Női kosár: a klubtörténeti Euroliga-győzelem bűvöletében – évértékelő

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.01.02. 10:49
null
AZ ÉV KÉPE – Jelena Brooks a Sopron Basket ikonikus tagjaként nagyon megérdemelte, hogy levághatta a hálót csapata Euroliga-győzelme után (Fotó: AFP)
A Sopron Basket elképesztő nemzetközi bravúrja rózsaszínűvé festette az elmúlt évet, amelyben nemzeti csapatunk közel került ahhoz, hogy játszhasson az idei kontinensviadalon.

 

Nem mulasztott 2018 óta Euroliga négyes döntőt a Sopron Basket, amely két negyedik és egy második hely után tavaly végre felülhetett a kontinens trónjára. Mindent leírtunk már erről a nem mindennapi bravúrról, amit csak lehetett, de nem győzzük hangsúlyozni, ezt a különleges eredményt nagyon nehéz lesz megismételni, bár nem bánnánk, ha rendszeressé válna. Az áprilisi döntő hihetetlen volt, a Fenerbahce isztambuli otthonában 12–0-val kezdett Gáspár Dávid együttese, a török rivális a nyolcadik percben dobta az első kosarát. Összenyomta a teher a sztárok sokaságával felálló Fenert, ám ez a világon semmit sem von le a mieink érdemeiből. A diadal egyértelműen meghatározta a 2022-es esztendőt, nincs is ezzel semmi baj, önmagában emiatt is jó szívvel emlékezhetünk a mögöttünk hagyott évre, úgy meg pláne, hogy emellett is a pozitívumok dominálnak.

Női válogatottunk két tétmérkőzést, Európa-bajnoki selejtezőt játszott novemberben, az egyiket döntő fölénnyel, 59 pontos különbséggel megnyerte Romániában, a másikat ugyan elvesztette a bivalyerős spanyolok otthonában, de bizonyította, fel tudja venni a versenyt a világ élvonalába tartozó válogatottakkal is. Mivel minden csoportban olyan eredmény született a kvalifikáció szempontjából fontos találkozókon, amely kedvezett nekünk, Székely Norbert csapata nagyon közel került ahhoz, hogy részt vehessen az idei kontinensviadalon, de ehhez még le kell győznie februárban előbb Izlandot, aztán Romániát – mindkettő kötelező házi feladatnak tekinthető.

A magyar bajnokságban különösebb nehézség nélkül diadalmaskodott a Sopron Basket, az Euroliga megnyerése után lendületben maradt, s bár az elődöntőben elveszített egy összecsapást a DVTK ellen, a fináléban három nullával söpörte el az Atomerőmű KSC Szekszárdot – a második, tolnai mérkőzésen kereszt- és oldalszalag-szakadást szenvedett Határ Bernadett, aki ha minden igaz, hamarosan visszatérhet. Legutóbb 2014-ben történt, hogy nem a soproniak lettek az élvonal bajnokai, s bár az aktuális idényben is ők a favoritok, a szokottnál izgalmasabb évadot élhetünk át, amelyben a zöld-sárgákon kívül a Szekszárd, a Győr, a DVTK és a PEAC is nagyszerű teljesítményt nyújt. Külön öröm, hogy az Euroligában három reprezentánsunk is ott lehet a főtáblán, a Sopron, a Szekszárd és a DVTK küzd a továbbjutásért, míg az Európa-kupában állva maradt az új évre a Győr és a PEAC is.

A Magyar Kupa döntője ugyancsak sokáig emlékezetes marad, a februári miskolci nyolcas döntőt a rendező klub, a DVTK nyerte meg. Völgyi Péter tanítványai elképesztő küzdelemben, szinte hihetetlen hajrával kiharcolták a hosszabbítást a Sopron Basket ellen, majd meg is nyerték a csatát, noha kevesen fogadtak volna a fanatikus szurkolóik által is segített borsodiak sikerére.

AZ ÉV LÉGIÓSA: Jelena BROOKS (Sopron Basket)

– Fantasztikus év volt 2022, jó nyolc hónap után is édes emlék az Euroliga-győzelem?
– Mindig erre gondolok. Otthon van az ajtón egy poszter, amely emlékeztet rá, ha belépek a lakásba, szóval mindennap eszembe jut. Nagy szó nekem és mindenkinek, ez volt az első Euroliga-győzelmem, és még különlegesebbé teszi, hogy a Sopronnal értem el. Az előző idényem nem sikerült annyira jól, de a végén, amikor kellett, a négyes döntőben nem voltam rossz, aztán a bajnokság véghajrájában is jól ment a játék. Nyáron nem csináltam semmit, nem kellett a válogatottba mennem, nagyon jólesett, hogy tudtam pihenni, a családommal lenni, és persze edzeni is – mindenre jutott időm, amire korábban nem, így frissen tértem vissza.

 

– Az isztambuli elődöntő élete legjobb mérkőzései között van?
– Szerintem igen, az volt a legjobb meccsem az egész karrieremben, hiszen a final fourban, roppant fontos mérkőzésen hoztam ki magamból a legtöbbet.
Kiegyensúlyozottan, jól teljesít az elmúlt hónapokban, igazi húzóember a Sopron Basketben, ez a nyári pihenésnek köszönhető?
Nekem mindig az volt a feladatom, hogy húzzam a csapatot, itt is, máshol is, a válogatottban, mindegy, hogy tizenketten, kilencen vagy nyolcan vagyunk a keretben, megszoktam ezt a szerepet. Szerencsére nem volt nehéz a nyaram, 2021-ben viszont nem volt elég erőm, egész nyáron játszottam, amit megérzett a testem is.

 

– Hogy címvédő a csapata, nagyobb felelősséget jelent a nemzetközi porondon?
– Most mindenki ellenünk akar nyerni, régen nem így volt. Persze mindenkit le akarsz győzni, de a címvédővel szemben akarod a legjobb meccsedet játszani, megverni őt, ezért kicsivel minden mérkőzésünk nehezebb az Euroligában. Nem nagy a nyomás, ez inkább jóleső teher, hiszen fontosabbak vagyunk Európában, máshogy néznek minket. Régebben a Je­katyerinburgra készültek leginkább a riválisok, amelyet nagyon nehéz volt felülmúlni, mostanság meg ránk.

EZ TÖRTÉNT 2022-BEN

FEBRUÁR 20.  Hazai pályán, a DVTK Arénában nyerte meg a Magyar Kupát a legutóbb 2016-ban győztes DVTK, miután a döntőben hosszabbításban 78–75-re megverte a Sopron Basketet úgy, hogy a rendes játékidő utolsó percében kilencpontos hátrányt dolgozott le.

ÁPRILIS 10.  Miután az elődöntőben a 27 pontos Jelena Brooks vezérletével 74–69-re felülmúlta a spanyol Perfumerías Avenida Salamancát, a döntőben a házigazda Fenerbah­ce Safiportot is legyőzte a Sopron Basket az Euroliga isztambuli négyes döntőjében. Gáspár Dávid csapata 60–55-re nyert, magyar klub először hódította el a legrangosabb sorozat trófeáját, a final four legértékesebb játékosa az amerikai-francia Gabby Williams lett.

ÁPRILIS 23.  Fennállása 15. bajnoki címét a szerezte meg a sorozatban hetedszer diadalmaskodó Sopron Basket, miután az NB I döntőjének harmadik mérkőzésén otthon, a Novomatic Arénában könnyedén, 74–52-re győzött az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen, és 3–0-ra megnyerte a párharcot.

MÁJUS 20.  Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését is Portugáliában a magyar válogatott, amely első találkozóján 74–70-re kikapott, a másodikon 69–63-ra nyert, majd 73–63-ra győzött Rio Maiorban a házigazda portugálok ellen. Nemzeti csapatunk háromhetes összetartását székesfehérvári edzőtáborral foglalta keretbe.

OKTÓBER 1.      Egymást követő negyedik alkalommal lett világbajnok az Egyesült Államok. A tengerentúli válogatott ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel nyerte meg az Ausztráliában rendezett vb-t, a döntőben 83–61-re páholta el Kínát – a bronzérem az ausztráloké lett.

OKTÓBER 12. Története során először jutott az Euroliga főtáblájára a DVTK, a miskolci klub hazai közönség előtt harcolta ki a továbbjutást selejtezőcsoportjából: előbb az izraeli Ramlánál, majd a török Botasnál bizonyult jobbnak. A DVTK eddigi hét főtáblás mérkőzésén háromszor nyert, a Sopron ötször, míg a Szekszárd szintén háromszor.

NOVEMBER 24.  A vártnál jóval nagyobb, 59 pontos különbséggel, 99–40-re győzött a magyar válogatott Temesváron Európa-bajnoki selejtezőn. A Románia elleni összecsapáson már az első negyedben megalapozta sikerét Székely Norbert csapata, tíz perc játék után 32–4-re vezetett.

NOVEMBER 27. Nem sikerült a bravúr a mieinknek Spanyolországban. Nemzeti csapatunk a 14 pontot szerző  Kiss Virág  jó játékának is köszönhetően szoros mérkőzést játszott klasszis ellenfele vendégeként Huelvában, ám 77–66-ra kikapott, ezzel riválisa csoportelső lett. A mieink helyzete így is kedvező, Izland és Románia újbóli legyőzése minden bizonnyal Európa-bajnoki kvalifikációt ér majd az egyik legjobb csoportmásodikként.

 

EZ VÁR RÁNK 2023-BAN

Hiú ábránd azt gondolni, hogy a Sopron Basket meg tudja védeni címét az Euroligában, ugyanakkor ezt az égvilágon senki sem várja el a magyar bajnoktól. A csoportból továbbjutást igen, ezzel bizonyára nem is lesz problémája, ugyanez hatalmas fegyvertény lenne a Szekszárdtól, és még ennél is egy kategóriával nagyobb a DVTK-tól. A Győr és a PEAC közül a sorsolást látva inkább utóbbi viheti többre a második számú sorozatban, az Európa-kupában. Női válogatottunk kihagyta a 2021-es Európa-bajnokságot, ezt a kellemetlen élményt nem szeretné ismét átélni, és szerencsére minden jel arra utal, hogy nem is fogja.

 

FEBRUÁR 9., 12. Előbb Izlanddal, három nappal később Romániával mérkőzik a Székely Norbert vezette magyar válogatott, mindkét Európa-bajnoki selejtezőt Miskolcon rendezik, és úgy fest, ha ezt a két találkozót megnyeri az együttes – amire minden esélye megvan, hiszen nagyjából ötven ponttal jobb mindkét ellenlábasánál –, részt vehet az izraeli-szlovén közös rendezésű kontinensviadalon.

MÁRCIUS 11–12. Ahogyan a férfiaknál, a nőknél is négyes döntőt rendeznek a Magyar Kupában, a megszokottól eltérően tehát nem nyolcast, az eseménynek minden valószínűség szerint Sopron lesz a házigazdája. A negyeddöntőben az előrébb rangsorolt csapat játszik hazai pályán, értelemszerűen a négy győztes kerül be a final fourba.

ÁPRILIS 22. Ezen a napon, vagy legalábbis e nap környékén kezdődik el az NB I döntője, amelyet egy hét alatt is le lehet zavarni, ha három mérkőzésen eldől a bajnok kiléte. Nagyon meglepődnénk, ha nem a topfavorit, idehaza egyeduralkodó Sopron Basket lenne a finálé egyik résztvevője.

JÚNIUS 15–25. Erről a dátumról egyelőre nem tudjuk biztosan, hogy érdekes lesz a magyar kosárlabda barátainak, de nagyon reméljük, hogy igen. Ha a papírforma szerint alakul az Eb-kvalifikáció véghajrája, nemzeti csapatunk is ott lesz az Izraelben (Tel-Aviv) és Szlovéniában (Celje, Koper, Ljubljana) rendezendő Európa-bajnokságon, amelynek címvédője Szerbia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik