Női kosár Eb-sel.: létfontosságú pontokért harcol a magyar válogatott Temesváron

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.11.24. 10:37
null
Temesváron már edzett is szerda este a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott, Lelik Rékának és társainak kötelező győzniük a csütörtökön 17 órakor kezdődő összecsapáson (Fotó: MKOSZ/Grigász Péter)
A magyar női kosárlabda-válogatott Romániával csap össze Európa-bajnoki selejtezőn, Székely Norbert szövetségi kapitány együttese minél több könnyű kosarat szerezne, és szeretné a gyűrű közeléből befejezni az akcióit.

Elárvultnak tűnő tehén és kóbor kutyák is övezték a magyar női válogatott útját, amely szerda reggel busszal indult Székesfehérvárról és kora délután érkezett meg Temesvárra, hogy lejátssza harmadik Európa-bajnoki selejtező mérkőzését. A többnyire esős időjárás ellenére az általános hangulat derűs volt, ez remélhetőleg csütörtök este sem változik, ami azt jelentené, hogy együttesünk alaposan elpáholja Romániát. Hogy a keleti szomszédaink vagy az Izland elleni két találkozó számít-e bele a továbbjutásról döntő összevetésbe, csak vasárnap derül ki, addig is egyszerű a képlet: teljes gázzal kell nyomni a házigazda ellen!

„Minden labdáért harcolnunk kell, minden egyes pontért úgy kell mennünk, mintha az életünk múlna rajta, mert nem tudjuk, milyen értéke lesz a folytatásban – szögezte le Székely Norbert szövetségi kapitány a csarnoktól kőhajításnyira található szálloda éttermében. – Remélem, megmutatja azokat az értékeit a csapat, amelyeket Izlandon is. Nem szabad leírni a románokat, jó képességű társaság, de azt elvárjuk, hogy csapatunk megnyerje a mérkőzést. A FIBA szerdai döntése, hogy az oroszok és a fehéroroszok kizárása után háromtagúvá alakuló csoportokból csupán egy-egy csapat jut tovább, vagyis ha eddig tízből kellett a négy között végeznünk, most már csak nyolcból. Ezzel nem foglalkozunk, a saját játékunkat szeretnénk a lehető legtöbb ideig jól játszani, ami nehéz, mert idegenben vagyunk, és nem teljesen összeszokott a társaság. Egész pályán védekezünk majd, próbálunk minél több könnyű kosarat szerezni, és arra kényszeríteni a románokat, hogy rossz helyről rossz időben dobjanak, ezt követően lepattanókat szerezzünk és visszaindítsuk őket. Fontos cél, hogy sokszor jussunk el a gyűrű közelébe, és onnan fejezzük be az akcióinkat.”

VÉLEMÉNY

KISS Virág, a magyar válogatott centere: „Az a legfontosabb, hogy az elejétől annyi energiát tegyünk bele a mérkőzésbe, amennyit csak képesek vagyunk, az első másodperctől koncentráljunk úgy, ahogy kell. Ezzel nem is lesz probléma, minden taktikai lépést megbeszéltünk már, bízom benne, hogy jó eredménnyel tudunk zárni és nagy különbségű győzelmet aratunk.”

A szakember hozzátette, a soproni center, Határ Bernadett hiánya gyakorlatilag a világ minden válogatottját mélyen érintené (Aho Nina kézsérülés miatt hiányzik, rajta kívül Miklós Melinda, Varga Alíz és Wentzel Nóra lett a keretszűkítés áldozata), azonban Goree Cyesha és Kiss Virág Kiss Angelika közreműködésével „megcselekedi, amit megkövetel a haza”. Mivel Izlandon 57 ponttal győztek a mieink, nagyszerű lenne, ha a szigetországiak jobban jönnének ki az egymás elleni eredményekből a románokkal szemben, hiszen ekkora különbséggel kemény feladat bárkit felülmúlni.

A kiválasztással kapcsolatban Székely Norbert elmondta, meg kellett harapniuk valamelyik ujjukat, mert mind a 16, a rövid felkészülést elkezdő játékos (és rajtuk kívül is négyen-öten) gondolhatott arra, hihetett benne, hogy bekerül a 12 utazó közé. Az aktuális taktika és forma, a lejátszott játékpercek, valamint a játékosok egymáshoz illeszkedése határozza meg, hogy mikor ki kerül bevetésre.

A válogatott érkezése estéjén ki is próbálta a temesvári arénát – a szövetségi kapitány már az elején jelezte együttesének, figyeljen a bemelegítésre és az ízületeire, mert a borítás nem a legjobb... Kis szerencsével ez nem befolyásolja negatívan az előttünk álló kulcsfontosságú összecsapást.

„Az a legfontosabb, hogy az elejétől annyi energiát tegyünk bele a mérkőzésbe, amennyit csak képesek vagyunk, az első másodperctől koncentráljunk úgy, ahogy kell. Ezzel nem is lesz probléma, minden taktikai lépést megbeszéltünk már, bízom benne, hogy jó eredménnyel tudunk zárni és nagy különbségű győzelmet aratunk.”

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, C-CSOPORT
3. FORDULÓ
17.00:
Románia–Magyarország, Temesvár
20.30: Spanyolország–Izland
4. FORDULÓ
Vasárnap, 17.00:
Spanyolország–MAGYARORSZÁG
Vasárnap, 17.30: Izland–Románia

AZ ÁLLÁS
1. Spanyolország 2 2
173–114 4
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 177–124 3
3. Románia 2 1 1 117–166 3
4. Izland 2
2 117–180 2

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Goree Cyesha (Atomerőmű KSC Szekszárd), Dombai Réka (SERCO UNI Győr), Dubei Debóra (SERCO UNI Győr), Horváth Bernadett (Ludovika Csata), Kányási Veronika (DVTK-HUN-Therm), Kiss Angelika (DVTK-HUN-Therm), Kiss Virág (NKA Universitas PEAC), Lelik Réka (Castors Braine, Belgium), Mérész Beatrix (Parking Graf Crema, Olaszország), Ruff-Nagy Dóra (SERCO UNI Győr), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Török Ágnes (SERCO UNI Győr)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik