Női kosár Eb-sel.: Hollandia vereséggel hangolt a mieinkre

MTI (Közzétette: D. Á.)MTI (Közzétette: D. Á.)
Vágólapra másolva!
2020.11.12. 21:14
A holland női kosárlabda-válogatott 84–64-re kikapott Szlovákiától Európa-bajnoki selejtezőn Amszterdamban, ahol szombaton a házigazdák a magyarokkal találkoznak.

A hollandok két negyeden át kézben tartották az irányítást a szoros mérkőzésen, de a 25–11-re elbukott harmadik játékrészt követően már csak futhattak az eredmény után, a vendégek a záró felvonásban tovább növelték a különbséget, és meggyőzővé tették győzelmüket.

A hollandok és a mezőny legeredményesebb játékosaként Emese Hof 22 pontot szerzett, míg honfitársai közül Laura Cornelius 18 ponttal zárt. A győztes együttesben Barbora Bálintová 20 ponttal bizonyult a legjobbnak.

Magyarország Hollandiával és Szlovákiával szerepel a H jelű selejtezőcsoportban, eddig egy győzelem (73–59 Szlovákia ellen) és egy vereség (66–56 Hollandiától) a mérlege. A nemzetközi szövetség döntésének értelmében az Eb-selejtezők novemberi mérkőzéseit úgynevezett buborékban, azaz járványügyi szempontból védett helyen rendezik meg. A magyarok triója Amszterdamban szerepel.

NŐI Eb-SELEJTEZŐ
H-CSOPORT

Hollandia–Szlovákia 64–84 (22–19, 21–17, 11–25, 10–23)
SZOMBATON JÁTSSZÁK
18.00:
Magyarország–Hollandia (Tv: M4 Sport)
Az állás: 1. Szlovákia 3 pont (143–137), 2. Magyarország 3 (129–125), 3. Hollandia 3 (130–140)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik