Lelik Réka (a labdával) volt a Csata egyik vezére a svédek ellen (Fotó: Árvai Károly, archív)

 

A 2018 óta NB I-es Csata az amerikai Stasha Careyt leszámítva csak magyar játékosokkal lépett pályára az impozáns Ludovika Arénában, ahová a szurkolók ingyenesen léphettek be. 

A magyar csapat a mérkőzés jelentős részében vezetett, de az utolsó negyedhez érve még csak három pont volt az előnye (52–49). A záró negyedet aztán egy 11–2-es szériával kezdte a Csata, amely végül 15 pontos győzelmet aratott (77–62).

A hazaiaknál Lelik Réka tizennyolc pontot dobott, és rajta kívül még három csapattársa (Zele Dorina, Böröndy Vivien, Hegedűs Janka) is tíz pont fölé jutott.

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Svédországban.

Az EK selejtezőjében magyar részről a Csata mellett a PEAC-Pécs indult, az UNI Győr Mély-Út és a DVTK a főtáblán kezdi majd meg a szereplését.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
SELEJTEZŐ, 1. MÉRKŐZÉS

LUDOVIKA-FCSM CSATA–A3 BASKET UMEA (svéd) 77–62 (21–16, 12–12, 19–21, 25–13)
Ludovika Aréna, 400
néző. V: Perlics (horvát), Rath (osztrák), Katics (horvát).
CSATA: Horváth B. 6/3, Simon Zs. 5/3, LELIK 18/9, ZELE 17/6, HEGEDŰS J. 12/3. Csere: BÖRÖNDY V. 13/9, Carey 6. Edző: Tursics Krisztián
UMEA: Brown 7, PAGE 18/6, Asoro 10/6, DEGBEON 10, LOUKA 14/3. Csere: Edholm, Hansson 1, Elias 2, Dellbro. Edző: Jan Lennart Enjebo
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–2. 7. p.: 12–11. 12. p.: 23–16. 16. p.: 28–25. 18. p.: 31–28. 24. p.: 42–38. 27. p.: 44–43. 29. p.: 50–43. 32. p.: 55–51. 34. p.: 63–51. 37. p.: 70–53
MESTERMÉRLEG
Tursics Krisztián:
– Nagyon vártunk erre az összecsapásra, csodálatos volt a körítés. Jó meccset játszottunk, védekezésünk rendben volt, mutatja a kapott pontok száma. Viszont sok volt az eladott labdánk és rengeteg támadó lepattanót engedélyeztünk ellenfelünknek, ezeket a hibákat javítanunk kell. Most fókuszálunk a hétfői DVTK elleni bajnokira és a svédországi visszavágóra.
Jan Lennart Enjebo: – Mindkét csapat első nemzetközi kupameccsét játszotta, azonban az látszott, hogy a Csata előrébb jár, mint mi. A negyedik negyedben folyamatosan rá voltunk kényszerítve az egy-egy elleni játékra, amelyet már nem tudtunk megoldani. A végére picit el is fáradtunk.