Női kosár Euroliga: a Sopron fölényes győzelemmel rajtolt

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.27. 22:16
null
Fölényes győzelemmel kezdett a címvédő Sopron (Fotó: FIBA)
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének első fordulójában a Sopron Basket 91–62-re győzött a Mechelen vendégeként.

 

Az Euroligában újonc belga Mechelen nem játszhatott saját csarnokában, mivel a nemzetközi szövetség ellenőre kiszúrta, hogy a palánk mögötti terület nincs két méter, hanem öt centivel rövidebb, így egy kopottas, puritán teremben vendégeskedett a sorozat címvédője. Amelynek edzője, Gáspár Dávid nagyon nem volt elégedett csapata védekezésével az első negyedben, a Sopron belement a rohanós, gyors kosárlabdába, a lelkes belgák pedig ebben a műfajban 23 pontot elérve jobbnak bizonyultak.

A kisszünet jót tett a Sopronnak, amely a következő tíz percben már csak kilenc pontot engedélyezett a hazaiaknak, miközben a saját termését tartotta, de még ezt is tudta fokozni a nagyszünet után, amikor a következő játékrészt egy 18–0-s rohammal kezdte, majdnem hét percig nem engedte kosarat dobni a Mechelent, és már harminc egységnyi különbség volt a két alakulat között. Nem volt kérdés, a soproniak innentől gyakorolhattak, építhették tovább csapatukat, hiszen az Euroligát egy habkönnyű, de nagyon értékes győzelemmel kezdték.

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT

Mechelen (belga)–Sopron Basket 62–91 (23–22, 9–22, 7–26, 23–21)
Willebroek, 400 néző. V: Yalman (török), Dahra, Ortis (mindkettő francia)
MECHELEN: BERKANI 14/6, Nauwelaers 1, Resimont 14/6, BERTSCH 15, Morrison 10. Csere: Denys 8, Kibedi, Van Gils, De Vooght. Edző: Arvid Diels
SOPRON: FEGYVERNEKY 10, SYKES 24, Kunek 4, Brooks 11/3, Sztankovics 4. Csere: MAGBEGOR 12, CZUKOR 14/12, Varga A. 7/3, Böröndy V. 5/3. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–4. 6. p.: 11–14. 9. p.: 23–20. 13. p.: 25–27. 18. p.: 30–41. 27. p.: 32–62. 32. p.: 42–74. 38. p.: 55–84

Korábban
Schio (olasz)–DVTK-Hun-Therm 90–82

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik