ami a legfontosabb, hittünk egymásban. Szeretnék gratulálni mindenkinek, ez egy nagyon érzelmes pillanat. Úgy játszottunk, ahogyan megbeszéltük, harcoltunk a végsőkig. Sikerült kijavítanunk néhány hibát, amelyet az első meccsen követtünk el, ennek köszönhetően győztünk és ismét ott vagyunk a final fourban. Mélyen hiszek a csapatunkban, még ennél is többre vagyunk képesek!”

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

BOURGES BASKET–SOPRON BASKET 64–74 (18–19, 11–15, 16–17, 19–23)
Bourges, 4500
néző. V: Maciulaitis (litván), Csender (román), Marques (portugál)
BOURGES: OUVINA 12/6, Johannes 11/3, RAINCOCK-EKUNWE 10, Plouffe 10, Chartereau 9/9. Csere: Rupert 2, Michel 7/3, Sharp 2, Godin 1. Edző: Olivier Lafargue
SOPRON: Fegyverneky 6, Turner 8, CRVENDAKICS 16/6, Zahui 8, DUPREE 13. Csere: CASAS 5, T. JOVANOVICS 18. Edző: Roberto Íniguez
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–5. 5. p.: 9–7. 8. p.: 16–11. 10. p.: 18–19. 15. p.: 21–23. 17. p.: 27–25. 19. p.: 29–34. 22. p.: 29–36. 27. p.: 36–47. 33. p.: 50–58. 35. p.: 52–63. 36. p.: 57–63. 39. p.: 59–74
MESTERMÉRLEG
Olivier Lafargue:
– Jó meccset játszottunk egy nagyon jó csapat ellen. A szoros idegenbeli mérkőzés segített ugyan nekünk, de különösen az első félidőben nem tudtunk olyan hatékonyak lenni a támadólepattanók terén, mint kedden. Kiestünk, ám nem esünk kétségbe, sajnos a legjobbunkhoz ezúttal nem tudtunk olyan közel kerülni, mint Sopronban.
Roberto Íniguez: – Nehéz elmondani, mit érzek. Két egymás utáni évben jutottunk a final fourba ezzel a klubbal úgy, hogy az idény elején az Európa-kupába kerülést tűztük ki célul. Ezzel nem értettem egyet, karrierem során rendre az Euroligában játszottam a csapatommal, és most is itt vagyunk… Jobban védekeztünk, mint az első meccsen, a rájátszásban az a legfontosabb, hogy mérkőzésről mérkőzésre tanuljunk valamit és előrelépjünk. Ez egyszerűen hihetetlen, nagyon boldog vagyok, ez karrierem eddigi legjobb szezonja a játékosaim miatt. Volt már olyan csapatom, amely tehetségesebb volt, de ők úgy dolgoznak, mint az állatok, és hisznek a munkában. Fantasztikusan küzdött a Bourges, rászolgált volna a négybe jutásra. Az ügyvezetőnk nehéz napokat él át, neki is ajánlom ezt a nagy sikert.

A NEGYEDDÖNTŐ MINDEN PÁRHARCA ELDŐLT A MÁSODIK MÉRKŐZÉSEN
Sopron Basket–Bourges Basket (francia)
66–65
74–64
UGMK Jekatyerinburg (orosz)–TTT Riga (lett)78–45
77–55
Dinamo Kurszk (orosz)–CCC Polkowice (lengyel)
89–53
81–77
ZVVZ USK Praha (cseh)–Fenerbahce (török)
76–54
77–65
A vastag betűvel írt csapatok jutottak be a négyes döntőbe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik