Nagyot esett a Szolnok a Tiszaligetben

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 20:50
null
Kalve (jobbra) és társai nem bírtak az Oldenburggal (Fotó: Tumbász Hédi)
A férfi kosárlabdázók harmadik számú európai kupasorozatában, az EuroChallenge-ben, az F-csoportban a Szolnok hazai pályán szinte végig futott az eredmény után a német Oldenburg ellen. Az Olaj a Temesvárt legyőző Körmenddel ellentétben később sem tudott fordítani a meccs menetén, így 85–67-es vereséget szenvedett.

 

Miután az EuroChallenge F-csoportjában a korábbi meccsen a Körmend legyőzte a Temesvárt, így ha a szintén hazai pályán játszó, a forduló előtt 2. helyen álló Szolnok is nyert volna, akkor hibátlan teljesítménnyel zárták volna a magyar csapatok a játéknapot a csoportban.

Igen ám, de az Olaj a csoport élén álló német Oldenburgot fogadta. A németek három hete 17 ponttal, 87–70-re győztek Pór Péter együttese ellen, és az első negyedben ezúttal is jobbak voltak. A Szolnok ugyan 4–0-ra még vezetett, de a vendégek egy jó sorozatnak köszönhetően – öt és fél perc alatt 18 pontot dobtak és csak kettőt kaptak – a maguk szempontjából 4–6-ról fordítottak és 23–8-ra elhúztak, az első negyedet pedig végül 24–13-ra megnyerték.

A mérkőzés képe sajnos a folytatásban sem változott. A Szolnok ismét percekig nem tudott a gyűrűbe találni, így alig több mint két perc elteltével a második negyedben már húsz ponttal, 33–13-ra vezetett az Oldenburg.

Hazai oldalon tulajdonképpen kivétel nélkül mindenki a tudása alatt játszott, sokat elmond hogy a lett Ernests Kalve húsz perc után hat ponttal a Szolnok legeredményesebb játékosa tudott lenni. Ezzel szemben a másik oldalon ketten is tíz pontig jutottak, a vezéregyéniségnek bizonyuló amerikai Dru Joyce 13-ig is. Két játékrész után 45–27-re vezetett az Oldenburg. Sovány vigasz volt, hogy két negyed alatt a hazaiak gyűjtötték a több lepattanót (25–18-ra nyerték ezt a csatát).

A harmadik negyed elejét megnyomta a Szolnok, és már nem csak a lepattanókat, hanem a pontokat is jobban gyűjtögették a hazaiak, így 52–38-ra feljöttek, és folytatni is tudták a felzárkózást.

Szép lassan egyre többen kapták el a fonalat hazai oldalon: Sead Sehovic és Brendon Gay is fontos pontokat szerzett, utóbbi a tizedik hazai kísérletből megszerezte az első szolnoki triplát a harmadik negyed hajrájában (a vendégek ekkor már hat triplánál jártak, igaz, 17 kísérletből), amivel már tízen belülre került a Szolnok (48–57). A negyedik negyed elején pedig egy újabb Gay-tripla után már „csak" nyolc volt közte (51–59).

A Szolnoknak azonban nem sikerült az ami a Körmendnek a Temesvár ellen, vagyis a hajrában a fordítás. Gay mellett hiába dobott triplát Horváth Ákos is, az Oldenburg Rickey Paulding távoli dobásaival kétszer is válaszolni tudott. Ráadásul Báder Márton kipontozódott, a Szolnok pedig fokozatosan elfáradt, nem voltak olyan minőségi cseréi, mint a németeknek, a különbség ismét nőni kezdett, méghozzá húsz pont fölé.

A mérkőzést nagyban meghatározta, hogy nagyon sok labdát adtak el a hazaiak (14-et, míg a vendégek csak ötöt), melyekből a németek sok könnyű kosarat szereztek. Az Olaj végül húszon belülre került, de így is sima, 85–67-es vereséget szenvedett, az Oldenburg ezzel a győzelemmel csoportelsőként fog továbbjutni. A Szolnoknak még harcolnia kell a továbblépésért.

A csoport másik meccséről, a Körmend Temesvár elleni győzelméről itt olvashat!

 

FÉRFI KOSÁRLABDA,EUROCHALLENGE
F-CSOPORT, 4. FORDULÓ
SZOLNOKI OLAJ KK–EWE OLDENBURG (német) 67–85 (13–24, 14–21, 21–14, 19–26)
Szolnok, 1500 néző. Vezette: Kennerman, (török), Vuckovic (szlovén), Jovanic (bosnyák)
SZOLNOK: Simon B. 10, Horváth Á. 9/3, Sehovics 8, Kalve 9, Báder 8. Csere: Fodor M. 4, Szabó M., GAY 12/9, GREBENÁR 7, Markovics
OLDENBURG: JOYCE 15/3, De Mello 8/6, PAULDING 14/12, WYSOCKI 13/3, Freese 2. Csere: CHUBB 11, Jenkins 4, Kramer 2, Burrell 10, Smeulders 6/3.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–2. 6. p.: 6–13. 13. p.: 13–33. 16. p.: 15–38. 24. p.:35–52. 27. p.: 40–52. 31. p.: 51–59. 33. p.: 56–66. 36. p.: 56–76. 40. p.: 63–85.
STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék
21/58 : 34/66
36% : 51%
Büntetők dobószázaléka
21/25 : 8/10
84% : 80%
Lepattanók
42:31
Legtöbb lepattanó
Sehovics 10 ill. De Mello, Wysocki, Chubb 6-6
Legtöbb gólpassz
Horváth Á. 3, ill. Kramer 7
MESTERMÉRLEG
Pór Péter, a Szolnok edzője: – Rosszul kezdtünk, könnyű kosarakat kaptunk, nem sikerült megállítanunk ellenfelünk rohanását, támadásban ezúttal nem volt kontrollált a játékunk. Sok dobást hibáztunk, de a második félidőben így is felzárkóztunk, de a németek két hármassal eldöntötték a meccset.
Sebastian Machowski, az Oldenburg edzője: – Jó teszt volt számunkra a meccs, hogy idegenben mire vagyunk képesek. Végülis az első félidőben jól játszottunk és olyan előnyt szereztünk, melynek birtokában végig irányítani tudtuk a játékot.
FÉRFI KOSÁRLABDA, EUROCHALLENGE
F-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Szolnoki Olaj–Oldenburg (német) 67–85 (13–24, 14–21, 21–14, 19–26)
Korábban: Lami-Véd Körmend–BC Timisoara (romániai) 97–86 (21–22, 16–18, 24–30, 36–16)

 

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oldenburg 4 4 351–268 8
2. SZOLNOK 4 2 2 326–344 6
3. Temesvár 4 1 3 308–339 5
4. KÖRMEND 4 1 3 318–352 5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik