Női kosár Euroliga: a Sopron nyerte meg a magyar derbit

Vágólapra másolva!
2022.11.09. 19:43
A Sopron 75–65-re legyőzte a DVTK-t a női kosárlabda Euroliga 3. fordulójának szerda esti mérkőzésén. A soproniak százszázalékosak három forduló után, a miskolciak egy győzelemmel és két vereséggel állnak.
Ezi Magbegor (jobbra) 18 ponttal és nyolc lepattanóval zárt a soproniaknál (Fotó: Dömötör Csaba)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Ezi Magbegor (jobbra) 18 ponttal és nyolc lepattanóval zárt a soproniaknál (Fotó: Dömötör Csaba) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

Melegítőfelsőben melegítettek a DVTK-Hun-Therm játékosai a Novomatic Arénában, sőt Aho Nina hosszúnadrágot is húzott – nem volt túlságosan meleg a csarnokban, többen is magukon hagyták a kabátot. Aztán amikor az összes vendégjátékos megszabadult a „ballaszttól”, Aho Nina még akkor is fekete tréningnadrágban hangolt a Sopron Basket elleni Euroliga-összecsapásra. Amelyen visszatért a borsodiak kispadjára a vasárnapi bajnokit családi gyász miatt kihagyó Völgyi Péter vezetőedző. Ellenben az egyik miskolci kulcsember, a szerb Milica Jovanovics hiányzott, pontosabban benevezték, de nem lépett parkettre.

A 74–51-es, hasonló párosításban elszenvedett bajnoki vereség után három nappal első feladatként azt kellett elérnie a DVTK-nak, hogy ne ragadjon be a startnál. Ami előtt a látogató szurkolói elénekelték nemzeti himnuszunkat – mégiscsak ez volt az első alkalom, hogy két magyar csapat mérkőzött egymás ellen az elitsorozatban!

A rajt mindenképpen jobban sikerült ezúttal a piros-fehéreknek, hiszen a harmadik percben 7–6-ra vezettek. Hét perc után 12–12 állt az eredményjelzőn, teljesen egyenrangú ellenfele volt a címvédőnek az idei Magyar Kupa-győztes, ráadásul odáig még a DVTK hibázott el több tiszta helyzetet. Hamarosan időt is kért a hazaiakat irányító Gáspár Dávid, miközben együttese ezúttal nem tudta hozni a domináns játékát. Az egyperces pauza után Brittney Sykes vezérletével emeltek a fordulatszámon a zöld-sárgák, és az első negyed végéig elléptek négy ponttal.

A második periódus elején Fegyverneky Zsófia beemelt egy triplát, Arella Guirantes és társai ugyanakkor elbizonytalanodtak támadásban – ezen az állapoton némiképp segített Darcee Garbin szép és Bernáth Réka mázlis távoli dobása. A Sopron nem tudta tíz fölé tornázni a differenciát, 38–33-as előnnyel ment nagyszünetre a magyar bajnok, vagyis nem dőlt el semmi az első húsz perc alatt.

A harmadik negyed elején már másképpen festett a helyzet: hét–nullával indított a Sopron Basket, és ellépett 12 ponttal. A vajkezű Alice Kunek hármasa után időt kért Völgyi mester, érezvén, ez talán az utolsó lehetőség, hogy ne csússzon ki teljesen a DVTK kezéből a találkozó. Szembeötlő volt azonban, hogy Gáspár Dávid 14 pontos előnyben is a legerősebb ötösét tartotta fenn a pályán, a kispadról beszállók addig nem tudták megadni a kellő támogatást a csapatnak.

Ha Bernáth korábbi trojkája mázlis volt, Aho Nináét a negyedik negyed elején nehéz jelzőkkel illetni – csaknem a félpályáról eleresztett kísérletével 62–53-ra zárkózott a Diósgyőr. Czukor Dalma hagyományos saroktriplája nagyon jól jött a hazaiaknak, de a DVTK ismét visszakapaszkodott, ezúttal nyolc pontra. Hamarosan viszont Sykes bemutatta az „ököl”-figurát, s néhány másodperc múlva már Jelena Brooks sikeres hárompontosát ünnepelhette a soproni publikum (70–57).

Sykes aztán technikai hibát kapott színészkedésért, ám ez érdemben nem változtatott a mérkőzés kimenetelén – szorosabb csatára késztette a DVTK a Sopront, mint legutóbb, azt viszont nem tudta elkerülni, hogy riválisa megszerezze harmadik győzelmét is az Euroliga főtábláján.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, 3. FORDULÓ
B-CSOPORT
SOPRON BASKET–DVTK-HUN-THERM 75–65 (20–16, 18–17, 24–14, 13–18)
Sopron, 1100
néző. V: Gracin (horvát), Pipan (szlovén), Mikulic (horvát)
SOPRON: Fegyverneky 5/3, SYKES 16, KUNEK 16/12, Brooks 13/3, MAGBEGOR 18. Csere: Czukor 5/3, Varga A., Sztankovics 2, Böröndy. Edző: Gáspár Dávid
DVTK: AHO N. 13/9, BERNÁTH 14/6, Guirantes 8, Garbin 8/6, Ch. Green 5. Csere: KISS A. 12, Kányási 5. Edző: Völgyi Péter
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–7. 8. p.: 15–14. 12. p.: 23–16. 15. p.: 25–24. 18. p.: 34–31. 22. p.: 45–33. 25. p.: 53–42. 28. p.: 58–44. 32. p.: 62–53. 35. p.: 65–57. 38. p.: 72–62
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– A helyzetfelismerés és a koncentráció nem volt mindig a legjobb. A DVTK jó csapat, nem véletlenül van az Euroligában. Amit az elmúlt években felépített, az látszik a játékán és jól működik, nem egyszerű ellene játszani. Elismerésem a lányoknak, voltak kemény mérkőzéseink mostanában, és ezúttal is sikerült győzni. Bízom benne, hogy tovább tudunk fejlődni a későbbiekben.
Völgyi Péter: – Nem játszottunk rosszul, de volt két-háromperces periódusunk, amikor nem azt játszottuk támadásban, amit megbeszéltünk. Ezt egy ilyen összeszokott, jó csapat, mint a Sopron kihasználja, ezért nem lett szorosabb a végjáték. Az első félidőben mi a ziccerekkel, ellenfelünk a külső dobásokkal állt hadilábon. A harmadik negyedet indiszponáltan kezdtük, rosszul reagáltunk a Sopron játékára, és akkora különbség alakult ki, amit nem lehetett ledolgozni. Elégedett vagyok, sok értékes momentumunk volt.

Basket Landes (francia)–CBK Mersin (török) 61–68
Beretta Famila Schio (olasz)–Perfumerias Avenida (spanyol) 71–54
Csütörtök
Kangoeroes Mechelen (belga)–
Spar Girona (spanyol) 77–67

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. SOPRON BASKET 3 3 241–177 6
2. Perfumerias Avenida 3 2 1 218–194 5
3. Spar Girona 3 2 1 208–193 5
4. Beretta Famila Schio 3 2 1 224–219 5
5. DVTK HUN-THERM 3 1 2 226–243 4
6. Kangoeroes Mechelen 3 1 2 217–237 4
7. CBK Mersin 3 1 2 184–219 4
8. Basket Landes 3 3 171–207 3

A-CSOPORT
Valencia (spanyol)–Atomerőmű KSC Szekszárd 74–59
Fenerbahce (török)–Olympiakosz (görög) 95–89
BC Polkowice (lengyel)–Virtus Segafredo Bologna (olasz) 69–88
Tango Bourges (francia)–ZVVZ USK Praha (cseh) 70–73

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. ZVVZ USK Praha 3 3 238–217 6
2. BC Polkowice 3 2 1 225–204 5
3. Valencia BC 3 2 1 223–213 5
4. Tango Bourges 3 2 1 201–195 5
5. Virtus Segafredo Bologna 3 1 2 220–206 4
6. Fenerbahce Alagöz Holding 3 1 2 242–265 4
7. KSC SZEKSZARD 3 1 2 233–257 4
8. Olympiacos S.F.P. 3 3 220–245 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik