Női kosár Euroliga: a Sopron átgázolt a Galatasarayon

Vágólapra másolva!
2022.01.26. 22:45
A meccs nagy részében feszesen védekezett és ötletesen támadott a Sopron Basket a Galatasaray ellen, aminek köszönhetően az Euroliga-csoportkör hajrájában megtette az első lépést az elsőség megszerzése felé.
Remek győzelmet ünnepelhetett a Sopron (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Remek győzelmet ünnepelhetett a Sopron (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

Mindent megmutatott a törökök lelkiállapotáról a nagyszünet előtt a kispadjuk előtt lezajlott jelenet. Előtte majdnem két percig támadott a Sopron, amelynek játékosai négyszer is visszaszedték a támadólepattanót, Efe Guven, a Galata trénere pedig szegény Melis Gulcanban találta meg a palánk alatti gyengélkedés fő okát. A vezetőedző már távolról ordibált lecserélt játékosával, aki épphogy csak megúszta a pofont a kispadhoz érve, ha a szakmai stáb többi tagja nem ugrik oda, talán tettlegességig fajul a történet.

Igen, a Galatasaray nem volt szerencsés a soproni túrával. Az Isztambulban tomboló hóvihar miatt csak szerda hajnalban tudtak repülőre ülni, a játékosok így nem sokkal dél után gyűrött fejjel készülődtek már Magyarországon az ebédjükhöz. Aztán pedig hiába kezdték frissen, 6–0-val a mérkőzést, öt perc eltelte után Gáspár Dávid, a magyar bajnok mestere megelégelte játékosai puha védekezését és előkészítetlen helyzetekből elvállalt dobásait, és rendet tett a fejekben. Ennek eredménye lett a 10–2-es hazai rohanás, de ezt is sikerült felülmúlni a második tíz percben, amikor 17–1-es szériával lényegében eldöntötték az összecsapást a soproniak. Akik egyébként szép csapatjátékot játszottak, megoszlottak a pontok, Fegyverneky Zsófia pedig egyedüli vezérként pótolta a másik klubikont, a beteg Jelena Brooksot is. Örvendetes volt, hogy a keret magyar tagjai közül sokan sok időt hasznosan töltöttek a parketten.

Mondjuk, a fordulás után nem a legszebb arcukat mutatták a soproniak, a Galata négy és fél perc alatt visszajött mínusz tíz pontra, éppen annak a Gülcannak néhány fontos duplájával, akit edzője nem sokkal korábban be akart zavarni az öltözőbe. De a török fák sem nőnek az égig: amikor a Sopron összeszedett volt és odafigyelt, esélye nem volt a vendégeknek – akik az utolsó tíz percben kettő pontot értek el... Határ Bernadettet lehetett tömni a labdával a palánk alatt, és azért a távoli dobások is behulltak a legjobb pillanatokban, a meccs hajrája pedig már örömjátékot hozott. Első török ellenfelén túl van a Sopron, szombaton jöhet a másik, az erősebb isztambuli gárda, a Fenerbahce.

EUROLIGA, NŐK, B-CSOPORT
SOPRON BASKET
GALATASARAY 7344 (16–14, 28–12, 11–16, 18–2)
Sopron, 700 néző. V: Tomasovic (szlovák), Chueca Moreno (spanyol), Baloun (cseh)
SOPRON:
FEGYVERNEKY 12/6, January 8/6, G. WILLIAMS 12/3, Varga A. 6, HATÁR 16. Csere: Gaye 5, N. Jovanovics 8, Czukor 4, Sitku Zs. 2, Varga S. Edző: Gáspár Dávid
GALATASARAY:
Bilgic 5, Plum 12/3, K. Davis 12, Gülcan 6, Krajisnik 4. Csere: Yilmaz 1, Sahin, Turan 4, Albayrak. Edző: Efe Güven
Az eredmény alakulása. 2. perc:
0–6. 5. p.: 9–12. 9. p.: 16–14. 11. p.: 20–16. 15. p.: 29–21. 18. p.: 39–22. 20. p.: 44–26. 25. p.: 48–38. 27. p.: 55–38. 35. p.: 66–42. 36. p.: 66–44
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Örömteli volt látni a csapaton azt, hogy milyen energiával és elánnal kezdte a mérkőzést. Cseppnyi idegeskedést lehetett csak észlelni a lányokon, de néhány perc után helyreállt a rend a fejekben. Feljavultunk védekezésben, támadásban több esetben is gyors indítással tudtuk befejezni az akciókat. Próbáltunk olyan tempóban játszani, amit szeretnénk, hogy mindig jellemezzen minket. Nagyon jó a nagy különbségű győzelem, és az is, ahogy a magyar játékosaink teljesítettek. Sitku Zsuzsi is megszerezte első pontjait az Euroligában. Köszönjük a szurkolóknak a támogatásukat, nagy szükségünk lesz rájuk szombaton is, remélem, megtöltik a csarnokot!
Efe Güven: – Nagyon nehéz utazáson vagyunk túl. Az időjárás miatt csak a meccs napján tudtunk megérkezni, reggel öt órakor indultunk útnak. Nem kifogásokat akarunk keresni, de nehéz volt így játszani az Euroliga szintjén, amely kemény liga. Jól kezdtünk, de utána nem volt kellő erőnk, és nagyon rosszul teljesítettünk támadásban, majd védekezésben is esett aszínvonal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik