Női kosár: 11 magyarországi játékos is az Euroliga legjobbja lehet

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.22. 13:27
null
Jelena Brooks lehet az Euroliga legértékesebb játékosa (Fotó: Koncz Márton)
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) honlapján hirdette ki a női kosárlabda Euroliga legjobbjainak listáját, s az érintettekre hat kategóriában várják a szavazatokat. A legjobbak közé négy soproni, hat szekszárdi és két miskolci is bekerült.

A Legértékesebb Játékos (MVP) jelöltjei között van a Sopron Basket kosárlabdázója, Jelena Brooks. A legjobb mezőnyemberek közé négy magyarországi játékos is bekerült: a DVTK-ból Arella Guirantes, a Sopronból Yvonne Turner, az Atomerőmű KSC Szekszárdból Studer Ágnes és Victoria Vivians, míg a magasemberek között Jelena Brooks mellett a miskolci Cheridene Green, a soproni Ezi Magbegor, valamint két tolnai, Cyesha Goree és Ruth Hebard szerepel.

Magbegor nem csak a magasemberek között, hanem a legjobban védekező játékosok listáján is szerepel, míg a fiataloknál is két szekszárdi kapott szerepet: Boros Júlia és Miklós Melinda.
A legjobb edzők között Gáspár Dávidra, a a Sopront Euroliga-győzelemre vezető szakemberre is várják a szavazatokat.

SZAVAZNI IDE KATTINTVA LEHET!

AZ MVP-JELÖLTEK
Yvonne Anderson (amerikai-szerb, Bourges – Franciaország)
Jelena Brooks (szerb, Sopron Basket – Magyarország)
Mariella Fasoula (görög, Avenida – Spanyolország)
Chelsea Gray (amerikai, Mersin – Törökország)
Tiffany Hayes (amerikai-azerbajdzsáni, Mersin – Törökország)
Rhyne Howard (amerikai, Schio – Olaszország)
Alina Iagupova (ukrán, Fenerbahce – Törökország)
Brionna Jones (amerikai, Praha – Csehország)
Marina Mabrey (amerikai, Schio – Olaszország)
Emma Meesseman (belga, Fenerbahce – Törökország)
Astou Ndour (spanyol, Schio – Olaszország)
Breanna Stewart (amerikai, Fenerbahce – Törökország)
Alyssa Thomas (amerikai, Praha – Csehország)
Valeriane Vukosavljevic (francia, Praha – Csehország)

A LEGJOBB MEZŐNY EMBEREK
Yvonne Anderson (amerikai-szerb, Bourges – Franciaország)
Lisa Berkani (francia, Mechelen – Belgium)
Bridget Carleton (kanadai, Avenida – Spanyolország)
Queralt Casas (spanyol, Valencia – Spanyolország)
Maite Cazorla (spanyol, Avenida – Spanyolország)
Maria Conde (spanyol, Praha – Csehország)
Ivana Dojkic (horvát, Virtus Bologna – Olaszország)
Marine Fauthroux (francia, Landes – Franciaország)
Zala Friskovec (szlovén, Polkowice – Lengyelország)
Chelsea Gray (amerikai, Mersin – Törökország)
Arella Guirantes (Puerto Ricó-i, DVTK – Magyarország)
Tiffany Hayes (amerikai-azerbajdzsáni, Mersin – Törökország)
Alina Iagupova (ukrán, Fenerbahce – Törökország)
Marina Mabrey (amerikai, Schio – Olaszország)
Kayla McBride (amerikai, Fenerbahce – Törökország)
Teja Oblak (szlovén, Praha – Csehország)
Leticia Romero (spanyol, Valencia – Spanyolország)
Studer Ágnes (magyar, Atomerőmű KSC Szekszárd – Magyarország)
Brittney Sykes (amerikai, Girona – Olaszország)
Alba Torrens (spanyol, Valencia – Spanyolország)
Yvonne Turner (amerikai-magyar, Sopron Basket – Magyarország)
Victoria Vivians (Atomerőmű KSC Szekszárd)
Erica Wheeler (amerikai, Polkowice – Lengyelország)
Cecilia Zandalasini (olasz, Virtus Bologna – Olaszország)

A LEGJOBB MAGASEMBEREK
Kayla Alexander (kanadai, Bourges – Franciaország)
Morgan Bertsch (amerikai, Mechelen – Belgium)
Jelena Brooks (szerb, Sopron Basket – Magyarország)
Raquel Carrera (spanyol, Valencia – Spanyolország)
Lauren Cox (amerikai, Valencia – Spanyolország)
Aleksandra Crvendakics (szerb, Mersin – Törökország)
Mariella Fasoula (görög, Avenida – Spanyolország)
Rebekah Gardner (amerikai, Girona – Olaszország)
Cyesha Goree (amerikai-magyar, Atomerőmű KSC Szekszárd – Magyarország)
Cheridene Green (amerikai, DVTK-HunTherm – Magyarország)
Marie Gülich (német, Valencia – Spanyolország)
Megan Gustafson (amerikai, Olympiakosz – Görögország)
Ruth Hebard (amerikai, Atomerőmű KSC Szekszárd – Magyarország)
Rhyn Howard (amerikai, Schio – Olaszország)
Brionne Jones (amerikai, Praha – Csehország)
Jasmine Keys (olasz, Schio – Olaszország)
Kitija Laksa (lett, Virtus Bologna – Olaszország)
Regan Magarity (svéd, Landes – Franciaország)
Ezi Magbegor (ausztrál, Sopron Basket – Magyarország)
Steph Mavunga (amerikai, Polkowice – Lengyelország)
Emma Messeman (belga, Fenerbahce – Törökország)
Ziomara Morrison (chilei, Mechelen – Belgium)
Astou Ndour (spanyol, Schio – Olaszország)
Michaela Onyenwere (nigériai-amerikai, Avenida – Spanyolország)
Cheyenne Parker (amerikai, Virtus Bologna – Olaszország)
Iliana Rupert (francia, Virtus Bologna – Olaszország)
Satou Sabally (német-amerikai, Fenerbahce – Törökország)
Artemis Spanou (görög-amerikai, Polkowice – Lengyelország)
Anete Steinberga (lett, Bourges – Franciaország)
Breanna Stewart (amerikai, Fenerbahce – Törökország)
Alyssa Thomas (amerikai, Praha – Csehország)
Marianna Tolo (ausztrál, Girona – Olaszország)
Valeriane Vukosavljevic (francia, Praha – Csehország)
Elizabeth Williams (brit, Mersin – Törökország)

A LEGJOBB VÉDEKEZŐJÁTÉKOSOK
Yvonne Anderson (amerikai-szerb, Bourges – Franciaország)
Maite Cazorla (spanyol, Avenida – Spanyolország)
Rebekah Gardner (amerikai, Girona – Olaszország)
Laetitia Guapo (francia, Bourges – Franciaország)
Alina Iagupova (ukrán, Fenerbahce – Törökország)
Ezi Magbegor (ausztrál, Sopron Basket – Magyarország)
Steph Mavunga (amerikai, Polkowice – Lengyelország)
Cheyenne Parker (amerikai, Virtus Bologna – Olaszország)
Leticia Romero (spanyol, Valencia – Spanyolország)
Alyssa Thomas (amerikai, Praha – Csehország)
Elizabeth Williams (brit, Mersin – Törökország)

A LEGJOBB FIATAL JÁTÉKOSOK
Pauline Astier (francia, Bourges – Franciaország)
Boros Júlia (magyar, Atomerőmű KSC Szekszárd – Magyarország)
Elena Buenavida (spanyol, Valencia – Spanyolország)
Renee Denys (belga, Mechelen – Belgium)
Miklós Melinda (magyar, Atomerőmű KSC Szekszárd – Magyarország)
Sara Roumy (francia, Landes – Franciaország)

A LEGJOBB EDZŐK
Rubén Burgos (spanyol, Valencia – Spanyolország)
Bernat Canut (spanyol, Girona – Olaszország)
Jorgosz Dikeulakosz (görög, Schio – Olaszország)
Gáspár Dávid (magyar, Sopron Basket – Magyarország)
Natalia Hejková (szlovák, Praha – Csehország)
Roberto Íniguez (spanyol, Mersin – Spanyolország)
Karol Kowalewski (lengyel, Polkowice – Lengyelország)
Olivier Lafargue (francia, Bourges – Franciaország)
Marina Maljkovics (szerb, Fenerbahce – Törökország)
Pepe Vázquez (spanyol, Avenida – Spanyolország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik